De - ha sikerül - az eredmény ugyanaz.
Mindenki sír zokog, hogy otthon nem megy, unalmas erőlködés az egész, csak szenved. Bámulja a másik kertjét, azt zöldebbnek látja, irigykedik, oda kívánkozik. És amikor reményeitől hajtva nagy nehezen átkecmereg s megkapja, amire vágyott, tessék itt a kék madarad, az eredmény ugyanaz. Rájön, hogy amit tegnap még kívánt, esélynek látott az csak a fecsegő felszín kérészéletű csábítása volt. A hallgatag mély; az érdektelenség, a melléduma, a hosszú unalmas várakozás, a még hosszabb vacakolás a semmiért, az alig valamiért. És jönnek az akadályok, az akadályokra az akadályjelentések, az akadályjelentésekre a hatástalan terápiák. A boldogságszolgáltatás elnapolva. Ez a rend. A létezést kitölti a reményvesztettség, a fakó gyötrelem. A szomorúság. Néha van egy-egy születésnapi ünnepség, akció, de az is teherré lesz, hitet már nem ad, legfeljebb a felnőni képtelen örök kezdőket hozza lázba. Így élünk mi. Az internetszolgáltatóinkkal.
