Trendo rendelt egy szerény posztot – másmilyen nincs – a könyvkiadásról. Arról, amiről fogalmam sincs. A blognak van egy szolgáltató jellege, álljunk neki a teljesítésnek. Írjunk arról, amiről fogalmam sincs.
A könyvkiadással kb. hatéves koromban ismerkedtem meg. Mint fogyasztó. Bár nem kértem, de a kezembe adtak különböző kiadványokat. Ezekre ma már konkrétan nem emlékszem, csak apám van előttem, ahogy rötyögve meséli, hogy ő ez idő tájt naponta pontosan értesült, hogy mi újság a cinege cipőjével. ( Nem a tábornokéval, hanem a madáréval!) El is tudta mondani a történetet hibátlanul. Ő el tudta mondani. Később bővült az elém rakott termékkínálat, olyat is találtam, amelyben örömömet leltem. Ezek közül, aki az emlékezetre és említésre méltó az egy bizonyos P Howard. Isten áldását kérem rá. A kényszerfogyasztás lépcsőin haladva eljött az idő – talán túletettek – néha viszaböffintettem. De egy nagyfiú ne böffintcsen. Vagy ha igen, ne így. És jött az egzecírozás. Rém unalmasan. De a célját végül is elérte, az egésztől elment a kedvem. Akkor még más élvezetet is el tudtam képzelni, mint rakosgatni a szavakat. Pontosítok! Elképzelni most is eltudok. Azt hiszem mindjárt kiderül, hogy jót tettek-e velem.