Tulajdonképpen mindenki tudja, nem más ő, mint a sokat akaró kirúgott arkangyal, a világossághozó. Az egyik tény, a másik beváltatlan ígéret. Zuhanás + egy impozáns program elhalasztva. Azt hiszem ez teljesíthető.
kanyar a sugárúton
Luczifer = lucifer, illetve lucifer = Luczifer.
Tudom, ne mond, de így a biztos!
A változtatás nem azért történt, mintha bármi bajom lett volna a luciferrel. Meg voltam vele elégedve, bevált. De mit lehet tenni, ha a kiscicákat Lucifernek keresztelik és ezt követően a lelkes gazdák a világ összes lehetséges módján regisztrálják a cicusukat. Lucifernek a cicák nem hagytak egy talpalatnyi helyet sem. Hitted volna?
Indiáner:
Hát mit tehet egy falkavezérrel? Követi! (2013.03.27. 22:18)Asszimiláció
Izabella.Jones:
Blog revival, yes! ::))
Egyébként érdekes, hogy nem budapesti lakosoknál is megfigyelhető a kór. M... (2013.03.12. 10:56)Budapest szindróma
:
Találtam egy honlapot, amelyre belépve, belépési csomagtól függően minden beszervezett tagod után ... (2012.03.29. 16:25)Egyszerűség
Dig, Lazarus!:
Akiket nem lehet becsapni! Kiállnak a kormányfô mellett, aki egyedül képes feltétel nélkül elfogad... (2012.01.24. 13:16)Százezrek tüntettek
Biedermann:
Óh, ez a dallamos német nyelv! :) Boldog Karácsonyt! (2011.12.24. 16:18)Boldog Karácsonyt!
A poszt idejében elkészült, de csak elkészült, elfelejtettem kirakni. És nincs aki megbocsássa. Folytatom. Legalábbis úgy fog kinézni. A Szépség és az Akarat nélkül. Őt elvesztettem. Mellettem az Értelem és a Szeretet. Amíg teheti.
Az esőtől nő a gaz, a gazban a meztelen csiga. Randa látvány a nagy gaz, s benne a sok csúszó mászó. Kéne egy indiai futókacsa meg egy törpe kecske. Ezek rendet raknának. A kacsa megenné a csigákat, a kecske lelegelné a gazt. És amikor a dologgal meglennének, Pindurék átküldenék őket a szomszédba.
Tegnapi köremail a polgárőröktől. „ Holnap – 2010-09-11 – fontos dátum két esemény miatt is. Egyrészt ez a New York-i terrortámadás-, egyúttal az községi polgárőrség megalakulásának 9. évfordulója. …”
A Világgazdasági Fórum jelentése szerint a Föld legversenyképesebb országai; az élen Svájc, Svédország, Szingapúr, USA, Németország, Japán, Finnország, Hollandia, Dánia, Kanada. Tavaly ugyanezek, csak más sorrendben. Országok, ahol egyének és közösségek jó teljesítménnyel, kiegyensúlyozottan, ha szabad mondani gazdagon és boldogan élnek. Ez utóbbit más felmérésekből tudhatjuk. Vannak közöttük nagy országok, vannak kicsik, van, amelyiknek van nagy flottája és sok-sok bombázója, van, amelyiknek nincs. Van, amelyik szerencsés, természeti kincsekben bővelkedik, van, amelyik ezt nem mondhatja el magáról. Egyben azonban hasonlítanak egymásra. Szerepet találtak maguknak a Földön. Nem egyes csoportok az országból, hanem együtt az ország. És ezért szükség van rájuk. Az országra, a lakosokra.
Jelet befogadni, jelet küldeni úgy gondolom a puszta vegetációt meghaladó élethez szükséges képességek. A megértés, a megértetés alapja. A hiányuk fájdalmas, és az e fogyatékkal élőt folyamatos kielégületlenséggel sújtja. A kielégületlen - mert nem képes a megértésre - nem a baj okát kezeli, hanem az ügyében ártatlanok ellen indít bosszúhadjáratot és a célt tévesztő, magtalan haragja rombolja, mérgezi a közösséget. De ők ezzel az egésszel nem tudnak mit csinálni. Ezért ez nem az ő ügyük, hanem a többieké. Felmondtam egy leckét.
