Ma reggel a Hivatalban az irodista hölgyeknek negyedszerre sikerült megoldaniuk a még a múlt héten kért pofonegyszerű feladatot. A bakikért mosolyogva elnézést kértek, kedvesen beszéltek velem s biztosítottak, hogy máskor is szívesen látnak, majd reményüket fejezték ki, hogy innen már minden sikerülni fog.
És sikerül! A parkoló őr nem büntetett meg, jóllehet még mielőtt beültem volna az autóba elküldtem a parkolás STOP sms-t, amivel előnyhöz ugyan nem jutottam, de ő, ha lefényképez megbüntethetett volna. A piacon csirkeszívet kértem és az eladó – egy óriás – a pulton lévő két tök egyforma kupacból a péntekről maradtat kínálta fél áron. Megvettem volna egészáron is, mert nincs az, az ántsz-es, aki megmondta volna, melyik a friss és melyik a nem friss, vagy, hogy az egyik nem friss. Kiváló, semmi baja. Ezt követően egy csinos zöldséges lány lebeszélt a drága mandarinról és adott olcsóbbat. Most ettem édes, lédús, igazi csemege. És egészséges! És nem annyira macerás, mint a narancs! Könnyebb pucolni. Meg nem kell köpködni. A magokat. Valamit kéne még csinálni, valamibe bele kéne még fogni, egy nagy-nagy dologba, egy rejtett álmot megvalósítani, mert ez a nap a csodák, a nyitott szívek és a baráti kéznyújtások, a nagy lehetősségek napja, ami csak egyszer van az életben, és még itt az egész délután!
