Spanyolországról ma a fiatalok úgy beszélnek, mint a boldog világ boldog közepéről. Örömmel mennek oda tanulni, dolgozni, szorgalmasan ismerkednek a nyelvükkel. A pesti fiuk, lányok a Real meccsre járnak és albérleti szobák után érdeklődnek! Amikor én fiatalon találkoztam Spanyolországgal egy fenséges szomorú temető volt az egész, ahol sohase lesz feltámadás. Pedig lehet, hogy azokban a napokban is dolgoztak egy madridi palotában azok, akik élni akartak, akik nem csak magukat, de Spanyolországot is virágozva akarták látni. Ha másért nem, hát azért mert tudták a kettő külön nem megy.
És itt elbizonytalanodom. Mit akarok én ezzel? Hol van itt párhuzam? Az országban - ebben! nem abban! - ugyan vannak politikai oldalak, de azoknak nem vezetőik, hanem győzelemről vizionáló önző vezéreik vannak. Nem a hozzáadott értéket előállító munka sikerét, hanem a források osztogatása biztosította dicsőséget keresik. Eszük ágában sincs paktumokat kötni. Legfeljebb az épp vesztes kiegyezne az épp győztessel egy döntetlenben, mint a Fekete Lovag a Gyalog galoppban. Az országban vannak érdekek, de hatékonyabban lehet érvényesíteni őket sunyin, mint paktumban. Megállapodni persze meg kell, de aki hamarabb rúgja fel az nyer és sokat, aki betartja az veszít és sokat. Rugd fel a megállapodást, időben! Üzletben, politikában ez ma ökölszabály. A szerződéses fegyelem veszélyes luxus. Az érdekek aláducolta bizalom sehol, helyettesíti a betagozódás. Az országnak vannak úgymond közös tervei, feladatai, de nincsenek mögötte valós kooperációra kész érdekvezérelt akaratok. Ki kötne itt kivel és mit? De lehet, hogy a Bajza utca sarkán egy kis palotában készül valami. Legalább az operett reneszánsza, ha már egy operett reneszánszra nem tellett. Mi innen indulunk!