Franciaország a XIX. század vége. A Második Császárság romokban, a politika, a nemzeti dicsőség romokban, a kisszerű, önző, züllött Harmadik Köztársaság – a nyárspolgári forradalom – az elesettség, a részvétlenség, a kizsákmányolás ideje. Küzdelem a puszta létért. Mindenki mindenkivel harcban. Köznyomor és a haszonlesésből élő sikeres kevesek. A modernizáció negatívumai.
És itt, ennek a társadalmi csőd, a kilátástalanság kellős közepén, a mállás és a szenvedés közepette fogja magát egy szakállas férfi és eltökélten járja az északi bányavidéket, hogy mindezt dokumentálja. Szorgalmas, precíz ember a pontosságra törekszik. A poklot akarom látni mérnök úr! – szól kísérőjéhez és az megmutatja neki a poklot. Ő pedig jegyzetel, figyel, jegyzetel s megírja a kor megkérdőjelezhetetlen vádiratát – a valódira épült igazságot – a Germinalt. A regény utolsó mondatában ítéletet is hirdet. „S a lángoló napfényben, ez ifjúi reggelen, e robajjal volt terhes a föld. Régtől érlelődő magvak fakadtak a barázdákban: emberek növekedtek, izmosodtak a jövő század nagy aratására, bosszúálló fekete sereg, zsendülése hamarosan szétveti e földet.” Ez a kor csak azért van, hogy elmúljon, és egy új jöjjön a helyére.
***
Nos, ha jól látom itt minden feltétel adott, már csak Zola hiányzik. A következő korok ismerete nem mentség a távolmaradásra. Az egy másik felelősség.
