A ráció kísér amíg tud.
Aztán hiszek. Hitemet lelkiállapotom tartja karban. Ha szorongok, hiszek, ha boldog vagyok, hiszek. A hit a bizonyossággá transzformált sejtés, félelem / vágy. Semmi fenségeset nem látok benne. Érdekelni is legfeljebb, mint a gondolkodás egyik lehetséges tárgya érdekel. Egyébként hozzájárulásom, láttamozásom nélkül megtörténik. Nincs vele gondom. Ha okos vagyok, az más, akkor nem hiszek. Akkor az eszedbe, abban a kappanszerűben hiszel - figyelmezetetnek. Legyintek. Az ember persze nem lehet mindig okos, így a hit elkerülhetetlen, az emberi lét – hogy ne legyenek jelentősebb gondok velem – az emberi létezés elkerülhetetlen velejárója. Az emberek ezért szeretnek hinni, olyannyira, hogy a hitegetés standard közóhaj. Ez nem hit, ez tudás! A hit nem hiszékenység javít ki ZinczyKa, én meg ráhagyom. Tényleg nem az. A különbség a státuszban rejlik. A hiszékeny az, akinek a státusza alacsony. A nagy embernek és nekem hitem van.
