Nem voltak mindig szenvedő betegek a senkik, nem voltak mindig veszélyes hulladékok a magukat megfogalmazni és érvényre juttatni nem tudók. Korábban a társadalmak az egyes funkciókat körülírták és zárt csoportokhoz kötötték. Itt nem volt kérdés, hogy ki kicsoda. Megmondták, majd számon kérték a teljesítést. Itt az önmagukat kitalálni, megfogalmazni nem tudók elvoltak. Sőt, ők kellettek. A modern kor azonban ezeket az irányító, ellenőrző mechanizmusokat nem igen használja, háttérbe szorítja, helyenként ki is iktatja. Ez a szabadság! Itt az embert nem teszik hivatalból sínre, itt az embernek fel kell építenie és ajánlania kell önmagát. Ez a szabadság! Itt a gyerek nem kérdezheti meg, mi leszek, ha nagy leszek, itt tőle kérdik, mi leszel, ha nagy leszel. Ez a szabadság! Itt az embert felszólítják, hogy hittel és lelkiismerettel felruházva keresse a boldogságot! Éljen a szabadsággal! Ha pedig nem tud mit kezdeni a szabadsággal, leírják, legyintenek rá. Amiért úgy érzi megalázták, cserbenhagyták, amiért utálkozni fog, amiért aztán utálni fogják. A legyintés – mindenki tudja – nem jogos, de nem kínálkozik más megoldás, hiszen a legyintő se tudja a választ. Se most, se akkor, amikor őt kérdezték. Hiába töpreng, hiába töprengett. Amit megtanult, az nem más, mint hogy ezt az egész izét meg kell kerülni. Önmaga megfogalmazása és ajánlása helyett ajánlkozni, bármire, amire csak lehet és hazudni, hogy lám kellek. Ez lesz a szabadsága! Ezzel persze nem lehet felvágni. A szemtanukat kussoltatni kell. A cél eszköze a megalázás, a megalázás továbbadása. Az új megalázott fél, nincs kedve semmit sem észrevenni, önként hazudja azt, amit kell. Az új megalázottak aztán tanulnak és reménykednek, hogy valahol, valakit ők is megalázhatnak, az ő életük értelmét is elhazudja majd valaki. Jól spekulálnak, lesz rá alkalom, sőt mi több, még önként jelentkező is lesz. A hasznavehetetlenségek sokan vannak és hasznosulni akarnak. A boldog hasznosulás mellékterméke; a gyűlölet.
A self made nichts, a kódolt gyűlölet
2008.10.13. 16:57 | Luczifer | 4 komment
Mi leszek, ha nagy leszek? Ki vagyok? Miért vagyok? Kinek kellek? A szabadság bevezető kérdései.
A self made nichts, az üres ember, aki önerejéből lett senkivé, a fenti kérdésekkel nem igen tud mit kezdeni. Irritálják, legfeljebb kívánságra hazudik valamit. Hazudni viszont bármit tud.
Ő a modern világ kínjában hazudó, fogyatékos Én-nel megvert beteg embere és egyben a modern kor kockázati tényezője. Ő az önmaga hiányosságától menekülő beteg, aki az önmaga hiányosságai miatt lett kockázati tényezővé, ő az, aki nem több, mint az idült frusztrációja táplálta bolyongó energia.
Címkék: modern betegek
A bejegyzés trackback címe:
https://luczifer-bazar.blog.hu/api/trackback/id/tr72711799
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MALVINA · http://komedias.blogspot.com 2008.10.14. 20:09:49
Jut is eszembe, épp a minap láttam, hogy a diskurzus arról folyt köztetek, hogy az egyed avagy a csoport meghatározó jelentősége a dominánsabb-e. Egy valamit bizony nagyon hiányoltam. Nevezetesen azt, hogy senki sem vetette fel, hogy ma már az egyének önálló, egyszemélyes kultúraként vannak jelen a társadalomban, akár 3-4 csoporthoz is tartozva, persze mindegyikhez csak úgy "részlegesen", aminek biológiai és a társadalmi szempontból is komoly következményei vannak, de leginkább is lesznek. Ezért is hibádzik oly nagyon a csoportkohézió, ezért is, hogy ilyen pl.a mai politika. Ezért is nincs szolidaritás, stb. Ezért is, hogy a társad.tudományok ma már leginkább társulásoskról és nem közösségekről beszélnek.Közösségről ugyanis a hierarchikus államban gondolkodó antimodernista politikai filozófia beszél. Társulásról pedig az államnak adminisztratív szerepet tulajdonító, feladatának pedig a társulás tagjainak, individumainak minél optimálisabb kiszolgálását tartja. Hiszen nem is tehet mást! Megszűnt és elhalt viszonyrendszerekre - amilyenek a megelőző korok közösségeit, csoportjait jellemezték - érdemben egy társadalom sem építhet , nem alapozhat.