A város gangos, fröccsös részén, az acélos izmok és a petyhüdt pocakok világában egy asszony a magyar nemzet hányattatott sorsán kesereg - mindenkit engednek egyesülni csak minket nem ...Méltatlankodva magyaráz majd harcot javasol. Kemény harcot. Arra nem tér ki, hogy a győzelem után mit tervez. Ha veszít nyílván egy újabb harcot. De mit csinálna, ha győzne?
A barátom lánya nősül. Bocs, rosszul mondom, férjhez megy. A lányok férjhez mennek. Illetve biztos van, aki szerint csak házasodniuk lenne szabad. Ha van öntudatuk. Tartásuk. Majd megbeszéljük. De addig is menjünk tovább.
Kaptam egy szórólapot, remek ajánlattal; a Sófutár vállalja, hogy 8 zsák 99,8 %-os NaCl-ot díjmentesen házhoz szállít. Legyen eszem, ne cipekedjek! (1 zsák 25 kg.) Nyúltam a telefon után - találjanak majd valami hasznosat is a hagyatékomban - de mielőtt feladtam volna a rendelést volt, aki elmagyarázta, hogy ez a só nem a pörkölthöz, hanem a medencéhez használatos. Az információt megköszöntem.
Nem csak a közutakon, hanem az azonosságok, a vonzások, a vonzódások és az ellenszenvek világában is van forgalmi rend. Itt is szembe lehet menni a forgalommal. A mainstream-mel. Az utcánk végén van egy takaros ház, amely falán évek óta szép piros-fehér-zöld zászló lengedezett. Középen a Szent Koronával. Amit a ház lakója még az ünnep előtt egy uniós lobogóra cserélt ki.
A Fövenyesi móló bejáratánál van egy behajtani tilos tábla. De olyan, amelyik azt jelzi, hogy a másik oldalról be lehet jönni! Mekkora forgalomra gondolhattak?
Beszél, beszél, beszél, sehova se akar kilyukadni, csak mondja, hogy ne legyen csend. Aztán elkezd valamit. Hosszan készülődik, lassan nekilát, töpreng, vár, töpreng, már majdnem csinál valamit, de mégsem. Prolongálja a ... Mit prolongál? A pillanatot, amikor kiderül, hogy hiába múlik az idő, semmi sem akar megszületni. Húzza az időt. Legalább saját maga előtt ne derüljön ki, hogy ő nincs, hogy vele minden csak történik. Hogy ő, mint alany nincs.Erre nem szabad, hogy idő jusson. Beszél, beszél, készülődik, ...
Tavasz óta fogytam hét kilót. Ez szép eredmény. Most meg akarok fiatalodni. Ebédre csülökpörköltet ettem sok nokedlival, este elnassoltam egy doboz fagyit. Ha lesz bennem kellő kitartás a nyár végén tavasz lesz! És ez még csak a kezdet! Ki tudja mi jöhet még? Ha lesz bennem kitartás!
Egy pohár édes bor. Siklik, mint forró nyári éjszakán a fürdőzni vágyó lenge Holdsugár. Árad belőle a gyönyör, a reménység. Győztessé, Istenné emel. Mint a lányok – állította Baudelaire. A tétel első felét tesztelem. Ha csak ez bejön, én már meg leszek elégedve.
Kajakosok eveznek a Dunán Pest felé. Egy asszony az őket kísérő motorcsónakból„ … Egész héten jól teljesítettél, húzz bele! … Aki még tud mosolyogni az nem hajtotta ki magát! …”
Még két nap és vége a világbajnokságnak. Hiányozni fog az a rendszeres másfél óra terápia, amikor 3-5-22 kiválóan felkészült, fiatalember küzdött, ünnepelt, sírt, bravúroskodott, csibészkedett. Egyszóval élt. Ahogy az ember szeretne. Hogy létrehozzon valamit. Nem a csillogást, a Lamborghinit bámulom, hanem a tehetséget, a szenvedélyt, a célt. Az értelmet. Hétfőtől jönnek a maszatolós hétköznapok kisstílű linkeskedései. De addig van még két nap.
Előadásokat hallgattam, ahol az előadók magukat, és érdekesnek igérkező termékeiket ajánlgatták. A szándék dicséretes. A jó bornak is kell a cégér, amiről nem tudunk, az nem hasznosulhat.
Az allergia az immunrendszer túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki. Ezeket az anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például; a pollen, az állati szőrök, az atka, a penészspórák, a mikroorganizmusok, a gyógyszerek, a vegyszerek, a -szerek. Eddig mindezt tudtam, de csak a könyvekből.
