Régi barátok társaságában múlatjuk az időt. Gyerekek, kutyák, némi jövő s a múlt. Egy fényképet raknak elém. Rajta egy szőke lány és én. Valami házibulin. A lány látható magabiztossággal nyomul és én csak ímmel-ámmal hárítok. Nagyon csak ímmel-ámmal. Ha fél perccel később exponálnak, talán az rögzül, hogy egyáltalán nem hárítok. Benne lehetett a pakliban? Remélem, de régen volt. Ma már senki se tudja. Viszont a megörökített pillanatban még semmi sem dőlt el. Ezért most hálát érzek. A feleségem közelít, a társaság röhög, én a látható interpretációját fogalmazom. Ő ránéz a képre, majd zavartan a többiekre. Van még két másodpercem és előadás, amikor a fejét csóválva megadóan felnevet - Nem, nem emlékszem! Kiknél voltunk? Nem emlékszem!