Ajánlom ezt a Csányi anyagot:
www.c3.hu/~tillmann/egyebek/arsvitae/csanyi.html
Ez szerintem egy igen komolyan vehető, és hosszú távon egyáltalán nem feltétlenül pesszimista magyarázatként szolgál/hat.
Ajánlom ezt a Csányi anyagot:
www.c3.hu/~tillmann/egyebek/arsvitae/csanyi.html
Ez szerintem egy igen komolyan vehető, és hosszú távon egyáltalán nem feltétlenül pesszimista magyarázatként szolgál/hat.
MALVINA · http://komedias.blogspot.com 2008.10.14. 23:07:52
Egyébként nem tudom, hogy tudod-e, hogy ez a fotó egy elhíresült manipulált kép. Csak erősen fel kell nagyítani és azonnal láthatóvá válnak az inkriminált részek, pontok. Pl. a srác bal füle, a teljes jobb karja, majd az az alatti hónalji rész, a jobb oldali arcéle, a szája és a fogak,stb. Természetesen azt, amiről írsz, nem érvényteleníti, de szerintem eltorzítja. Hiszen azért - ezzel a véleményemmel lehet, egydül vagyok - a helyzet nem ennyire rossz. :)
Luczifer 2008.10.15. 01:24:53
Köszönöm! Világos. Pech, kijavítom.
el duende (törölt) 2008.12.18. 09:36:39
Ez egy édekes dolog.
Mert szeretünk önállóak lenni, ugyanakkor tartozni is valahová. Önállónak lenni, egyénnek lenni azért, mert akkor megélhetjük a szabad akaratunkat, kibontakoztathatjuk a képességeinket, előhozhatjuk magunkból adottságainkat, tálentumainkat.
Tartozni pedig azért szeretünk valahová, mert ha nem lát bennünket senki, mire az egész? Önmagunk kibontakoztatása kifelé is irányuló folyamat (meg befelé irányuló is), hiszen amik vagyunk abból adunk a közösségnek. Ha nincs egyéni szabadság, ha nincs idividualizált ember, akkor csak programozott lény van, aki nem gondolkodik, akinek nincsenek tálentumai. Lehet uszítani, lehet vele bármit csinálni. Akkor a közözösség is összeomlik, akkor a káosz uralkodik. A függés nem ugyanaz, mint a valakihez, valamihez tartozás. A kölcsönösség szükséges, de ahhoz erős egyének kellenek.
Mert szeretünk önállóak lenni, ugyanakkor tartozni is valahová. Önállónak lenni, egyénnek lenni azért, mert akkor megélhetjük a szabad akaratunkat, kibontakoztathatjuk a képességeinket, előhozhatjuk magunkból adottságainkat, tálentumainkat.
Tartozni pedig azért szeretünk valahová, mert ha nem lát bennünket senki, mire az egész? Önmagunk kibontakoztatása kifelé is irányuló folyamat (meg befelé irányuló is), hiszen amik vagyunk abból adunk a közösségnek. Ha nincs egyéni szabadság, ha nincs idividualizált ember, akkor csak programozott lény van, aki nem gondolkodik, akinek nincsenek tálentumai. Lehet uszítani, lehet vele bármit csinálni. Akkor a közözösség is összeomlik, akkor a káosz uralkodik. A függés nem ugyanaz, mint a valakihez, valamihez tartozás. A kölcsönösség szükséges, de ahhoz erős egyének kellenek.