Pénteken a füvet vágtam, szállt a pollen, hogy csak, na! Hogy tettemet a kötelességtudat, vagy a direkt kényszer vezérelte abból a szempontból mindegy, hogy semmilyen örömet nem leltem a dologban. Mégis megbüntettek. Szemem dagadt, orrom folyik. Ez egy új életszakasz kezdete lesz, amikor már a normális annyira nem normális, hogy azért is bünti jár, ami semmi élvezetet nem okozott.
Én vagyok Mr. Patrick Chan KW ügyvezet? igazgató és gazdasági vezérigazgató- Hang Seng Bank Ltd., Hong Kong. Nekem van egy jövedelmez? vállalkozás javaslatot kölcsönös érdekl?désre számot tartó megosztani veletek; ez magában foglalja az átadás egy nagy pénzösszeg.Megkaptam az utalást én keressen valakit, aki megfelel az én javasolt üzleti kapcsolat.
Ha érdekli a munka velem kapcsolatba velem az én privát e-mail (egy jahus cím) további részletek
Ön legkorábbi választ erre a levélre, lesz méltányol.
Mr. Patrick Chan E-mail: (egy jahus cím)
***
Tudtam! Reméltem! Él! Új profilja van és él! A jó öreg Nedudgi!
A termékdíj azokra a termékekre kerül kivetésre, amely összetevői miatt veszélyesek a környezetre, vagy mennyiségük miatt kiemelkedő (pl. hulladékgazdálkodási) problémákat okozhatnak.
Döbbenetesnél döbbenetesebb dolgok történtek a hétvégén. Nincs jóérzésű ember, aki napirendre térhetne fölöttük. Egy szimpatikus, de az ellenfelénél lényegesen gyengébb csapat kapott három gólt és abból az elsőt – fájdalom – egy nyilvánvaló lesből. Mi lett volna, ha … ? Na, mi lett volna? Másik gól lett volna az első. Az ezt megelőző nap egy antipatikus, gyatrácska csapat lőtt egy gólt, amit viszont az illetékesek nem vettek észre. De mi lett volna, ha észreveszik? Na, mi lett volna? Akkor szebben kapnak ki. Mert a tévedések ellenére mindkét esetben simán nyert a jobb együttes. De háborog a háborgók igazságérzete. Hibázott a bíró! Sérült a fair play! Háborognak a lelkek, mint a viharos óceán.
Hat évvel ezelőtt költöztünk a házunkba. Úgy gondoltuk, hogy a mienk. Nem azért gondoltuk, mert megdolgoztunk érte, hanem, mert ez volt / van bejegezve a telekkönyvbe. Mi nem moralisták, mi realisták vagyunk.
A háziorvos egy idős férfi leleteit nézve megkérdezte meddig akar élni? A páciens egy pillanatra meglepődött, elgondolkodott, majd nem találva különösebb okot az élethosszabbításra csendben maradt. Mint egy megfellebbezhetetlen ítélet után.
A németek elverték az ausztrálokat. A meccsből láttam egy-két részletet, jó ez a német csapat. És szórakoztató, és szellemes. Idáig semmi újdonság. A papírforma és a véletlen. Aztán jön Klose: "Lényeges volt, hogy már az első mérkőzés is rendben legyen, így majd tisztelni fognak a következő ellenfeleink. Látták, hogy örömünket leljük a futballban. Nagyon jól éreztem magam." A beszámolók címei: Mostantól tisztelni fognak minket. A címválasztás, a trend. A németek azt akarják, hogy tiszteljék őket. Izzadnak érte. Közben a pályán és a mondat második felében ott a trendváltás lehetősége; „ … örömünket leljük a futballban. Nagyon jól éreztem magam."
"Drága Bloggerek! A 1749-es telefonszám felhívásával egyszeri 200 forintnyi pénzadomány juttatható el az ár- és belvízkárosultakhoz. Ha segíteni szeretnél, akkor hívd ezt a számot és tedd ki a blogodba ezt a felhívást."
Ma délután nagy sztárok léptek pályára. Ott volt Messi, Higuain, Tevez és a többiek. Én meg azzal foglalkoztam, hogy mit csinál a vonal mentén egy alacsony, súlyproblémákkal küszködő alak. Érte izgultam. Igazságtalanság. (Az is, hogy tegnap elfelejtettem kirakni.)
