Itt állunk a nagy-nagy lehetőségekkel és semmi. Távolabb vagyunk a vágyott céloktól, mint tegnap. Tegnap még voltak álmok. És mentségek!
A hiszékenység szülte lelkes tetteket válthatja/váltja a petyhüdt, a lusta tehetetlenség nyugalma, amely ugyanolyan jó ismerősünk, mint a lobbanékonyság. És ahogy a lobbanékonyságnak megvoltak a szerkezeti előfeltételei, úgy ennek a reményvesztett bénult és/vagy a bambán pipázgató tunyaságnak is meg vannak.
Ha egy közösség tehetetlen annak leggyakoribb oka, hogy nincs, vagy kevés a sztárja. Ha nincsenek sztárok, akkor nincsenek, akik „fogyaszthatóan”, megtanulhatóan közvetítetnék az érvényes modelleket, akik segítenék a hírek feldolgozását, akik rendeznék, szállítanák a véleményeket stb. Másként ugyanez, hiányoznak azok aki szerveznék, irányítanák, életet lehelnének a csoportba. Tapasztalat, hogy egy változó világban ennek súlyos következményei vannak. Sztárok nélkül egy közösség tehetetlenné válik, vannak ugyan információk, születnek célok, ítéletek, döntések, ajánlások, csak épp mindegyik nagyon messze és nagyon nehezen közlekedik a társadalom informális útjain. Amire pedig odaér, ahova kell, állaga már fogyaszthatatlan. + Nincs, aki feljavítsa! Így aztán a kevés sztárral rendelkező csoportok tagjai nehezen mozgósíthatóak és a tunyaság lesz az élhető minta. Álmodni persze itt is álmodnak, születnek majd itt is érvényesülési igények, de sohase lesz belőlük semmi, sohase kelnek versenyre. Mert nincs hol, nincs kinek. Illetve ez még megoldható lenne, de nincs, aki ezt előadja! Csábítóan! A kudarcok, az elvetélt álmok, pedig megszülik a Pató Pálokat. És ez könnyen stabilan így is marad, mert a csoport távoli központjai, a formális csatornái túlterheltté, majd tehetetlenné válnak. (Feltéve, hogy akarnak valamit és nem eleve innnen idulnak!) Túlterheltté, mert ha változatni akarnak, állandóan mindenkivel külön-külön kellene a kapcsolatot tartani, mindenkit külön-külön kellene tanítani, motiválni, győzködni. Ha komolyan akrják, amit akarnak. Ebbe viszont csak belebukni lehet. És, mert a feladat így megoldhatatlan stabilizálódik a szerkezet generálta tunyaság. Sztárok nélkül nincs élet. Csak felesleges. Pató Pálok és Oblomovok. De sztárok azért mégiscsak teremnek! Ez is az élet rendjéhez tartozik!
Ha egy közösség tehetetlen annak leggyakoribb oka, hogy nincs, vagy kevés a sztárja. Ha nincsenek sztárok, akkor nincsenek, akik „fogyaszthatóan”, megtanulhatóan közvetítetnék az érvényes modelleket, akik segítenék a hírek feldolgozását, akik rendeznék, szállítanák a véleményeket stb. Másként ugyanez, hiányoznak azok aki szerveznék, irányítanák, életet lehelnének a csoportba. Tapasztalat, hogy egy változó világban ennek súlyos következményei vannak. Sztárok nélkül egy közösség tehetetlenné válik, vannak ugyan információk, születnek célok, ítéletek, döntések, ajánlások, csak épp mindegyik nagyon messze és nagyon nehezen közlekedik a társadalom informális útjain. Amire pedig odaér, ahova kell, állaga már fogyaszthatatlan. + Nincs, aki feljavítsa! Így aztán a kevés sztárral rendelkező csoportok tagjai nehezen mozgósíthatóak és a tunyaság lesz az élhető minta. Álmodni persze itt is álmodnak, születnek majd itt is érvényesülési igények, de sohase lesz belőlük semmi, sohase kelnek versenyre. Mert nincs hol, nincs kinek. Illetve ez még megoldható lenne, de nincs, aki ezt előadja! Csábítóan! A kudarcok, az elvetélt álmok, pedig megszülik a Pató Pálokat. És ez könnyen stabilan így is marad, mert a csoport távoli központjai, a formális csatornái túlterheltté, majd tehetetlenné válnak. (Feltéve, hogy akarnak valamit és nem eleve innnen idulnak!) Túlterheltté, mert ha változatni akarnak, állandóan mindenkivel külön-külön kellene a kapcsolatot tartani, mindenkit külön-külön kellene tanítani, motiválni, győzködni. Ha komolyan akrják, amit akarnak. Ebbe viszont csak belebukni lehet. És, mert a feladat így megoldhatatlan stabilizálódik a szerkezet generálta tunyaság. Sztárok nélkül nincs élet. Csak felesleges. Pató Pálok és Oblomovok. De sztárok azért mégiscsak teremnek! Ez is az élet rendjéhez tartozik!
