Az tudás tartalma, érvényessége nem, de a tárgyainak a kiválasztása, bemutatása bizonyosan egy adott érdekperspektíva függvénye. Amivel mi nap, mint nap találkozunk az nem a tudás, hanem a kiválasztott, a bemutatott tudás. Ami érdekperspektívában születik. 2010. október 4-én, jön a hír; az ajkai iszaptároló 12.25-kor átszakadt, ami halálos áldozatokat követelő katasztrófát okozott. Az elszabadult vörös iszapos lúgos víz egy kilométer hosszú három méter magas hulláma végigsöpört a környék falvain, a cunamit követően az utcákon még sokáig hömpölygött a mérgező, lúgos, iszapos víz. Hogyan fordulhatott ez elő? Miért történt? Kérdéseinket megválaszolhatónak tartjuk, úgy gondoljuk, hogy születhet tudás arról, hogy miért szakadt ki a gát. Ez kideríthető, szavakba önthető, nagyjából közölhető, nagyjából megérthető. Úgy gondoljuk, hogy megtudható, hogy mi történt. Majd az idő múlásával, ugyanezt gondoljuk, csak éppen kérdőjellel. Válaszok érdekerspektívában A jobboldali sajtó a gonosz gazdagokról, a betyár privatizációról beszél és tereli a népharagot, a gazdagok gyűlöletét a gonosz gazdagok ellen. A tragédiáról szóló híradások tengelyében; az érintett – Gyurcsánnyal kapcsolatot tartó társaság – profitéhsége ölt. A baloldali médiában a politikai konkurensek szakmaiatlanságában, az elvtelen haveri kapcsolatok következményeiben sejtetik a tragédia egyik okát. Megemlítik, hogy a jelenlegi környezetvédelmi államtitkár úr volt személyi titkára – valamilyen bt. kül-, vagy beltagja! – lett az illetékes ellenőrző szerv vezetője. Aki nyilván inkompetens. Ezt nem mondják, csak sejtetik. Érdek, hogy én ezt sejtsem. Az egyik rádióadón előáll egy tudós ember egy régi jelentésével, hogy ő már akkor megmondta, hogy ott, a gát alatt, egy patakmeder van, ezért dőlt össze a mű. De hát nem hallgattak rá. Egy másik adón egy másik tudós ember elmondja, hogy a tervezés és a kivitelezés példás gondossággal történt, mert még a mélyben meghúzódó patakmeder is jól körbe lett betonozva. Tudás? Konkurencia harc! S legott jön egy harmadik - szintén fontos tudások birtokosa - aki elmondja hogyan kellett volna hasznosítani a veszélyes hulladékot. Ha ezt annak idején megfogadják gazdasági csuda lett volna s nem tragédia. Meséli; az iszap 2%-a ez, 1%-a az, és az ez, meg az, az, az igen drága nehéz fémek. A kinyerésükhöz szükséges beruházás nem olcsó, de három és fél év alatt megtérül, és ötven évre van alapanyag, amit csak be kell talicskázni a gyárba! Várjuk, hogy még az interjú alatt Szaúd-Arábia kéri az államaink egyesítését, különös tekintettel a közös költségvetésre és közös hulladék felhasználásra. A fennmaradó 97%-ot természetesen hazaviszik valamelyik sivatagjukba. De nincs idő mélázni, mert jön egy újabb megszólaló, az eddig érdekvezérelt néma, egy vezető az érintett a károkozók oldaláról. Elmondja, hogy az iszap nem veszélyes, mert a szabvány – a tudás – szerint nem az. A tudás szerint, ami kiömlött az nem az iszap, hanem az iszapos lúgos víz – mondja egy szemtanú – és mar. Le kell slagozni az szapot - így az illetékes - és minden megoldódik. Hülyeség - jön a válsz - cinikus hülyeség. Nézek egy videót, ahol lemossák a vörösiszapot. Egy mérnök; mindenki azt mond, amit akar, ezt a büdös rohadt életben senki se láthatta előre. Aztán jönnek a juristák, akik elmondják a „történetet”, amire ráépítik a magukat ajánló tudásreprezentációikat, s jön a hatalom, aki szolgálva a közt példás büntetést ígér ott, ahol még a bűnt se tudjuk, hogy van-e és ha van mi az, csak a tragédiát. Holnap S jön mindenki, hosszú sorban, akiknek érdekei ráültethetőek az iszap hullámaira. És születnek a tudásverziók, hogy holnap legyenek tudások, holnapután még több, mindenütt, mindenki számára legyenek tudások, amik közül mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt. Azt az érdekperspektívában született reprezentációt, amit tudásnak fog tekinteni. És megnyugszik. Ez a kollektív válságkommunikáció és a kollektív válságkezelés.