A küzdelemről, a harcról beszélt egy srác. Azt állította, hogy Európában a harc szellemi alapja a lovagiasság. Ebből jönnek a harc módszerei. Ezek módszerek nagyon hatásosak egy ellenféllel szemben. Keleten az egyénnek több ellenféllel is meg kell küzdenie, ezért a módszerek több ellenfél esetében hatásosak. Az egy az egyben küzdelmeknél az európai módszerek az eredményesek.
A csoportközi küzdelmekre nem tért ki. Jóllehet, most csoportok küzdenek egymással.
Tegnap este a tévében e elmondták, hogy tucatnyi Nobel-díjas tudósunk volt a múltban, ennek ismétlése reménytelen, túl kevés kutatás-fejlesztésre költött pénz ma, a GDP 1,1%-a. Nemzetközi összehasonlításban kirívóan alacsony ez az arány, alig több mint a fele az Európai Unió átlagának. Annak az átlagnak, amelyik egy szintén versenyhátrányban élő régió átlaga!
Van egy nadrágom, amit nagyon utálok. Bő, lötyögött rajtam, egy tévedés volt a megvásárlása. Bevágtam a szekrény legaljába, hogy ne is lássam. Tegnap megtaláltam és gondoltam üzembehelyezem. Válság van. De hordhatatlan. Szűk, és kényelmetlen. Most már gyűlölöm.
A kegyetlenség nem ok a kegyetlenségre. Az kegyetlenség nem része a büntetésnek. A kegyetlenség büntetendő. Függetlenül attól, hogy egy kegyetlennel szemben követték el. Kártérítés jár érte. Erre az álláspontra helyezkedett az Emberi Jogok Európai Bírósága, amikor elmarasztalta Magyarországot egy gyilkossal szemben tanúsított börtönbéli megaláztatásokért.
Néztem egy filmet erről az emberről. Remek megjelenés, bizalomkeltő modor, impozáns álmok, kiváló képességek, rendkívüli ambíció, csaknem messianisztikus tudat, káprázatos karrier, elismerésre méltó történelmi tettek. A film végén rajta hagyták a kamerát és nem szóltak hozzá. Ő mosolyogva, kissé ijedt zavarodottságban kérdezte: Ennyi? Vége? A kép kimerevedett. A sírján csak egy szó lesz; Irak. Pech. Nem az övé, a mienk.
Stohl ilyen-olyan szerek hatása alatt balesetet okozott. Tette aligha menthető. Az esetet követően több munkaadója jelezte, hogy a továbbiakban nem kívánnak vele dolgozni. Ők tiszták. És azok is akarnak maradni. Az életműből is csak a sikerekre tartanak igényt. Megtehetik.
Május van. Az idő derűs, a nap süt, a bárányfelhők araszolnak az égen. Autóra támaszkodva két atyafi megbeszélést tart. A kocsiból vidám zene szól. Harsányan. Az egyik kisfia a közeli lakásuk ablakából szólna édesapjának, aki egy hangot se ért. Mert az ablak zárva. Mert szól a zene. Mint említettük, harsányan. Az apuka kicsit ingerülten fogja és becsapja a kocsi ajtaját, hogy ne a zenét, hanem a gyerekét hallja. Az ajtó és a kocsi között ott a barátja ujja. Fröcsög a vér, az ujj helyén valami húscafat. A világ hangulata mit se változik. A megértés esélyei se javulnak. A vidám zene továbbra is betölti a teret. Mert a kocsi ablaka lehúzva.
Olvasom Matolcsyt. Amit mond, azzal nagyjából egyet lehet érteni. Fejlettségi szintünkhöz képest magas az adósságunk, nálunk a leggyengébb a növekedés, és legalacsonyabb a foglalkoztatás. Igaza van a hitelesek ügyében, sok igazság lehet abban is, amit a bankokról mond, az adórendszert méltán szapulja, a vagyonadóról mondottakkal kapcsolatban vitatkoznék, az uniós pénzek felhasználásánál már nem annyira. Jól látja, sok a bürokrácia, annyira sok, hogy az már sok. A közműdíjak kifejezetten tréfásak. Az építőiparral kellene valamit kezdeni. A korrupciót vissza kéne szorítani. Serkenteni kéne a gazdaságot. Ezt és ehhez hasonlókat mond Matolcsy. No, és azt, hogy a kormány minden megoldást megvizsgál. Aztán meg azt, Jézusmária, győztünk!
