A Vígszínház hátsó színpadán színre vitték Szőcs Artúr — Deres Péter és a Víg társulata jegyezte művet; a Period-ot. A kulturális esemény meglátogatására nem került volna sor, ha Gombóc Artúrné (sz. Kaktuszka) nem reflektál oly’ csábítóan. Nem rám, hanem a darabra! Ezért mentem színházba. Az ő reflexiói miatt.
Az eseményre készülve ízlelgetem a szót Period; fázis, idő, időköz, időszak visszatérő idő, időtartam, ismétlődő időköz, keringési idő, korszak, szakasz. Ízlelgettem a szót, mert a cím fontos, a cím az, amiről a mű szól. Valami olyanra számíthatok, ami visszatérő gond. Ami azért visszatérő, mert nincs rá megoldás. Erre célzott Gombócné. A pesti ezredelőn, vagy az embernek általában, még nem tudom, de gondok lesznek, amikkel együtt kell élni. Vagy amire a szerzők már tudják a megoldást és most majd az orromra kötik. Ennek én magamtól, optimizmusomtól vezéreltetve adtam némi esélyt, Gombócné ilyen irányú utalásokat nem tett. Meglátjuk, ne találgassunk feleslegesen, legyünk türelmesek. A türelem kifizetődő, megtakaríthatjuk magunknak a rossz tipp miatti magyarázkodást.
Period ver. 1.0. A hátsó színpadon
A hátsó színpadon ismeretlen emberek valahol vannak. Elvannak, lézengenek, halódnak, ugrabugrálnak, egykor talán funkciókkal bíró ma már céltalan mozgásokat végeznek, jelzik, van még bennük némi szusz, de alig-alig, emberi életre aligha elegendő. Később a vegetáció helyszínei konkretizálódnak, hol egy lakás, hol egy utca, hol egy rádióstúdió, de mindenütt ugyanaz; egymás körül bolyongó, a nem túl bonyolult Én-jükbe rekedt emberek, akiknek szemmel láthatóan örökre együtt kell maradniuk, akik örökre ismeretlenek és elérhetetlenek maradnak egymás számára. Ez a magány pokla, ahol a pokol az Én, a társtalan Én. … És itt kötelezően beugrik egy ezt megelőző Period, ahol a pokol a Másik ember volt. Idézzük fel!
Period ver. -1.0 Zárt tárgyalás.
Emlékszünk Sartre a Zárt tárgyalására – Zárt ajtók, a Zárt táradalom – arra a Period-ra, amikor a pokol a Másik ember volt? Hát persze, hogy emlékszünk! Ott is a pokolban voltunk, bár ott a pokol tárgyi megjelenésében nem a vigasztalan sivár tér, hanem egy kellemes lakószoba volt. De pokol volt a legjavából! A poklok pokla. Azzá tette az a három múltját hurcoló élő halott, akik miután beléptek a szobába az örökkévalóságig rájuk zárult az ajtó, a pokol ajtaja, a pokolé, ahol nem a fortyogó üstök, emésztő tüzek, a válogatott kínzások gyötrik a bűnöst, hanem a Másik ember. Mert a pokol a Másik ember. A vizslató, kutató, vájkáló Másik ember. A bűnös lelkek menekülnének, de nem lehet. Az boncolás kötelező.. Ez a végzetük. A Másik okozta gyötrő kín. Érzéstelenítés nincs. A zárt tárgyalás végén, mint egy ítélet, valami olyan hangzik el; folytassuk, a játszma végtelen.
Period ver. 1.1 Az önkiszolgáló pokol!
A Víg hátsó színpadán a Másik, a másik élete nem képezi vizsgálat tárgyát. Mindenki magára figyel, mindenki magával van elfoglalva, magát kínálja, de erőfeszítése reménytelenül megy a semmibe. Ez egy olyan piac – emberpiac – ahol csak eladók vannak, de senki se vesz, senkinek se kell senki. A pokol az érdektelenség. A párbeszédek nem igazi párbeszédek, a részvevők inkább csak egymás előtt beszélnek önmagukkal, de nem egymással. Makacsul keresik a lehetőségeket, az alibit a létezésre, mérlegelik az egérutakat, de az eredmény; semmi. „Van egy csomó dolog, amit csak egyedül jó csinálni. Nézzük csak! Egyedül szarni. Egyedül fogat mosni. Oké. Zuhanyozni… Na, zuhanyozni nem! Zuhanyozni kettesben sokkal jobb. Tehát… egyedül szarni, fogat mosni, oké. Egyedül… Meghalni! Azt csak egyedül lehet, hiába fogja valaki a kezed. Ez világos. Na, de egyedül utazni, egyedül szánkózni, egyedül szomjazni?! … Szarni, azt jó egyedül. …”
Mintha ez a történet arról szólna, hogy a Zárt tárgyaláson született ítéletet valaki megfellebbezte és a fellebbvitel helyt adott a folyamodványnak, és módosításokat eszközöltek volna. A büntetés helye ugyan változatlanul a pokol, de büntetést végrehajtó nem a Másik, hanem az egyén maga. Bajod volt a Másikkal? Nézzük mire mész nélküle? A Period ver.1.0 erről szól. Az önmagával küszködő, vergődő emberről, akinek nem a Másikkal van baja, nem a Másik bántja, hanem számára nincs Másik és ettől pokol az élete. Párhuzamos vergődések. Mindenki a maga pokla. A másodfok ítélete; tedd pokollá az életed! És a vége ugyanaz; Period… Folyamat… Sosincs vége… Csak ennek van ideje. Period-ja.
