Az ember azért tesz-vesz, válogat, töpreng, aszerint javasol és dönt, hogy válogatása, töprengése termékei, a javaslatai, a döntései, cselekedeti eredményeképpen helye legyen a világban.
Magyarul, hogy szerephez jusson. Lehetőleg nélkülözhetetlenhez. Ezért nyüzsög. Ilyen persze nincs. Olcsón meg pláne nincs. Így sokszor gondban van. Különösen a fogyatékkal élők vannak bajban. Azok, akiknek hiányos az életben maradáshoz szükséges eszközeik tárháza. Akik nemigen tudnak olyat, amire szükség lenne. Legalább néha, legalább valakinek. Ez nem csak az ép kéz és az ép láb kérdése. De ők is élni akarnak, ezért keményen rá kell dolgozniuk, hogy szükség legyen rájuk. Hogy fogyatékos legyen a világ. Ahol szükség van rájuk. Akikre egyébként nincs szükség. A kitartó szívós munka napról napra hozza az eredményt. A harcot, a rombolást, a fogyatékosítást egy pillanatra sem lehet abbahagyni, mert akkor oda a boldogság egyetlen esélye. A fogyatékos világ. Ahol fogyatékos az ember iránti kereslet. Ahol a fogyatékosok diktálják a fogyatékos keresletet. Egymás iránt.