"A nyomorból, a megaláztatásból mindkettejüknek kijutott."

Csakhogy egészen másként. És biztos vagyok benne, hogy ezt Snétberger maga is kihangsúlyozná. Azt ugyanis látjuk, hogy mindkettejüknél, hogy mit tesz, tehet az emberrel a nyomor és a megaláztatás, de azt, hogy a megsemmisítőgyárként fungáló haláltábor, azt a kettejük közül csak Kertésznél. Továbbá, nagy tévedés azt hinni és azt gondolni, hogy a koncentrációs tábor a szeretet híján volt. Szójátékkal élve ott kérem pontisan úgy, ahogy a halál, a szeretet is úgy koncentrálódott. Az ember már csak ilyen fura lény. mert a szeretet mindenhol ott van, ahol ember létezik. Még úgy is, ha hiányzik, akkor a hiányának fájdalmas érzésével van jelen.
Szerintem nagyot tévedsz most Lucifer.

p.s.
Arról nem is szólva, hogy az én világértelmezésem szerint, amíg egy emberről azt és úgy el lehet mondani, ahogy te azt és úgy Kertészről mondod, hogy fogoly, addig senki más sem lehet valójában szabad. Apai szeretet ide, apai szeretet oda.

Meg sem fordult a fejemben, hogy a két nyomor ugyanaz lett volna. Sőt Kertész nyomorában a szeretetlenséget láttam egyik maradandót okozó különbségnek. Ettől még sokan akár nagyon is szerethették egymást a környezetében. Őt megítélésem szerint nem érte ez a szeretet. Az apai szeretetre meg ne legyints. Kell az. Nehéz sors vár arra, aki nélkülözi. A kérdés egyébként nem elintézhető egy-két alsó közép kategóriás lapos blöffel, mint például amíg valaki fogoly senki sem szabad.

Borzalmasan nem ide tartozik. Snétberger gyönyörű. Szabadon.

Hát ebből könnyen tudnék egy a posztot támogató megjegyzést faragni / kibontani. De lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy mást hallok, mint amit mondasz. Hátha lesz folytatás!

"Meg sem fordult a fejemben, hogy a két nyomor ugyanaz lett volna."
Akkor nézd át, hogy mit írtál le! Mert abban bizony olyan közösnek vélt alapot feltételezel és következtetsz, ami nem közös alap.

"A kérdés egyébként nem elintézhető egy-két alsó közép kategóriás lapos blöffel, mint például amíg valaki fogoly senki sem szabad."

Ahogy te írod, úgy tényleg egy lapos blöf ("amíg valaki fogoly senki sem szabad."). Létezik, hogy nem látod a különbséget a te sematizált és üres kitételed és a között, amit írtam, hogy "amíg egy emberről azt és úgy el lehet mondani, ahogy te azt és úgy Kertészről mondod, hogy fogoly, addig senki más sem lehet valójában szabad."?????

Egyébként ez a blöffögés, ez bizony most hatalmas bumeráng-effekt volt! Mert aki blöffölt ezzel az egész csúnya leegyszerüsítéssel, az biza' nem én voltam, Lucifer.

@ZinczyKa:
Tényleg nem idetartozik, és nem azért, mintha ne lehetne a posztban szereplőkkel kapcsolatban bármiről írni. De a téma mélysége (bizony fájdalmas mélysége) okán legkevesebb, hogy nem ízléses.

@ZinczyKa:
p.s. De ha már, akkor :
nyilván vannak olyanok, akik számára Kertész intellektusa, érzékenysége és irodalma a gyönyörű, méghozzá úgy szabadon mint fogságban. És vannak olyanok, akiknek mindkét ember gyönyörűnek találtatik. Egyikük ezért, a másikuk pedig azért. Én ez utóbbiak közé tartozom.

Minden elképzelhető Malvina! Csak az nem, hogy az a mondat, hogy „A nyomorból, a megaláztatásból mindkettejüknek kijutott”. az azt jelenti, hogy ugyanúgy éltek. Ha a fejed tetejére állsz, akkor se. Nem ugyanaz jutott, hanem kijutott!! Másként nyomorogtak. Többek között a Snétberger Ferit közben szerették. Snétberger nem lett depressziós, Kertész igen. Snétberger kötődik / szereti az embereket Kertész elbújik előlük, hol a vackába, hol a szövegeibe, hol a nagyvárosba. Kertész ebből nem tud kikecmeregni, a szeretetlenség foglya. Mi ezzel a gond? Kertésznek az igazságában van az öröme, Snétbergernek az örömében az igazsága.
A gyönyörűség, pláne, ahogy ez a Feri gyönyörű, ide tartozik. Miért lenne ízléstelen a megjegyzés? Vagy nagyon félreértettem Zinczust. Kertésszel kapcsolatban nekem nem a gyönyörű jelző jön elő, inkább a megrázó.

