Jaj. Egyszer a saját ujjamra csaptam a kocsiajtót. Nagyon fájt. Még akkor is, ha nem áldozatképpen volt.

Hát, igen. Csakhogy a "megértést" mindig meg kell / kéne előznie az "értésnek". Méghozzá helyzetekre és szövegekre vonatkozóan is. Addig minden esély csak esély marad. :)

Ma nem fogunk sokat veszekedni. :)

::)) Asszem, nem értem. Most le lettem hülyézve? Nem baj ez, csak akkor se értem. Magyaráz nekem valaki? Már ha szépen kérem? :::)))

Hát lehet, hogy valahol le lettél, de itt és most spéci nem. De még nincs vége a napnak! :) A történet arról is szólhatott, hogy a koma meg akarta érteni a gyerekét. Ennek érdekében mindenfélét csináltak, a gyerek üvöltött, a koma becsapta az ajtót, de olyat még véletlenül se, aminek az lett volna következménye, hogy megértsék egymást. (Kinyitja az ablakot, kikapcsolja a rádiót) Nem értették meg a helyzetet, ennek következtében egymást és lett egy áldozat, akinek semmi köze az egészhez. Ha költői pillanatunkban vagyunk, el tudunk képzelni más szituációkat, ahol értetlen urak csapkodnak, hülyülnek és ebből valakinek baja származik. Ezt reagálta Malvina. Vagy tévedek.

Akkor, bár hülyének hülye vagyok, de mégsem értettem annyira félre. Jó. Szóval a nagy csapkodás vége meg az szokott lenni, hogy az ember elvéti a koordinációt, és a saját ujjára csapja az ajtót. És az tényleg nagyon fáj. Az uraknak is, nem csak nekem.

@Luczifer:

Tökéletes! :))
Talán, ha még annyit hozzátennénk, hogy azért az "áldozat" is érzékelhette volna (vagy legalább valami picinykét belőle) , hogy vajon mi a fene is folyik körülötte, pláne, ha "két atyafiról" van szó. És akkor talán ő is levehetett volna a decibelből egy parányit vagy miegymás... De hát össztáncban sajnos, közismerten szarok vagyunk! Sőt, már a párostánc is csak arra jó nekünk, hogy össze-vissza tapossuk egymás lábát, ill. hogy a posztnál maradjak, egymás lábujjait. Ennek a táncparádénak a neve lehetne a SzArVARIA Táncverseny! :)