A „Biszku filmet” ugyan nem látni, de már vele foglalkozik a média.
A filmmel kapcsolatban látni képeket. Volt valahol egy vetítés, ahol a sorban állókról készítettek egy végignézhetetlen tízperces filmet, ezenkívül van másfél perc a Mandineren, ahol a két alkotó jórészt rosszul artikulálva, érthetetlenül beszél. Újságírók, nem beszédművészek! De azét hallani, valami „tetszik”, valami „Béla bácsi”. Hogy miért nem Biszku úr, az megfejthetetlen. Ez a pali tényleg öletett! Kínos amatőrök. Kínosan trükköznek. Semmi tökösség. Semmi gondolat. Tényleg kínos másfél perc.
A filmről magáról a már említett vetítésen részvett újságíróktól tudni. A beszámolókat, ha valaki mazochista végigolvashatja az interneten. A szokásos rossz párhuzamok, a szokásos rossz kérdések és a lehető legrosszabb válaszok. Kínos amatőrök. Semmi tökösség. Ha az élők / a nyerni vágyók sunyi arroganciáját nem nézzük annak. Mígnem Béla bácsi, a mi Béla bácsink visszakérdez; miért nem kérdik meg, hogy a kivégzettek, hány embert öltek meg? Tényleg miért nem? Olcsó védekezés – jön a válasz. De hát vádoljuk, és ha vádoljuk, joga van védekezni. Akár olcsón is. És ha nem kérdezzük meg, miért nem engedjük, hogy megkérdezze? Mitől félünk? Ettől az engedékenységtől még lehet valaki elvhű, lehet demokrata, tisztelheti 56 emlékét. Ezt onnan tudom, hogy nézeteimhez tartom magam, demokrata vagyok és tisztelem 56 emlékét. Másoknak is sikerülhet. A félelem oka persze világos, így megfogalmazódhat, az, az álláspont, hogy gyilkolni nem csak forradalmárokat nem szabad, de egyenesen senkit se, mert haszontalan, nert nincs haszna. Ha csak az nem, hogy a bosszú lángja sose lobban el. Most úgy tűnik nem fog. Ez meg a mi bűnünk. És ez lesz a mi bűnünk, mindaddig, amíg nem lesznek új kérdéseink és új válaszaink. Amelyek elhozzák a katarzist. A megtisztulást. A gyógyulást. Mi ezért fogunk felelni.