Nem szántam ízléstelennek. Azért írtam, hogy off, mert a poszthoz abban az értelemben nem tartozik hozzá, hogy nem akartam összehasonlítani a két embert.
Snétberger szabadsága, szeretni tudása, a megmaradt embersége nekem gyönyörű, és a zene is örömet okoz. Ahogy a te posztodhoz is megjegyeztem, Malvina.
Kertész életéből kiölődött a szeretet. Erről sem ő, sem én nem tehetünk. Ez van. Hogy jön az ide, hogy most az intellektus? Nem azt mondtam, hogy Kertész Imrét nem tisztelem.
Ha ránézek erre a két emberre, mindkettőjüket tisztelem. De bennem Snétberger zenéje és látása olyan örömet okoz, amit nem tudok egyenlővé tenni egy (és Lucifer nagyon találóan írta) megrázó erejű irodalmi munkássággal. Ez a két dolog számomra másképpen alakul odabent.
OFF OFF OFF
Apa, a nick ezen becéző alakját fedje a feledés jótékony homálya, kérlek. Hosszú, miért, de fedje. ::))

@Luczifer:Az a gond, hogy nem így van! De ezt az előbb már leírtam, hogy miért. Továbbá egyszerűen nincs jogod, mert honnan is tudhatnád, hogy valakit szerettek vagy sem. Volt-e boldog úgy, ahogy tudott, vagy sem. Ez az egész egy rossz lányregényben se megy el, amilyen distinkciókhoz te eljutsz, méghozzá alaptalan követleztetésekkel.
Kertész egy író, méghozzá igen érzékeny és tehetséges író! Akátmilyen megrázó dolgokról is ír, az csak gyönyörű lehet, különban nem lenne irodalomnak, művészetnek nevezhető. És ahogy látom, még megközalítőleg sem ismered, ugyanis pontosan, hogy nem a megrázó hatás elérésére törekedik, hanem az elidegenítőre, ráadásul úgy, hogy olyasmiről próbál beszélni, ami ezel szerint a számodra sem jött le:.

"Nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a "borzalmakról" kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem."
/Sorstalanság/

És aki a boldogság bármilyen fokú megélésére képes, abban kell, hogy szeretet legyen. Az pedig csak úgy lehet, ha szerették, ha valakiktől kapott belőle. Úgy, ahogy, de kapott.

@ZinczyKa:
Már ne haragudj, de hogy jössz te ahhoz, hogy ex katedra kijelentsd, hogy "Kertész életéből kiölődött a szeretet." ? Egyszerűen el vagyok képedve! Talán többet kéne tőle olvasni! Basszus, akiben nincs szeret, az nem tud így írni! De csak olvass bele az előbbi idézetbe! Amit te is írsz a "megrázó erőről" az mind üres panel! Ez a divat egy olyan sorsot megjárt emberrel kapcsolatban. Ő ennek pont az ellenkezőjét írja. És az intellektus soha nem mentes az érzelmektől. És fordítva.

Az a nagy büdös helyzet, hogy amiket itt leírtatok, egyrészt nagyon szomorú látlelet, másrészt semmi köze Kertész Imréhez, de megkockáztatom, hogy Snétberger Ferenchez sem sok. Pusztán divatos panel-kivetítések! Ami nem vonja kétségbe, hogy S. F. zenéjét kedvelitek. Azt viszont igen, hogy Kertész Imre munkásságát, és azon keresztül őt nem ismeritek. Lehangoló! ::((((

Kertész Imre munkásságát minden bizonnyal kevésbé ismerem, mint te. Ez nem vonható kétségbe. Ezért akkor most megkövetem, mert valóban nem vagyok biztos benne, hogy kiölődött-e belőle a szeretet. Nem volt helyes, hogy ezt írtam.
Azt nem írtam, hogy az intellektus mentes lenne az érzelmektől, és nem is gondoltam.
Hogy amit írtam, semmitmondó panel lenne, hát az is lehet, van ennek oka szerintem.
Malvina, egyszerűen fogalmazok.: engem nem érint meg Kertész Imre. Snétberger Ferenc viszont igen. Ha ezért bunkónak tartassz, hát legyen.
Ezzel egy pillanatig sem azt szerettem volna állítani, hogy Kertész nem jó író, vagy hogy a munkássága szerintem nem mutat fel semmit. Nekem nem mutat utat. Ez van.

Kertész elidegenítő hatásra való törekvése hogyan jön össze a szeretettel? Ez a törekvés nem válasz a szeretetlenségre? Ez nem a szeretetlenségbe való belesimulás? Ennek egyfajta elfogadása? És ez az elfogadás, ez a belesimulás nem lehet megrázó?
Az emberi / művészi alkotások boncolgatásánál csak a leckéket lehet felmondani? Ha nem, hát reflexszerűen jön a lehülyézés? Ha erre azt írod, hogy te csak a szomorúságodnak adtál hangot, felnyerítek a röhögéstől.

