- Soha nem a gyerek kezd verekedni! A gyerek mindig beleszületik egy adott k9zegbe, környezetbe. Erről többet talán a szakemberetktől!

- A gyerek, a gyerekek nem kegyetlenek! Legfeljebb vannak közöttük tudatlanok, tapasztalatlanok, amiből egyenesen következik, hogy nem igaz, hogy "A" gyerek , "A" gyerekek kegyetlenek. Vannak közöttük olyanok is.

- A diák tanár konfliktusban bizony - lehet utána nézni -, nem a diákok emelték fel sem a vonalzót, sem a kezüket , hogy megrángassák a tanárok pajeszát! Méghozzá azon egyszerű oknál fogva nem. hogy nem ők voltak anno úm. hatalmi pozícióban a tanárokkal szemben.

- Nem magyarázom, hogy természetesen nem értek egyet a diákokkal, akik kezet emelnek bárkire, közöttük a tanárokra. És ebben hangsúlyos a "tanárokra"! Mert sajnos manapság szinte már csak diákokról és tanárokról beszélhetünk és nem diákokról és az ő tanáraikról! A "saját" tanárát ugyanis senki nem üti meg! Sőt! A "saját tanárát" mindenki tiszteli.

- Közismert, hogy az emberszabásúaknál, és az embernél a csoporttagok mindig a domináns egyedektől hajlandóak és képesek érdemben tanulni. És így természetesen ők választódnak ki a vezetőikké is.
A dominancia olyan tulajdonság, amivel alapvetően születünk. Nem sorolom fel most a jellemzőit, utána lehet nézni. Ismerve a mai tanító-, és tanárképzést, a felvételi slamposságát, az alkalmasság totális figyelmen kívül hagyását, a tanárok között éppen hogy nem a domináns személyiséggel rendelkezőkkel találkozunk.De hogy is találkozhatnánk, amikor zömében és bevallottan "nincs ló, jó a szamár is" alaponazok mennek erre a pályára. Domináns ember ugyanis azt is jelenti, hogy rendelkezik az önérvényesítés képességével, stb. Szóval, a társadalom akárhogy is próbál akár javadalmazásban, akár szlogentengerekkel, kreált mesékkel megbecsülést, tekintélyt erősítő intézkedésekkel támogatni, erősíteni a tanári presztizst, annak előbb meg kéne teremtődni, meg kénne lenni. Nem létező dolgot ugyanis elég nehéz erősíteni, támogatni. Márpedig elég evidens, hogy ezt a presztizst, ezt a megbecsülést és tekintélyt a pedagógusok, tanítók, tanárok csak és kizárólag a saját személyiségükkel ( majd tudásukkal stb.) képesek és tudják megteremteni.
Ameddig ezt nem értjük meg, nem látjuk tisztán, a helyzet csak egyre rosszabb lesz.

@malvina: Csak szelíden megjegyzem Malvina, hogy a mai gyerekeknek nem lehetnek saját tapasztalataik és fájdalmas emlékeik a mi időnkben még gyakran előforduló körmösosztogatásról, pajeszhúzogatásról, netán makarenkói pofonokról . Depláne a nádpálcás vagy más egyéb testi fenyítésről. Tehát a "ki kezdte el" megközelítésed hibásnak tűnik.
Életszerűbb az, amikor a feldúlt szülő rohan be az iskolába, a gyermek egyoldalúan előadott panaszain felbőszülve és fenyegeti meg vagy inzultálja a tanárt. Ezt aztán valóban lehet követni, mint példát! :)

A gyerek nem kegyelemmel teli aranyosnak születik, hanem gyámoltalan vadnak. A kegyelem tanulandó.

@trendo+:

Ez nem "kikezdte el" megközelítés, ez prioritás megközelítése, ráadásul nem statikus. Az élet ugye egymásba ágyadózó folyamatok sora, amiben ráadásul előbb mindig a felnőtt "van", a gyerek csak utána kerül a képbe! (és az sem mindegy milyen felnőtt, ugye, ,ert ő neveli a gyerekét otthon!). Továbbá irgalmatlan nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy a mai gyerekeket nem érték, érik hasonló rossz tapasztalatok. Ráadásul az a gyerek, aki körmösök és pofonok között szociaálizálódik egy iskolában (és mint tudjuk, az otthonokban sem sokkal jobb a helyzet, se ma, se régen), abból bizony elég valószínű, hogy az iskolai környezet anomáliáira elutasítóan, agresszívan fog reagálni. És bizony az ilyen családokban felnőtt gyerekek bizony hasonulnak a papához, a mamához, de még (közvetve v. közvetlenül ) a nagypapához és nagymamához is.

@Luczifer:

Ha a gyerek nem kegyelemmel teli aranyosnak születik, az még nem jelenti hogy kegyetlennek születne. A gyámoltalan stimmel. Minden további javarészt az őt körülvevő különböző területeken jelenlévő, mellé kerülő gyámolítókon múlik. "A kegyelem tanulandó" gondolatodra a válasz egy része a trendonak szóló kommentemben van. Ugyanakkor ha a kegyelem tanulandó, akkor hogyan is van ez????? Akkor honnan és kiktől tanulhat az a gyerek???

p.s.
@trendo

... és hasonulnak a tanárokhoz is. És lényeges azt is megemlíteni, hogy nem csak körmössel és pajeszhúzogatással lehet bajt, fájdalmat stb. okozni. A nem odafigyelés, a személyesség hiánya, a személyes dominancia teljes hiánya stb. ezek is mind-mind komoly rizikófaktorok.

