Még mindig a blog hatékonysága. Csodát akarok!
Ha jól értem az eddigieket arra jutottam, hogy ha csak egy-egy posztban és olvasókban gondolkodunk tetszik nem tetszik Pareto jegyezte rend szerint a megértést a közlések 20%-a adja. A közlések 80%-a megy a pusztába. Nem valami lelkesítő. Különösen, ha az ember úgy gondolta, hogy minden szava világos, egyértelmű és célba talál. Ezt egyébként nem csak a posztot író gondolja így, hanem a mást író is, de a posztot írónak és a mást írónak is meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy ez nem így van, és ez így a normális.
Aztán azt kérdeztük, hohy más-e a helyzet, ha nem egy-egy közléssel, hanem egy közlés sorozattal próbálkozunk? A „megértés” és a „nem megértés” elosztása valószínűleg nem igen fog változni, de talán a „nem megértés” kevésbé lesz nem megértés. Az „igen” ugyan sohasem lesz igazán igen, de mégis közelebb keveredhetünk hozzá, azaz a megértéshez. Ami nincs. Mert ugye ott vannak azok a limesek.
Sémákba zártan
És itt kapcsoljuk be a megértésbe a párbeszédet! A blog sava borsát! Javít-e ez a helyzeten? Várakozásaink szerint igen, hiszen megannyi – bevallásuk szerint – értelmes ember beszél, akik meg akarják érteni a Másikat, akik ki akarják fejezni magukat. Mi ugyan már tudjuk, hogy ez még senkinek se sikerült, de ők reménykednek.
Nézzük közelebbről, mit csinálnak a reménykedők. A párbeszéd onnan indul, hogy valaki közöl valamit és a Másik észrevesz valamit, és annak nyomán, amit észrevett kialakítja azt a képet, amire válaszol. Nem arra válaszol, ami oda van írva, hanem arra, amit érzékelt, amit valamilyen tanult séma segítségével észleletté alakított. (Mindenki ezt csinálja) Az olvasó sémái ez esetben fontosabb szerepet játszanak, mint maga a szöveg. A sémák olvasás közben aktivizálódnak és a szöveg alkotó elemeivé lesznek, sőt ők lesznek a szöveg, amire aztán válaszol. A válasszal ugyanez a folyamat játszódik le, csak a személyek változnak. A diskurzus lényege, az elmondottak / írottak és a hallottak / olvasottak minél jobban illeszkedjenek egymáshoz, ami a gyakorlatban a kognitív értelmezési keretek folyamatos átszerkesztését jelenti. Hogy közelítsenek egymáshoz. Hogy ugyanarról beszélhessenek. De hát azok a limeszek! Itt is azok a limeszek. Sose jutunk oda. De azért mégiscsak gyümölcsöző lesz a párbeszéd, ha a prekoncepciónk / sémáink helyett egyre nagyobb részt az új információkra támaszkodunk, azaz, ha kontroll alatt tartjuk a sémáinkat aktivizáló kényelmes fantáziánkat, és nem a sémáznkat tükröző képzelgéseinkkel, hanem a Másik üzenetével foglalkozzunk.Ha változtatunk a tanult sémákon.De ez nehéz. Annyira nehéz, hogy sokszor inkább le is mondunk a megértésről.
Egy lemondás anatómiája
Vegyünk egy példát, a Paradicsom c bejegyzést. Hány paradicsom van a posztban? Egy a mellékelt képen, ahol a fátyolos vízesés, a tiszta tó/patak, az életteli zöld, a még tisztább még gyönyörűbb, de fátyoltalan lány hívogat. Együtt s külön, külön garantálva, hogy ez a paradicsom. A szövegben ott van József paradicsoma, aki kalandos és minden bizonnyal viszontagságos évek után megtelepedett e kellemes szigeten, ahol neki ugyan nincs külön vízesése, kristálytiszta tava és a felesége is legfeljebb neki oly’ nagyon gyönyörű, de itt nem gond a holnap, nem kell naponta rettegnie, küzdenie, ahol tisztesség van, ahol családja van, kis háza, a kertben állatok, ahol visszakapja az elkóborolt lovát. Álmodni nem lehet ennél többről. Neki ez a paradicsom. Aki volt már fáradt, az megérti. És végül ott van még egy éden-projekt. A professzor asszony, aki a ragyogó intellektusával linkelt egy nagyot - pont e sziget lakóival kapcsolatban - hogy bekerülhessen egy egészen más paradicsomba, ahol a boldogság egészen mást jelent, ahol a boldogság a hatalom, a pénz, a hírnév, ahol a selejtes szuperego nem akadály. Sőt! Izgalmasabbá = értékesebbé teszi a személyiséget! A poszt e három paradicsom felvillantása, hogy rácsodálkozzunk, lám, lám milyen gazdag a világ paradicsom kínálata. Melyikben van több illúzió? Melyik mögött van több megalkuvás, melyik rejt több csapdát, veszélyt? Melyik talmibb? Melyik paradicsom hozza el a boldogságot? Mert ezért ácsingózik mindenki. Még ha engedve a kor divatjának le is tagadja.
Ez van odaírva. De nem feltétlenül ezt észleli, olvassa a T Olvasó. Sőt biztos, hogy nem ezt. Neki mások a sémái és másképp, másért szelektál, állítja rendbe a felvillantott paradicsomokat. A reklámképet érzékelve a falvédőkről kialakított kritikai sablont hozza be, mint észleletet, majd a szerény anyagi biztonság nyújtotta örömökre ugyancsak lenéző, bíráló sémákat aktivizált, hogy végül a világhírű antropológussal kapcsolatban a szikrázó sikeres intellektusnak kijáró tisztelet felmentő / megértő sémáját bocsássa a rendelkezésünkre. A hozzáadott érték; mindenki megkapta a magáét. Jogot a kritikai hangnak! Helyes, csak hogy az én értelmezési keretemben nem voltak jók és rosszak, értékesek és értéktelenek, hanem megannyi esendő ember volt, aki próbálkozott. Mert valahol mondták neki, hogy küzdjön. Meg bízzon. Párbeszédre, a téma kibontására, ez esetben nem igen nyílott lehetőség. Az értelmezési keretek nagyon messze voltak egymástól. Ez a poszt ebben a viszonylatban a megértést nem hozó 80%-ba sorolt be. Lehet, hogy másoknál a megértett 20%-ba. Sémáink ezt engedik.
(A fénykép dr. Horváth Győző tehetségét dicséri)