Itt Louis de Funès, ott Louis de Funès, amott Bud Spencer, emitt Terence Hill, és akinek ez nem elég annak Belmondo, Claudia Cardinale … És még csak délután van! Minimum öt csodálatos november hetedike egy napon!:)
Érettségiznek a fiatalok. Valószínűleg izzadó tenyérrel, emelkedett pulzussal várják a feladatokat. Nincs beszélgetés, nincs félrenézés, egy sor kimarad, tiltott segédeszközöket elrakni, mindenkinek a saját tudására vagyunk kíváncsiak, mindenkinek a saját erejére támaszkodva kell számot adnia a felkészültségéről, az érettségéről. Egyenlő pályán, egyenlő eséllyel! Mindenki, mindenki ellen? Tessék mondani, hogy lesz így közösségi társadalom? - hangzott a kérdés, legyen titok, hogy hány évvel ezelőtt.
Kaszáltam. Gondoltam beszámolok róla. Kerestem hozzá illusztrációt. A „kaszáltam”-ra bejött képek a pénzgyűjtéssel voltak kapcsolatban. Volt közöttük egy szerencsétlen traktor. A „kaszás”-ra egy stósz „halálos” alak jött be, egy lenge lány társaságában, aki a fiatalon elhunyt művészre hivatkozva teljesen véletlenül került a képernyőre. Egy lapon voltak. A „kasza” szóra a halál, és egy-két szép, olyan lexikonba való rajz a felejtés fenyegette mezőgazdasági szerszámról, a kaszáról. Láttam még egy kisgép reklámot és semmit mondó vacak fényképeket. Egy ember, aki kaszál, úgy, ahogy én kaszáltam, olyan nem volt. Kihalófélben vagyok. A derekamnál kezdődik. Az a gerinc vége. Vagy az eleje. A kihalás eleje.
Mannheim azt mondja az utópikus tudat a cselekvés, az átélés a gondolkodás során olyan tényezőkhöz igazodik, amelyek a „lét”-nek nem megvalósult részeit képezi. Világos, az utópia az, ami nincs, de ha lenne, akkor az, más lenne, mint ami van. Mannheim tehát nem azt nevezi utópiának, amit a gondolkodók, amit a gondolkodók a saját szemszögükből nem tudnak / akarnak megvalósítani. Hanem azt, ami akár lehetne is. De – teszi hozzá – nem minden inkongruens, össze nem illő, a köznapokból kilépő, a mindenkori létet transzcendáló, nem minden valóságidegen orientálódás eredményez utópiát. Csak az, az utópia, ami szétfeszíti a mindenkori „létrendet”. Ami a hatását tekintve összetartja – létkongruens – az ideológia. Hogy mi az utópia és mi az ideológia? Általában nem tudjuk, közli Mannheim. Ebben csak a történelmi valóság birtoklásáért folytatott küzdelem konkrét elemzései adnak eligazodást.
Éljen május elseje! Ezzel gyerekkoromban mélyen egyetértettem. Szerettem apukámmal egy nagyot sétálni. Aztán én blicceltem. Ő is. Messze van – mondta. Az utolsó május elseje, már jóval később, aminek a felvonulásán részt vettem, az a nyolcvanas évek elején volt. A barátom rábeszélt, hogy menjünk felvonulni. Nem értettem, hogy miért, de menjünk! Ő szerzett egy Lázár György táblát és vitte. Szótlanul, halál komolyan. Aki látta a produkciót, annak a vér megfagyott az ereiben. Mi dőltünk a röhögéstől. Nem sokkal később világgá ment. Egy poéngyárossal kevesebb.
Meséltem, hogy sintérezés van nálunk és talán azt is, hogy felszólaltam ellene. Érveltem az észnek, hatottam a szívre. Sok bírálatot és kevés – amennyiben az egy eléri a kevés-t – elismerést kaptam. Aztán jött egy, amitől se nyelni se köpni nem tudtam.
Tegnap szaladgáltam a városban. Kimerült, de ennek ellenére kedves, szolgálatkész emberekkel találkoztam. Volt, akinek elsőre nem ment, se a munka, se a kedvesség, de egy kis segítséggel igen. Két ügyezés közt az autóban hallgattam a rádiót. A muszáj világ két oldala. Az egyik mondja, amit mondania kell, bele a levegőbe, a másik hallgatja, amit mondanak neki, ami a levegőből jön. Minden meggyőződés nélkül. Mert muszáj. Beszélnek és hallgatnak, mert muszáj. Akinek beszélnie kell, az beszél, mert muszáj, akinek hallgatnia kell, az hallgat, mert muszáj. Ez a fő közös bennük; a muszáj. Az egyik fáradtabb és feleslegesebb, mint a másik. Egymás árvái.
