A hétvégén átolvastam a Csepeli György és Prazsák Gergő könyvét.
Kiolvasni, végigmenni a táblázatok gazdag tárházán, „kikockázni” az értelmezéseket jóval több időre lett volna szükségem. Lesz szükségem. Legendásan lassú vagyok. Mindenesetre most az tűnik megoldásnak, ha visszafele kezdem majd a megértést. A hasznosítást. Az utolsó fejezet a probléma, amiből meg kell határozni a célt. Magyarország célját. És az én olvasásom célját. Ez pedig Európa régióhatáraival kapcsolatos. Ez a probléma.
Azok a régiók.
Önző módon nem az, hogy vannak határok, hanem hogy rossz helyen vannak. Hogy a Nyugat határait, minket „kihagyva” húzta meg a történelem. A cél a határok átrajzolása. Nem revíziója, mert mi sohase tartoztunk a Nyugathoz, hanem a kiterjesztése. És akkor lapozzunk visszább! A régiók és értékrend. Cselekvők, lázadók, szenvedők. E három értékrend követi a régióhatárokat. Az értékrendek generálják a régióhatárokat. A „cselekvők”, a „lázadók” és a „szenvedők” aránya nem azonos a különböző régiókban. A skandináv országokba 50-60% feletti a cselekvő polgárok aránya, míg a szenvedők aránya rendre 10% alatt van. Magyarország ennek a fordítottja: 9% a cselekvő és 69% a szenvedő. Ez a különbség a klasszikus Nyugattal való összehasonlítás esetében is. Amennyiben a cselekvő polgárok arányát nézzük Európában – mutatnak rá a szerzők – akkor azt láthatjuk, hogy a Szűcs Jenő Európa három történeti régiójáról írt esszéjében foglaltak a XXI. században is érvényesek. A különbség mindössze annyi, hogy a skandináv országok felé tolódott el a Szűcs Jenő által leírt Nyugat, ahol a cselekvők aránya minden országban meghaladja az 50%-ot. Skandináviától délre található nyugat-európai országokban alacsonyabb a cselekvő értékrendet követők aránya az országon belül (Németország, Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország), azonban még ezekben az országokban is meghaladja arányuk a 30%-ot. Az országok következő csoportját a dél-, kelet-, és közép-kelet európai országok jelentik (Spanyolország, Portugália, Észtország, Lengyelország, Bulgária, Ciprus). Magyarországon a legalacsonyabb a cselekvők és a legmagasabb a szenvedő értékrendet követők aránya. És ez nem egy sikeres szerkezet.
Uniót!
Ahova tartozni ajánlom magunkat az a cselekvők világa. Unió Dániával! A boldogság zászlóshajójával. (Nem hülyéskedek, tényleg az.) Ahol most vagyunk az a szenvedők/lázadók világa. Unió …, ezt inkább hagynám! De nem, mert félreértésekre adhat okot. Unió Ciprussal, Spanyolországgal. Furcsa társaság. Figyelmeztet, hogy a turizmus, mint kitörési pont üzletileg kifizetődő, lelkileg/mentálisan nem biztos!
De ne kanyarodjunk a mellékutak felé! Még ne! Első pillanatra látszik, a feladat és annak a nehézsége; a cselekvők világához szenvedő ragozásban bajos kapcsolódni. Először is, mert akik szenvedő ragozásban élnek azok csak valami ellen képesek közösséget, kooperációt, teljesítményt előállítni. És nem valamiért! Ha egyesülünk Dániával, automatikusan ellenségként definiáljuk őket. Amin ők értetlenkednének. Vagy ha nem ellenségnek, akkor minket eltartani köteles, a történelem adósságát törleszteni rendelt gyámnak néznénk őket. Ezen is értetlenkednének. (Értetlenkednek is.) Aztán ott van a klasszikus Nyugat, klasszikus magatartása. E téren vegyük észre, hogy bár a Nyugat terjeszti a kultúráját, érdekelt a terjesztésben, de csak annyiban, amennyiben ezt az újabb erőforrások elérése szükségessé teszi. Ami terjesztésre kerül az valami csökkentett, kiegészítő üzemmódú Nyugat. Nem feltétlenül cselekvésre tanít. Jó neki a szenvedő is. Az Nyugat kultúrájának a terjesztése nem egy ösztöndíjprogram. Ha nekünk az egész kultúra kell, akkor azért tenni kell. Ez nem lehetetlen, mert a régió határok láthatóan mozognak. Száz évvel ezelőtt északon kis faházakban kedves, zárkózott emberek kiszolgáltatottan fáztak. Ma más a helyzet. (Az emberek most is kedvesek.)
Cél; egy trend nyugdíjazása.
A visszafele olvasás során arra keresem majd a választ, hogy az egy-egy fejezetben tárgyalt ügyeket, dolgokat, feltárt összefüggéseket, felhasználhatjuk-e, és ha igen hogyan a határok kibővítésére. A magunk javára! A célok követésére! Másképp. Hogyan lehet ezeket, az adottságokat, összefüggéseket, feltételeket a kívánt célok irányába ható okokká szervezni? Hogy az internet generálja, generálhassa a csatlakozást. A trendfordulót. Hogy ne álljunk meg ott – amitől egyébként alappal óvnak a szerzők – hogy az internet jó dolog, legyenek sztrádák, aztán lesznek sztrádák, amin aztán valaki elbiciklizik. Ez kudarc lenne. Ez a kudarc, ha jól olvassuk a könyvet, elkerülhető. Minden trend megtörhető. Minden, amit nem cél-ok vezérel. A mi nyüglődésünk pedig nem cél-ok vezérelt. Nem ezért vagyunk a földön.
