A szellem embere magyarázza, hogy hatástalanok a fogyasztást korlátozó propagandák. Ennek nyugaton van közönsége, ők már kifogyasztották magukat, nálunk nincs, mert itt mindenki éhes. Le kell feküdni a vágyaknak.
Ez igaz, de csak féligazság. Ez a fogyasztás más fogyasztás. Az emberek persze éhesek, fogyasztani akarnak, de ebből még nem lenne baj, ha belátnák a fogyasztás korlátait, ha fegyelmezetten betartanák a fogyasztást eredményező technológiát. Megnéznék, mire van szükség a világban, ennek előállítására képessé tennék magukat, ezt megtermelnék, eladnák, és aztán a fogyasztanának. A jelentősebb önuralommal bírók megvárnák, amíg az ellenérték befolyik, és aztán költenék pénzüket, amire költeni óhajtanák. Nyújtózkodnának, amíg a takaró ér. A hitelt pedig arra fordítanák, amire való. A jövő megalapozására és nem annak felélésére. Ráadásul a kártyaasztal mellett. És milyen partnerekkel! De ez elő se jön, akkor fogyasztanak, amikor kétes szavahihetőségű politikusok és gazdagodni vágyó gazdagok ügynökei önös érdekeiket követve rádumálják őket: Fogyassz. Hidd, hogy fogyaszthatsz! Örülj és dicsérj minket, hogy fogyaszthatsz! Boldog lehetsz. Általam! Általunk!Az emberek meg hisznek, mindig is hittek, talán ezért vannak, és papagáj módjára mondják a fogyasztás élvezet, az egyetlen élvezet, ami kárpótol a szerencsétlen életért, ami miatt többnek gondolhatjuk magunkat őseinknél, vagy a szomszédunknál. Amikor fogyasztok, vagyok. Ez az élmény jár, ha egy percre is, de jár. A pillanat öröméért aztán súlyos árat kell fizetni. De ezen nem csodálkoznak sose hitték, hogy nem lúzerek. De volt egy szép napjuk. Amit aztán az orruk alá dörgölnek azok, akik jégre vitték őket. Ezen se csodálkoznak. Jajveszékelnek, átkozódnak, de nem csodálkoznak. Ez a játék része. A sírás. Kár, hogy ez lesz az egyetlen maradandó.