Most este van, vasárnap este. Holnap jönnek a szürke hétköznapok. Hátat fordítunk az ünnepnek, a nagy alapelveknek, a „kategóriáknak”, a mához vezető történelmi szükségszerűségeknek, az út elemzésének. Mintha elvégeztük volna azt, amit el se kezdtünk! És a tények, a következmények felé nézünk. Mintha tudnánk, hogy mik a tények, mik a következmények. Mintha tudnánk, hogy mi, minek a következménye. Holnap az a dolgunk, hogy kezdjük el megváltoztatni azt, ami megváltoztatandó, ami megváltoztatható. Mintha tudnánk, hogy … De nem tudjuk. Mert ami mögöttünk van az nem a tisztázó vita, hanem valami, valami más.
Most már egészen biztosan tudom, hogy az élet reverzibilis folyamat. Pindur & Gida, a két őszes lány, ma reggel előttem futott. Igaz, úgy vagyok pontos, ha azt mondom, hogy ők futottak, én meg csoszogtam. Utánuk. De a tapasztalat akkor is tapasztalat, a remény megcáfolhatatlan forrása. Így most, amikor fáradt lelkem égbe, testem földbe vágy, mégsem intenék búcsút sem a zengő ligeteknek, sem a tarka képzeteknek, sőt egészen biztos vagyok abban, hogy egy kis idő elteltével a bájoló trillákra kifejezetten igényt fogok tartani. Csak az a kis idő! Azt még túl kell élni!
(A kép Maurer Dóra: Reverzibilis és felcserélhető mozgásfázisok, etűd 3.)
Télen, vagy hűvös időben Gida az íróasztal előtti szőnyegen szendereg és horkol. Régebben csak szendergett. Csendben. Most horkol is. De ha jó idő van és kimegy a teraszra aludni / napozni, ott most se horkol. Csak bent. Ha visszajön, lefekszik, és máris horkol. A pattogó bimbók és a csicsergő madarak társaságában nem horkol. Ott gátlásai lennének? Ha éjjel csicseregnék, abbahagyná? Ott a szabad világban mindenesetre úgy látszik, nem lehet akárhogy viselkedni. Ott csak strammul, fiatalosan, nem horkolva lehet aludni. Aki ott horkol, azt kinézik. Vagy veszélybe kerül, könnyen préda lehet? Így védekezne, a rá leselkedő veszélyek ellen? Nehogy rátaláljanak a fülelő éhes gyíkok? Így ijesztgeti ellenségeit? A nem horkolva alvó kutya nagyon veszélyes! Esetleg valami hasznot remél, ha ott csendesen alszik? Ugyan mit? Netán el akar vegyülni a tavasz fiataljai tömegében? Fiatalnak akarja magát láttatni? Bocsánat hallatni? Vagy nem akar semmit, csak egyszerűen a teraszon való alvás megszünteti a horkolást? Kipróbálnám magamon is, de hogyan fogom megtudni az eredményt? Gida végigalussza az egész kísérletet. De ha nem aludná végig, akkor se érdekli.
Ismerősöm mellett, az előszobájukban állok, amikor becsöngetnek hozzájuk. Az ajtóban egy férfi áll, aki kérdést nem várva a kezét tördelve szabadkozni kezd. Elmondja, hogy az ismerősöm felesége megrendelt nála ezt meg azt, amit ő megcsinált, ő igyekezett, de a feleség háromszor megkifogásolta, ő végtelenül sajnálja, ő szégyelli, ő most is igyekezett, szerinte jó, elhozta, reméli, hogy talán most, ő bocsánatot kér, ne haragudjanak ... Az ismerősöm szótlanul nézi az embert, majd csendesen annyit mond, ne bocsánatot kérjen, hanem sajnáljon.
