Viva la muerte? Nem, nem! Nem a halál, a múlandóság. A kettő nem ugyanaz!
Nem apám, annyira nem, hogy a muerte nem mulandóságot jelent – oktat Z lányom. Ez nem nyelvóra! – így én. Az elmúlás egy folyamat, a halál egy pillanat. Aki az elmúlást élteti, az, az életet élteti, a reménytelen esélykeresést, a kérész életű érték születését. Aki a múlandóságot dicsőíti az, az ábrándos teremteni kívánó nyughatatlan balek. Tesz-vesz s állandóan időt kér. A végtelen időben! Aztán reménykedik. Ennyi az esze. Hálás, hogy van múlandóság, mert azt akarja, hogy amit teremt, az érték legyen. Élteti hát gyilkosát a múlandóságot, mert ha nem lenne múlandóság, akkor mindig minden lenne, de semmi sem lehetne érték. Az érték ára, hogy el kell múlnia. Boldog, hogy van múlandóság.
A halált éltetők magtalanok. Ők nem időt kérnek, hanem a pillanatot, amely megszabadítja őket a tehetetlenségük kínzó érzésétől. Nekik is jut öröm, övék a bosszú gyönyöre, amikor a halál eltakarítja az értéket, amikor az irigységükből fakadó reváns vágyuk beteljesül. Ünnepelnek. Kár, hogy halandók és így nem élvezhetik ki megváltásuk igazi pillanatát, amikor maguk pusztulnak. Az ő életük értéke - be kell érjék ennyivel - az erről való képzelgés, aminek egyszer vége lesz, mert a múlandóság minden értékkel végez.
