Budapesttől 127 m-re lakom – mondom méter! – az egykori Pannonia tartomány szelíd halmai között. Itt ugyan hegyekről beszélnek, de ezek az ormok – legyünk őszinték – valójában csak dombok. Az itt lakók képzelik hegyeknek őket, mert idegen nekik Petőfi lelke. Se pusztaszeretet, se szabadságszeretet.
Nos, ha itt az egykor oly’ büszke civilizáció romanizált bennszülöttei helyén egy-két óráig esik az eső, megszűnik az áramszolgáltatás. Oda a mi civilizációnk, s jön a középkor, mint annak idején, az ötvenes években Kispesten, ami – tudvalevő – nem tartozott Pannoniához, mindig is a barbárok földje volt. A legszebb gyerekkori emlékek közé tartoznak az ajándékba kapott gyertyafényes esték - beszélgetett, röhögcsélt a család. Most viszont az öröm elkerül. Ha esik, rémülten mindent mentek, azonnal küldöm az emaileket, mert a kényszer nyugalom percei jönnek. A áramszolgáltató esőben képtelen szolgáltatni. Tisztesnél tisztesebb ellenértéket kap, de esőben megáll a tudománya! Mondják; a rezsicsökkentés utána bizonytalanabb lesz az ellátás. Vegyük hát számításba, hogy verőfényes napokon se lesz áram? Csak számla? Az alapdíj - 10 %! De akkor miért harcolunk? Miért vezénylődik a tisztesnél is tisztesebb adónkból a sötétség szabadságharca? Mindenki kap pénzt, mindenki elhülyéskedi, csak áram nem lesz?
