A törvény kapuja előtt áll egy őr. A valóság lényegét sejtető szövegben. A lényeget nem sejtető valóságban az őr ült.
Ehhez az őrhöz odamegy egy vidékről jött ember, és engedélyt kér, hogy beléphessen a kapun. A valóság lényegét sejtető szövegben. A lényeget nem sejtető valóságban egy városi ember jött, és kérte az engedélyt. Vidéken. Az őr azonban azt mondja neki, hogy most nem engedélyezheti a belépést. A valóság lényegét sejtető szövegben. A lényeget nem sejtető valóságban ugyanez történt. Az ember töpreng, majd megkérdezi, hogy tehát akkor később léphet majd be? A valóság lényegét sejtető szövegben. A lényeget nem sejtető valóságban szintén. Meglehet - mondja az őr -, most azonban nem. A valóság lényegét sejtető szöveg itt is hűen vetíti előre a későbbi valóságot. Minthogy azonban a törvény kapuja, mint mindig, nyitva áll, és az őr arrébb megy, az ember előrehajol, hogy beleshessen a kapun. Amikor az őr ezt észreveszi, nevet, és így szól: - Ha ennyire csábít, hát kíséreld meg, és … A valóság lényegét sejtető szövegben itt komolyan veendő ijesztgetésekbe kezd. A lényeget nem sejtető valóságban viszont az őr nem tudta befejezni mondatát, mert egy a csípős levegőtől pirospozsgás úr vidáman rászólt – Kormi gyere! Megyünk. És erre az őr a lényeget nem sejtető valóságban nagyot szökellve elhagyta a posztját.
Kelt: Balatonudvari, 2009. 12. 15-én a Polgármesteri Hivatal ajtajában. Délben. Illetve egy kicsit később.