Prédának lenni nehéz.
Különösen, ha finnyás a zsákmányszerző. A préda vagy hülye, vagy túlérzékeny lesz, ha egyszerűen képtelen arra a szívességre, hogy lelkiismeret furdalást nem okozva emelt fővel, sőt büszkén, hittel és bizalommal telve legyen préda. Ha nem érti, hogy magatartása szolgálat. Hogy egyetlen megengedett célért létezhet, nevezetesen hogy a zsákmányszerző mintegy a fejlődést szolgálva, engedelmeskedve a törvényeknek, elégedetten pusztíthassa el. A jó préda büszke arra, hogy pusztulhat. Hülye az áldozat, ha nem érti, ez a világ rendje és bűn lázadni az ellen, aki beteljesíti a rendet. Inkább hinni kellene neki, megszívlelni mondandóját és emelt fővel pusztulni. Egyébként – ha ez nem meggyőző esetleg kevés a vigasztaló örömhöz – senki sem él örökké. Ez is a rend része. No meg esetleg az, hogy nem csak rend, hanem rendek vannak. Van ahol nem a prédából, hanem a préda teljesítményéből élnek. Legalábbis így mesélik.