A Király utcában parkoltak onnan átsétáltak az Andrássy útra, hogy az Oktogon felé vegyék az útjukat. A férfi és kutyája egymás lába mellett mentek.
A kialakult érzelmi hidakra épített alapvető engedelmességi rutin. Az együttes élmény alapja. Egymásra figyelve egymásnak engedelmeskedve teljesíteni. Egymásnak. Hogy együtt élhessenek. A tömegben – ami itt nem volt – szemben az árral – de itt ár se volt, ha nem tekintjük valami tömeg– és árpótléknak az Oktogontól lassan feléjük araszoló rendőrsorfalat. A hangszóró; Hölgyeim és Uraim! A lezárt területet a Nagymező utca, vagy a Bajcsy-Zsilinszky út felé hagyják el. A határozottsága ellenére kifejezetten kellemes férfihang udvarias, majdhogynem kedves. Talán ennek köszönhető, hogy a férfi észrevette, hogy mindez nem vonatkozott a kávéházak teraszán ülőkre, őket a felszólítás és a sorfal egyaránt kikerülte. Ők maradhattak. Aki fogyaszt, az maradhat. Az Andrássy út csak fogyasztó vendégeket fogad. A Nagymező utca dettó. De hát így van ez a világon mindenütt. A férfi és kutyája teljesítendő a bámészkodásra jogot adó cenzust, egymás lába mellett betértek egy teraszra. Kértek egy limonádét s kaptak egy limonádét plusz egy tál vizet. A cenzust teljesítőknek már könnyű az élet!
A rendőrök elvonultak, s ennek utána csak két látnivaló maradt, hogyan iszik egy ide tévedt lélegzetelállítóan szép thai lány és hogyan iszik egy németjuhász szépség. Egyébként hőség és üresség. Vákuum. Dubrovnik 1991 nyara. Várakozás és napozás. A rendőrautók halkan közlekedtek. Szinte lábujjhegyen. A csend, a nyugalom kötelez. A látványosságok tovább fogynak. A thai szépség még kortyolgat, de a németjuhász szépség már megelégelte. Távolról, erőltetetten vidám zene hallatszik, majd egyre közelebbről, egyre erősebben végül megjelenik egy teherautó rajta feliratok, körülötte, utána emberek, egy nagy, tavaly, tavalyelőtt, és annak előttről, megismert szivárvány zászló, még egy teherautó, megállnak. A terasz vendégei egyszeriben fizetni kívántak, hogy mehessenek közelebbről nézni a parádét. Az illetékes kisasszony perdült, fordult sorra vette a vendégeket, de hiába igyekezett, amire a kutyás férfihez ért, addigra a menet már tovább állt. Ami bámészkodásra maradt, az a felvonulást záró rendőrök, rendőrautók sora és a csend és a nyugalom. A kietlen utca. A férfi és a kutyája - tudomásul véve a délután eseményeit és eredményeit - elindultak, s egymás lába mellett a Paulay Ede utca irányában kikerülve a rendőrsorfalat az autójukhoz mentek. Miközben valahol távol, valakik vonultak. Magányosan. Hogy ne mondjam; kitaszítottan. A magányosok által kitaszítottan.
P.s. 1. A kép illusztráció, de szerény. Az a lány, akit én láttam körökkel szebb volt. Bármennyire is nehéz elképzelni. És nem volt magányos.
P.s. 2. Nem találtam tudósítást, ami arról szólt volna, hogy a menet - tetszik, nem tetszik, akármi okból - karanténba záratott, el lett dugva. Csak a médiákban lehetett vele találkozni.
