A nyár pokla kábít, nyelvtelen koponyák zörgő fogai gyötrelmekről szólnak. A halál kicselezett sértett papjai a kétségtelen vég tudatában vágyják a bosszút – a csatát megnyerhetted, de milyen áron? Holnap újra a szenvedés vár! Örömödért százszorosan fizetsz! Igaz, de én nem a lehetetlent akarom – felesel szelíden a győztes – hanem az órát, a pillanatot. A múló, de még meglévő helyem, értelmem kárpótol a gazdagon mért tortúráért. Még vagyok. Még kellek. Nem vonz a céltalan fájdalmatlan űr. A test mállása nincs szinkronban a zsivajgó szív vágyaival. A lélek még nem tört meg. A képzelet még szárnyal. Az álom még nem örök. „Rab, aki halott, rút az üres éj: élni akarok” - beszélnek az okos szemek. Jól értem-e?