Meséltem, hogy sintérezés van nálunk és talán azt is, hogy felszólaltam ellene. Érveltem az észnek, hatottam a szívre. Sok bírálatot és kevés – amennyiben az egy eléri a kevés-t – elismerést kaptam. Aztán jött egy, amitől se nyelni se köpni nem tudtam.
Ezeknek a szerencsétlen állatoknak az adja a legnagyobb esélyt a túlélésre, ha begyűjti őket a gyepmester, a menhelyen megvizsgálja őket egy állatorvos és esetleg valaki örökbe fogadja őket. Némelyiknek még nyakörv is van a nyakán, lehet, hogy a gazdája már régóta keresi. Innen az utcáról még az a minimális esélyük sincs meg, hogy megtalálják befogadják őket, viszont, ha valakit kutyatámadás ér, akkor már tényleg őket veszik elő először és kérdés nélkül elaltatják az összeset. Ráadásul nem egyszer volt már méreg kitéve az erdőben és környékén a veszett rókák miatt. Vagy azért pusztul el mert eszik belőle, vagy mert összeverekszik egy veszett állattal.
Persze, hogy mindig lesznek kóbor kutyák, de nem mindegy hogy mekkorára duzzad a falka létszáma. Nagyon sok kisgyerekek sétál az utcán, szerintem az ő biztonságuk és lelki békéjük legalább olyan fontos, mint a kutyáké. Egy falka acsarkodó kóbor kutya nem fogja velük megszerettetni az állatokat. Egy életre megutálják őket. Félni fognak felnőttként is tőlük, a félelem, pedig mint tudjuk agresszívvá tesz mindenkit.
Szerintem ez a megoldás a legjobb mindenkinek.
Üdv: J
Külalak:jeles; Tartalom:jeles; Nyelvtan:jeles Borzalmas. Így is borzalmas, de …, de, ha a kutyákat kicseréljük, korcsra, fogyatékkal élőre, ha …. Nem tudom folytatni. Borzalmas. A gonosz banalitása. Mintha Arendt híres könyvéből egy illusztrációt olvasnék. Mintha ez után jönne, hogy a gonosz „egyetlen megfigyelhető jellemvonása valami egészen negatív volt: nem ostobaság volt ez, hanem gondolattalanság.” A gonosz „sosem fogta fel, hogy mit csinált”, hogy „a gondolkodásra való képtelenség jellemezte” A mém él.
Kelt. 2010. 04. 30. 132 méterre Budapest határától, egy erdő mellett.