Van egy, a faluban, a faluért serényen dolgozó, de sajnos fogyatékos fiatalember. Kitalálható, amit tesz, abban egyszer-másszor nincs köszönet. Többször-másszor. Igyekszik, de nem mindig sikerül az, amit gondosan eltervez. Ennek következtében sokszor okoz galibát, kevesebbet, mint amennyit egy kormány tud, de azért maga szintjén versenyképes. A falu egy része megelégelte és határozottan figyelmeztetni kívánja, ami nyilván teljesen felesleges, hisz nem azért hibázik, mert nincs kedve jól dolgozni, hanem mert nem tud. A lakosok másik része védelmébe veszi. Azt mondják a figyelmezetés következményei beláthatatlanok, illetve pontosan beláthatóak; kirúgják. Ez vállalhatatlan. A fiatalemberrel közösséget vállalók álláspontjukat erősítendő általában elbeszélnek egy vele kapcsolatos kedves történetet, amiből közbevetőleg a mesélő nagylelkűségére is fény derül. Legtöbben persze azok vannak, akiket ez az egész nem érdekel. Így is, úgy is, amúgy is csak az önzésre tudunk példát felmutatni. Az individualisták meg lehetnek elégedve.
A hipermarketben két kiskamasz hülyűl. Széteső mozgással jönnek, mennek, hangoskodnak. Nem nagyon, de hangoskodnak. Meg csúszkálnak. Derűsen zabolátlanok, de ez a zabolázatlan derű az eladótér szürke, nyomott hangulatában provokáció. A biztonsági őr jön, némán int, hogy kifelé. A kölykök megszeppennek és engedelmeskednek. Mennek. Közben megpróbálkoznak egy felszólamlással, de a kísérlet hamvában hal. Némán teszik hát, amit némán mondanak nekik. A biztonsági őr tereli a srácokat, akik újra szólnának, de az őr felemelve a mutatóujját, először csendre int, majd a helyes irányba bök. A kijáratnál jelzi ide a kosarat, ott pedig kifelé. A szöveg nem érdekel! Világos? – közli a néma test. A srácok lerakják a kosarat és zavartan kullognak kifelé. Kullognak, mert parancsolva van, hogy kullogniuk kell. Kifelé. A kirúgás elvégeztetett. A két srác ezt követően még egy darabig tanácstalanul ténfereg az előtérben, majd elmennek. Egy-egy kólával a kezükben.
Éjjel négy érettségizett ember hosszasan azon vitatkozott, hogy hogyan kellett volna viselkednie a szavazókörökben az illetékeseknek. Nem értették, hogy amikor látták, hogy nagy a tömeg, miért nem osztották meg a listát és csináltak még egy helyet (szavazókört) ahol le lehetett volna adni a voksokat. Egyikük se ismerte a törvényt, így egyikük se tudta, hogy ehhez kétharmados parlamenti többségi döntés kellett volna, hogy ez az egész így felvethetetlen. Nem úgy és ott dőltek el a kérdések. Ott csa a következményeket kezelhették. De jót dumáltak és úgy tértek nyugovóra, hogy arról álmodhattak; ők okos, akcióképes emberek.
Kissrácként - bár a csapatának nem voltam szurkolója - csodáltam, ünnepeltem. Nagy művésze volt a focinak, annak a sportnak, amely pechére csapatjáték. Az emberekkel, a társakkal nem jött ki, a pályán brillírozott, de magányos maradt, és a várt nagy siker is elmaradt. Talán ha kisebb a tehetsége boldogabb lehetett volna. Isten nyugosztalja.
A környezetvédelem azon társadalmi tevékenységek összessége, amelyek célja az emberi környezet, az ökológiai létfeltételek károsításának, megelőzése, a kialakult károk reparálása.
Az Indexvideók között van egy kis film, amin egy fiatalember fényképeket mutogat, és arról faggatja a párizsiakat, hogy ki szimpatikusabb nekik, Gyurcsány, Orbán, vagy Morvai. A megkérdezetteknek természetesen fogalmuk se volt, hogy ki kicsoda, de belementek a játékba, tetszett nekik ez a választósdi. A gömbölyded szőke - mint írják - bejött a franciáknak. Később volt, aki plusz információk birtokában csodálkozott, szabadkozott. Az utca egyik szimpatikus embere – egyébként mind az volt – miután megtudta, hogy a ki milyen politikai irányt képvisel megkérdezte liberális nincs? A riporter egy érzelemmentes, tárgyilagos nincs-csel válaszolt. Őt ez inkább megnyugtatta, semmint zavarta volna. És itt az utca szimpatikus embere visszakérdezett, pontosított. Magyar vagy? … Nagyon sajnállak! … Lesajnálással vegyes sajnálkozás. Ugyan miért? Mi lehetett a fejében? Mit mondott, kérdezett, min értetlenkedett a sajnálatával?
