Menetiránynak háttal izgalmas az élet. Minden pillanatban elénk kerülhet egy vágyott, vagy épp egy félt valami. Előre az ember semmit se tud, semmire se készülhet fel, amit tehet; feszülten figyel. Az általában várt, de konkrétan mégiscsak váratlan találkozások villanásnyi idejében kell reagálni, menekülni, vagy épp megragadni a kínálkozó alkalmat. Értelemszerűen ez ritkán sikerül. Vigasz, hogy aztán sokáig nézhetjük a tovatűnő egyszer volt alkalmat? Háttal a menetiránynak az elmulasztott pillantok adják az élményt.

***
Az ember a világot meg akarja érteni, hogy abban valahogy ellegyen. Ehhez kellenek az ismeretek, de - tapasztalat - ezek kevésnek bizonyulnak. Segítségre van szüksége, amit a sokféle tények egységes szempontból való felfogásában, a biztonságot adó értelmezési rendszerekben, világlátásban vél megtalálni. Bölcs korokban tisztán látják ezen konstrukciók korlátait, és amikor a világ változásának következtében észlelik, hogy azok érvényüket veszítik újakkal próbálkoznak.
Igen ám, de mi van akkor - azaz ma - amikor az eligazodást biztosító értelmezési rendszerek nem letűnnek, cserélődnek, hanem ütköznek, széttörnek, és maradnak egy kavargó, változó, színes kaleidoszkóp világban utalva az embert? Mi van akkor, amikor nem eltűnik az iránytű, hanem túl sok lesz belőle és ráadásul mind mást mutat? Hogyan lehet eligazodni az átfogó értékek nem támogatta partikuláris világképek, szemléletmódok, eltérő értelmezési rendszerek „igazságainak” példátlan sokfélesége, és nyilvánvaló összeegyeztethetetlensége között? Hogyan lehet feloldani az ellentmondásokat? Lehet-e mást csinálni, mint a partikularitásokat tudomásul venni + hol görcsös, hol heroikus erőfeszítéseket tenni egy új általános társadalmi érvényességek megteremtésére? Lehet-e itt bliccelni? Korunk embere széttárja kezét, tanácstalan. A probléma vélhetően tudásszociológiáé. Társadalmunk ismereteinek repertoárja rendkívül széles. Megkockáztatom, hogy nincs olyan problémánk, amire ne tudnánk a megnyugtató megoldást. Ugyanakkor a válasz nem születik meg. Miért? Miért nem aktivizálódik a rendelkezésre álló tudásrepertoár egy-egy szükséges eleme? Az ember hajlamos volt ez idáig azt gondolni, hogy a reáltényezők világa - politika, hatalom, gazdaság - intézi ezek előhívását. De nem, ez nálunk egyszerűen nem megy. Semmiből semmi sem következik. Eltűntek a predeterminációk. Esetleg ugyanez kérdezve. Eltűntek a predeterminációk? Változnak a reáltényezők, a politika, a gazdaság, ott van a tudás, és? Semmi. Egy szálfa termetű elegáns bankár beszél. A 29-es válságban a gazdaság 34 hónap alatt érte el a mélypontot. Mi most a huszadiknál tartunk. És? Széttárt karok Április óta enyhül a pesszimizmus. És? Széttárt karok. Megállt az indexek lemorzsolódása. És? Nem tudjuk. A fogyasztás… És? Nem tudjuk. Ebből a pozícióból nem tudjuk. Alacsony a beágyazottság? Nem tudjuk. Innen nincs rálátás? Nem tudjuk. Háttal a menetiránynak nem a tudás vezérelte alkalmazkodás, hanem a vágyak, a félelmek győznek. Ettől a méregdrága öltöny se véd meg. A szereplők nem az előtűnő élethez, hanem a világról alkotott korlátolt képükhöz alkalmazkodnak. A méregdrága öltönyben is. Miközben meg van a tudás. Csak éppen háttal vagyunk a menetiránynak. Nem tehetünk mást, bámuljuk a tovatűnő életet.