Bálinttal – a kedves és tehetséges balatoni szomszéd kisfiú – tavaly nyár óta nem találkoztam.
Akkor élveztem először fesztelen társaságát, okos, szellemes szavait. Azt tervezte, hogy a nyaralás után iskolába megy. Örült, látott benne fantáziát. Én bántam, hogy nincs egy Klebelsberg, akinek a figyelmébe ajánlhatnánk, vigyázzon rá, gondozza, hogy kiválósága ne csalódást, hanem sikereket hozzon. Nem kell hozzá sok - nyugtatnám a grófot - csak hagyni kell játszani és beszélgetni. Itt sem csinált mást, játszott, és beszélgetett. Figyelmesen. És gazdagodott, gazdagított. Azóta egy év elmúlt. Ma összefutottunk s a kérdésemre mi újság, közölte ősszel nem megy vissza az iskolába; kukás akar lenni. Azt tartja érdekesnek. Nem tudom, hogy van-e boldogság és ha van, vezet-e választható út hozzá, mindenesetre a jogát magához a szabad választáshoz tiszteletben tartom.de remélem Bálintnak ez ügyben nem ezek az végső szavai.Van "lent", és "lent" is akad boldogság, de meglepne, ha ott lakna.