Period ver. 0.0 Az utcán. Katarzis helyett gyászdal
Nincs katarzis! – rótta fel Gombócné – pedig jó lett volna! Nincs katarzis, a feszültségek maradnak, a disszonancia redukció nem hajtódik végre, a néző nem rendül meg, nem keveredik emelkedett lelkiállapotába, ahol annak rendje és módja szerint megtisztulhatna. Nincs, mert nincs feszültség. Vergődés van. Nyílt színű kínlódás. Bukás. Katarzis helyett permanens gyászdal. Mindenki, aki a színpadon van, jajgat, zokog, szenvedélyesen szenved, minden kétely nélkül. Csinálják azt, amit mi naponta szintén minden kétely nélkül csinálunk; szenvedünk. Passzívan szenvedünk. Ez az élet. Aki nem ezt csinálja az gyanús, az festi magát, vagy hülye szegény. A Zárt tárgyaláson pokol a Másik ember volt A Period-ban annak a hiánya. Az antitézis idejét éljük. De ezt nem szabad mondani, mert ezzel a helyzet véges voltát sugallnánk. Azt hogy ez is csak egy Period a sok közül, ami elmúlik. Ezt nem szabad mondani, mert a posztmodern apuka megtiltotta. Szétesés van, kiüresedés van, kínlódás van, aki mást mond, az, mint említettük; gyanús, álmok rabja, csaló, szélhámos, vagy amit akartok. A végeláthatatlan szenvedés, ami még vár az emberre. Ezt tanította a posztmodern apuka és mi nem látunk mást, csak azt, amit a posztmodern apuka láttatott. Ettől lesz ez a Period az utolsó, a jövő végtelenére nyitott utolsó depis Period . De miért lenne? Minden válság egyszer véget ér, minden válságkultúra egyszer elenyészik! Egyszer ez a kar új dalra fakad, és nem gyászdal hagyja el ajkait – mondjuk miközben a hideg utcán az autó kulcsait keressük.
Period ver. 2.0. A terápia, avagy elegem van
Az embernek kedve lenni visszamenni, újra játszatni, időt kérni, két percre lehívni a játékosokat. Az embernek kedve lenne magyarázni. Figyelj! A te erősséged, hogy … , ne állj le, láttam, ahogy a Másik keresett a szemével …, szólt is hozzád! … figyelj rá! Figyeljetek egymásra! Szólj a Másikhoz, ne csak felé beszélj, ... ne magadban fortyogj, nézz középre, ott szervezik a játékot … keresd a helyed … mutasd magad, tedd attraktívvá magad, ez nem elkurvulás! És így tovább. Ilyen banális dolgokat lenne kedve az embernek mondania. És hát lesz idő, amikor valaki nem csak elgondolja, de le is hívja a játékosokat és rendbe rakja őket. Hihetően elmondja nekik azt amire szükségük van és az lesz ennek a Period ver. 1.0 utolsó napja és a Period ver. 2.0 első napja. Ez lesz a terápia kezdetének első napja. A múló boldogság megalapozása. Ezen a napon megmutatják magukat és erejüket (!) azok az okok, amelyek következtében az Én megszemléli önmagát a Másikban és megszereti önmagát a Másikban. És a Másikat. Egy pillanatra. Nem tovább. De egy pillanatra igen. Mert nem csak ez a - Period ver.1.0 - vergődés mulandó, de az ezt követő örömök is. Aminek szintén véges a Period-ja. Ez az élet rendje. Ha tetszik, ha nem! Egyébkét meg mindenki bekaphatja! Elegem van! Akár tetszik, akár nem. És akár bekapja, akár nem, akkor is lesz egy szép napom! :) Ez az élet rendje. ::))
(Kép: Eifert János; Nyáj, Pécsvárad, 1978)