@ZinczyKa:
Ezzel valóban mindent megmagyaráztál.

Először is az amikor az elidegenítésre való törekvésről írok, annak ott van egy kontextusa. Mégpedig az, hogy a megrázó hatás ellenében, azt kivédendő dolgozik a szövegen, mert ő is tudja, hogy csak a dolgoktól való eltávolodás garantálhatja a rájuk való tekintés viszonylagos elfogulatlanságát. Szóval megint azt mondom, nem olvasod el, amit írok, értem ez alatt, felületesen olvasod.Kvázi kifejezetten és egyértelműen nem következik az elidegenítésre való törekvéséből a szeretetlenség!!! Ahhoz semmi köze. De hát ez is pontosan benne van az idézetben, amit fentebb citáltam. Méghozzá elég egyértelműen és pontosan. Tehát semmiféle besimulásról nincs szó! Arról van szó, hogy sajnos az ahogy, és amit írsz vele kapcsolatban, az számít ma itt és most - még mindig - kötelező leckefelmondásnak. Ékes példa rá Z. is Ezért, hogy ezek az emberek Berlinben élnek és nem itt, mert ők pontosan tudják, hogy ezek a megítélések mind-mind a belső elfojtások kivetülései, mert itt még mindig arra haragszanak, azt bélyegzik meg, aki szembe mer nézni saját magával, a saját sorsával. Továbbá én nem hülyéztem le senkit, ez is csak és kizárólag a te dekódolásod, nem az enyém. Én csupán azt állítottam, hogy nem ismeritek a műveit, és úgy állítottaok olyat, emit akkor sem lehetne állítani, ha töviről-hegyire ismernétek minden sorát. Mert senkiről és senki nem jelenthet ki olyat, hogy a szeretet helyett a szeretetlenség beszél belőle, nota bene hogy " életéből kiölődött belőle a szeretet." A Sorstalanság c. regénye pedig - ahogy Spiró is mondja - csak látszatra lágerregény, hanem létregény, létfilozófia. Egyáltalán nem arról, szól, hogy mit tesz, mit tett Auschwitz az emberrel! Hanem arról, „… ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság; ha viszont (…) szabadság van, akkor nincs sors, azazhogy (…) akkor mi magunk vagyunk a sors…”

Kertész Imre tudja, mi az a szabadság, tudja mi a szeretet, ő felismeri mindezek - erről beszélnek a sorai - olyan megnyilvánulásait, amit most nektek itt és most bizony nem sikerült. De hát a nagy baj éppen az, hogy még mindig ez a jellemző itt és most, ezen a 93 ezer négyzetkilóméteren. Na meg az ennek belátására való törekvés teljes hiánya, amit mindig csak elutasítás , düh , a megszólaló csendes vagy harsány bűnbakká kiáltása követ. Ezért hogy minden tehetség máshol kénytelen létezni, mert a tehetség kötelez, és nem hagyja sötétségbe tartani magát. Mindig a fény felé igyekszik.

Szerintem felesleges tarthatatlan dolgokhoz ragaszkodni. Bizonygatni a nem-re, hogy igen, az igen-re, hogy nem. Álesztétikai, álfilozófiai szempontokat előrángatni egy nem túl bonyolult lélektani kérdésnél. Számtalan nagy művész van, aki szeretethiányos környezetben nőtt fel, akinek az életét nem a szeretet, hanem annak a hiánya szervezte és ebből a kívülálló / kapcsolódni képtelen / kirekesztett pozícióból lett naggyá. Nem a kapott szeretet alkotott benne, hanem a szeretetlenség. Ha tetszik, a szeretet iránti vágy. Szép gondolatmenetet lehetne belőle kerekíteni. A szeretetlenség művésze. Aki nem agresszióval, hanem alkotással válaszolt a sors csapásaira. A kirekesztett ellenvetései. És ebből a pozícióból gazdagítani a szerethető Kertészt.

@Luczifer:
Hát kérem, ezt teszi az értetlenség. Erről Kertész azt mondja hogy "Nem az a kérdés, hogy megértenek-e, hanem hogy hajlandók-e arra, hogy megértsenek."

És lehet hogy számodra ez az összetett és bonyolult kérdéskör igenek és nemek fekete-fehéré egyszerüsített képletek, teletűzdelve sok-sok ál-sággal , esztétikaival és filozófiaival egyaránt! Ezt te tudod, ez a tied, ez a magadé! Így hát neked sem tudok mást válaszolni erre, mint hogy , most ezzel te is mindent megmagyaráztál.