Érettségiznek a fiatalok. Valószínűleg izzadó tenyérrel, emelkedett pulzussal várják a feladatokat. Nincs beszélgetés, nincs félrenézés, egy sor kimarad, tiltott segédeszközöket elrakni, mindenkinek a saját tudására vagyunk kíváncsiak, mindenkinek a saját erejére támaszkodva kell számot adnia a felkészültségéről, az érettségéről. Egyenlő pályán, egyenlő eséllyel! Mindenki, mindenki ellen? Tessék mondani, hogy lesz így közösségi társadalom? - hangzott a kérdés, legyen titok, hogy hány évvel ezelőtt.
Az első és az utolsó számonkérés, amit komolyan vettem az, az érettségi volt. Meg akartam mutatni, hogy olyan vagyok, mint ők. Nem azt, hogy mit tudok, hanem hogy olyan vagyok. Mint ők! Hogy van szép öltönyöm, hogy tudom mikor született az, aki később meghalt. Most mit tehetek? Ez van. Ennyi eszem volt. Egy értettségnyire való.
Utána is volt, hogy egy-egy vizsgán izgultam, fontosnak tartottam, csakhogy azok zöme szimpla szenvedés volt. Át akartam kecmeregni a próbatételen. Azokba az átverés is belefért. (Ha nem az a vizsgáztató személyének szólt.) De nem akartam olyan lenni, mint ők. Csak lenni. Közöttük. Hogy aztán, egyszer, majd más lehessek. Látható akkor se volt sok eszem. Csak egy túlélésnyire való. Az érettségit azonban sokáig fontosnak tartottam. Hosszú évekkel később, amikor a körülöttem élő fiatalok érettségiztek, mutatandó, hogy ez fontos ügy, mutatandó, hogy én is olyan vagyok, még kiálltam versenyezni. Hátha én lehetek a keserűhöz az ostya! Hátha valamilyen mediátor lehetek. Vagy csak az önzés, a vagyok valaki, a van jövőm, bemutatása hajtott? Megvertek, de nem megalázó módon. Ma nem megoldani, de végigolvasni sincs kedvem a feladatokat. Csinálják meg ahogy tudják. Nyeljék be, hogy egyenlő pályán egyenlő eséllyel. Higgyék azt, hogy ők kellenek majd nem a szolgaságuk. Hogy olyanok tudnak lenni, mint ők. És hogy ez jó. Vagy amit akarnak. Aztán amikor látom, ezeket a kölyköket a képernyőn mégiscsak szívesen vennék magam elé kockás papírt, szívesen mondanám: Uraim! Hölgyeim! Meg kell csinálni! Na, nézzük! Ez egy szép feladat. Sikerülni fog! ... Még az is lehet, hogy elhinném.