A bűn a közösség megtagadása. A gyónás a vallomás, a megbánás, a visszakéredzkedés. A gyónás a bűn felismerése, és az azt követő bocsánatkérés, út a megbékéléshez, egyeseknél az üdvösséghez. A feloldozást a köz adja. A megbocsátás, a feloldozás, a visszafogadás, a reparáció a csoportnak és tagjának egyaránt élet-halál kérdése. Nélküle minden megsemmisül. A köz ezen szolgáltatását van, hogy a közösség egy-egy tagja vállalja magára, de az intézményes kisajátításra is van példa. Ez is mutatja fontos dolog, kell annak, aki uralkodni akar a másikon. Ez a procedúrát sokak szemében kompromittálja, de ettől a procedúra van és szükséges. De térjünk vissza eredeti mondandónkhoz.

A lelkiismeret-furdalás és ezt követően a gyónás igényét ma nem tapasztalom. Az ok; a bűn nem bűn, sem az elkövetők, sem a tettet érvényesen megítélők körében. A bűn ott bűn, ahol elkövették, és akik ellen elkövették. De ezekkel semmi közösséget nem vállal az elkövető. A bűnelkövetők az ellenség területén portyáznak, az ellenség legyőzése, kifosztása pedig - köztudott - nem bűn. Sőt, az ellenséggel szemben mindent szabad. De ma mindenki ellenség, faji, osztály, világnézeti gazdag/szegény, okos/buta, hatalmas/kiszolgáltatott stb. alapon ellenség.  Ha élményem nem egy krónikus üldözési mánia párlata, akkor folyamatosan veszélyben vagyok, akkor velem bármit meg lehet csinálni, ma a benzinkutaknál vadásznának rám a Mások hősei, holnap a körúton egy másik Mások hősei, vagy éppen valamelyik Hivatalban. Üldöztetésemben cigarettaszünet, hogy ma bőröm színe miatt a valamilyen törékeny többséghez tartozom. Az indulók zengnek, küszöbön a háború, masíroznak a seregek a sehova. Mondják régóta. De ki kinek fognak gyónni a süketek a végén? Leszünk-e?