A gyerek a környezetétől tanul. Úgy születik, hogy sík hülye. Van amelyik így is marad.

A gyerek valóban a környezetétől tanul, mint ahogy az is való igaz, hogy különböző képességekkel születünk.( A "hülye", vagy "síkhülye" képességet én nem ismerem.) Aztán, hogy erre (a gyerekre) miként tekintünk, az meg alapvetően attól függ, hogy okos vagy ostoba felnőttekről van-e szó, ami aztán nyilván a felnövekvő gyerek lehetőségeit is igencsak meghatározza.

Móricka megérkezik a hegedűórájára, leteszi a hegedűtokot, kivesz belőle egy géppisztolyt s elkezd veszettül röhögni. A tanár megkérdezi tőle:
- Min nevetsz annyira fiam ?
- Azon, hogy az apám már minimum fél órája hegedül az OTP-ben.

::)))))

Szerintem is fordított az irány. Kegyetlennek nem születünk, hanem azzá válunk. Szerintem is.

Egy bizonyos mércével mérve én mondjuk szemét tanárnak számítok például (máshol ezt tán következetesnek hívják). "Bosszút" szoktam állni, ha valaki nem tart be egy egyezséget. Nem engedek a 48-ból, ha valamit előre megbeszéltünk. Nagyjából-egészéből senkit nem engedek arra hivatkozni, hogy milyen szar háttérrel/-ből jön. Néha erőteljesen beszélek, olykor káromkodom. Össze szoktam veszni a hangadókkal néha.
És még soha senki nem akart megverni. Egyelőre. :)

A tisztelet a tanárnak nem jár 'csak úgy'. Azt ki kell érdemelni, azért tenni is kell.

Hát, igen. Pontosan. És visszautalva Luczifernek a "sík hülye" és "Van amelyik így is marad" kitételeket tartalmazó megjegyzésére, azoknak, akik így vagy hasonló módon állnak ehhez a kérdéshez (benne a gyerekekhez), igencsak ellenjavalt (sőt társadalmi szempontból kifejezetten tilos ) lenne a pedagógusi pálya közelébe menni. Ugyanis egy pedagógus számára alapvetés, hogy mindenki - a gyerekek meg aztán kiváltképp - fejleszthető. Arról nem is szólva a pedagógus lényege elsősorban nem a birtokolt tapasztalati-, tudásanyag birtoklásában van, hanem annak a nevelés, a személyiségépítés érdekében történő átadás képességében.

A csecsemőnek meg kell tanulnia – mert hülyén és kegyetlennek születik – például, hogy az anyukája cicije nem azért van, hogy ő azt szórakozásképpen fájdalmat okozva harapdálja, hanem hogy szopikálja. Később meg kell tanulnia, hogy a szomszéd macskáját nem szabad a padláson felakasztani, mert bár ez viccesnek tűnik, de felesleges fájdalmat és kínlódást okoz egy élőlénynek. Az empátiát tanulni kell. El kell mondani a maminak, hogy ne csináld, mert fáj! El kell mondani a papinak ne csináld, mert az fáj. Az, az ember, aki az agresszió áldozatával nem vállal közösséget, az ezt a nevelési folyamatot viszi félre.

Röviden, tömören, ha egy gyerek megveri a tanárát, akkor azért a tanár, a társadalom, a történelem és az izlandi vulkánkitörés a felelős. A gyerek nem.

BTW. Ha feltesszük, hogy a tanárok mostanában kevesebb körmöst és pajeszráncigálást osztanak ki az iskolában ,mint korábban (ez talán csak állítható, nem?), akkor a gyerekek által elkövetett erőszakos cselekmények számának csökkennie kellene, nem pedig növekedni, ahogy az (látszólag?) történik.
(Ja, és szubdomináns egyedet sem verünk meg, még akkor sem, ha esetleg nem tiszteljük.)

Hiába mantrázod és érvek helyett viszed vissza az egészet a helytelen kiindulóponthoz (méghozzá mindezt meglehetősen vulgárisan) , a csecsemő márpedig se nem hülyén nem születik, sem pedig kegyetlennek nem! Szerencsére ez ma már kevés helyen és kevesek számára vitatott. Szerencsére igen nagy a téma szakirodalma.

Egyébként Sztanyiszlavszkij növendékeinek a csecsemők és a macska megfigyelését követően önmaguk megfigyelését javasolta! ::)))

A pajszerráncigálás kevesebb és kevesebb az emberség is. Már a mózeskosárban is. És lehet, hogy a felelősen gondolkodó nevelő is. Az önmagában nem siker, ha valakit nem vernek meg. Az a siker, ha emberségre neveljük a környezetünket és ezért nem vernek meg. Mert ebben voltunk sikeresek. A nem megveréshez tudniillik elég egy zárt ideológia mögé bújtatott agresszív stratégia. Az elijesztés. Az emberséghez az kell a sokféle eszközt adunk a Másik kezébe, amelyekkel céljait elérheti, csökken a frusztrációja, beilleszkedik és boldogan él, míg meg nem hal. Ez bizalomra épül.

@Luczifer:

Az utolsó mondatoddal tökéletesen egyetértek. Csakhogy a bizalmat - és mindenfélefajta bizalmat - mindig és mindenkor megelőzi a tapasztalat és a tudás. És ilyen tapasztalat és tudás az is, hogy a mózeskosárban alapvetően még minden rendben van.( Még egy viszonylag problematikus perinatális előélet után is!) Kvázi minden ott kezdődik, kik és hogyan tekintenek ránk a mózeskosárban ( illetve amikor még csak egy gondolat vagyunk mások fejében).