Itay Talgam, a karmesterekről szóló prezentációját néztem. Beszélt Riccardo Mutiról, a remek muzsikusról, aki mindig nagy felelősséget érzett az előadott művek, és azok szerzői iránt. Ennek következtében határozottan, talán egy kicsit túl határozottan végezte a munkáját. Egy napon levelet kapott, amit a La Scala mind a 700 zenésze aláírt. Ebben az állt, hogy Ön egy remek karmester. Nem akarunk Önnel dolgozni, kérjük, mondjon le! Miért? Mert nem enged minket fejlődni, úgy használ minket, mint hangszereket és nem úgy, mint partnereket. És az örömünk a zenében … Hagyjuk megtörténni a dolgokat. Hagyjuk, hogy történjenek a dolgok. Nem kell félni, jó dolgok fognak történni. Mondta Itay Talgam. Mondták a La Scala-ban.
A Húsvét a tavaszvárás, a tavasz ünnepe, amihez hozzájöttek még a csoport-hovatartozás motiválta képzelet és hit termékei. Az idők folyamán azonban mindenki túl elhitte a sajátját és túl fenntartásokkal kezelte a másikét. Ez szülte aztán a nagyon Másikat, a nagyon nem Minket és hozta magával a számtalan bűnt. Ezzel ma, azon kívül, hogy tudomásul vesszük, már nem igen tudunk mit kezdeni, túl vagyunk rajta. Holnap mindenesetre lehet locsolkodni, megtisztulni. Az egyszerű nép szokása szerint. Hogy születhessen valami tiszta. De ezek a mai lányok ódzkodnak. Nem akarják vállalni a meglocsolódás áldozatát. Rühellik a parancsot? A köz óhaját? Esetleg a szégyen kockázatát, hogy várakozásuk ellenére mégsem locsolja meg őket senki? Vagy Ő nem? De hát ingyért, kockázat nélkül nem lehet megtisztulni! Suttyomban! Ezt vállalniuk kell! Helyettük nem tudok meglocsolódni! Nem csinálhatok mindent én!
Valaki megint berágott Esterházy Péter vendégszövegei miatt, ezért a Mester, az alkotásai és persze legfőképp az azkotói technika újból a viták kereszttűzébe kerül. Menetrendszerűen jönnek majd a cikkek, a talk show-k, unalmas kellemetlen kérdések, unalmas nyögős válaszok. Értetlenkedés és káröröm. Oda-vissza. A dologból valószínűleg per lesz, szép publicitást biztosítva a meglopott írónak, a szövegek újrahasznosítására szakosodott írónak, a kiadóknak és tisztes bevételt az ügyvédeknek.
Ünnep volt. A falu templomában szertartás előtt barkát szenteltek, a liturgia középpontjában Jézus szenvedése állt, a hívek arra emlékeztek, hogy feladva Istennel való egyenlőségét szolgai alakot öltve bevonult Jeruzsálembe. Örvendeztek. Kint az első fecske ugyan még váratott magára, de a langyos fényözön már hozta a hírt, itt van a tavasz ideje; a rügyek pattanhatnak, a cinkék énekelhetnek. A határban zöldágjárás nem volt, a lányok nem öltöttek fehér ruhát, szerelemre híva nem énekelték a legényeknek; búj-búj, zöldág, zöld levelecske. De ahogy elnéztem formás alakjukat, ahogy éreztem a szél hozta tavaszi illatukat, úgy gondolom, jól számolnak, menni fognak azok a mázlista pernahajderek a biztató dalok nélkül is. Kár, hogy mindjárt itt a nyár.
Tavasz van. A gyom, a gaz = a haszontalan, a káros, az értéktelen, a barbár. A gyom, minősítés, értékítélet. Értékítélet egy kultúra nézőpontjából. Ahol nem hasznos. Ahol nincs rá szükség. A gyom a közösség rovására él, a közösségtől von el táplálékot, fényt, figyelmet, energiát. A gyom = azzal, ami az adott kultúra, emberi közösség összetartozását, fennmaradását veszélyezteti. Ahol nincs kultúraépítő szándék, ott ellehet, ott az ember nem kötözködik. De az ember kultúrát építő lény. Ezzel számolnia kell a gyomnak. A barbárnak. Annak, aki önzőn haszontalan. Igaz, azzal is számolhat, hogy minden kultúra türelemre int. Nem egyformán, de türelemre int.