Búcsúzúnk az MR1 hétfő ¾ 7-es Tölgyessy interjúktól. Remekbe szabott negyedórák voltak. Tölgyessy felkészült, pontosan fogalmazott, mértéket tartott, mértéket adott. Jót akart. Közjót!
Ezeket a negyedórákat akkor is élvezet volt hallgatni, ha történetesen nem értettem vele egyet. Amit csinált az egy remek nem csak a közvéleményt, hanem a nyilvánosságot, a társadalmat is alakító, teljesítmény volt. Mire gondolok?
A toborzó
Induljunk a kályhától, a nyilvánosság intézményrendszerétől. A mi nyilvánosságunk leginkább egy a közvélemény előállításán szorgoskodók, a társadalmi viselkedést, a vélemények formálását irányítók nagyüzemi versengéséhez kínál terepet. A versengők fő profilja az adott érdekköröknek megfelelő minták, elvárt vélemények, ítéletek, viselkedési formák hirdetése és elfogadtatása. A toborzás. Napi tapasztalat, hogy ezt a versengők tervszerűen, jószerivel előre gyártott klisékkel, recepteket követve érik el. A nagyüzemben „megszólal” ugyan a társadalom is, de csak, mint a közvéleményként felkínált konstrukciókra adott megerősítő, tiltakozó válaszok. Ami éppen kell. A megszólalók szerepe nem több, mint az előállítani kívánt, a közvélemény rangjára ajánlott üzenetek erősítése, gyengítése. Ahogy azt, az adott érdekkör, az üzemeltető megkívánja. A megszólaló megszólaltatik és reflektál az előállított véleményre. Nem a valóságra. A véleményre. Itt a társadalom nem autonóm, hanem egy nagyüzemi technológia tárgya. Építőelem.
A polgári
Ettől alapvetően eltér a klasszikus polgári nyilvánosság. Ami – mondják – sohase volt, de aminek – mondom – a mértékei mégiscsak megnyugtató eligazítást adnak. Ha nem volt akkor is. Ha polgári nyilvánosság illúzió, akkor a termékeny, kellems illúziók egyike. Ez az intézmény kettős funkciót kínál: egyfelől a társadalom szükségleteit kívánja közvetíteni az állam felé, másfelől az államot, mint közhatalmat a közvélemény előtt legitimációra kényszeríti. A polgári nyilvánosság privilégiális – kiváltságos – kötöttségektől mentes terület. Mindenki számára nyitott, a részvétel nem státus-ismérvek függvénye. A polgári társadalom individuumainak közös és nyilvános reflexiója az adott berendezkedésre, hatalomgyakorlásra. Ez a nyilvánosság nem az érdekkörök szimpla toborzó terepe, hanem az értékek, a célok, s ha szabad egy kicsit patetikusan fogalmazni az igazság keresésének a terepe. Az okoskodás, az érvelés, a bizonyítás színtere. Ami itt szükségeltetik az a ráció.
Persona non grata
A mi nyilvánosságunk szereplői és a mögötte meghúzódó érdekek eddig egy dologban értettek egyet, nevezetesen, csak semmi polgári, csak semmi polgári nyilvánosság! Ami kell, az, a közvéleményt alakító nagyüzemek szabad versengése. A közvéleményt alakító technológiák szabad versengése. A szabad toborzás. A szabad manipulálás. A versenyben egymásnak feszülők éppen az egymásnak feszülés következtében rést kínáltak a „más”-nak. A polgárnak. Tölgyessynek. A nyilvánosan gondolkodónak. Egy negyedórányit. És ez elég volt neki, ahhoz, hogy ne csak kritizálja, elemezze, de meg is haladja ezt az egész színtelen kócerájt. Mert amit csinált az más mínőség volt. Megértett, közvetített és legitimációra kényszerített. A teljesítménye a gondolkodó polgár teljesítménye. Neki sikerült. Most az egyik versenyző akkora előnyre tett szert, hogy még ez a negyedórát is sajnálja a „más”-ra. A legitimációra. Ott is magát szeretné látni. A maga kreálta legitimációt. Pech.