Megyek a villa bejárata felé. Intenek, itt most nem alkalmas az irodákhoz, előadások vannak, le van zárva.
A harmincas évekbeli épület mellett haladok tovább a kerten át a hátsó bejárathoz. A kőlapokkal kirakott út mellett gondosan nyírt sövény. Virágok nincsenek, csak fű. Most még a nagy esők következtében a hőség ellenére is haragos zöld. Az ablakok nyitva. Be- kiköszönünk egymásnak. A szavak kíséretében hol fáradt, unott biccentés, hol mosolygós invitálás; ugorj be. Kinek mire telik éppen. A folyósón találkozom egy fiatal kölyökkel - nevezzük Zozonak – nem rég lépett be a céghez. Zavarban van, nem jön a szájára a tegeződés. Én viszont már megszoktam, hogy a fiatalok nehezen tegeznek vissza, kezelem az ügyet. Kedves vagyok, tettetett alázattal, nyomatékos magázódással érdeklődőm az Igazgató úr - = ő - általános egészségi állapota felől. A zavara némileg oldódik, nevet, szép fehér fogai elővillannak, fogadja kéznyújtásomat s közben megnyugtat minden rendben van. Pár hete dolgozik itt. Édesanyja magyar – mindig beszél róla és mindig édesanyának nevezi – édesapja fekete afrikai és most is ott él, nem szívesen mozdul ki. Talán csak azért és annyit töltött hazáján kívül, hogy Zozo majd megszülethessen. A fiú apjára üt, ő is ritkán utazik, így Magyarország az egyetlen és igazi hazája. A pesti gyerekora zavartalan volt és most búcsúzva a kamasz évektől tele van itt megvalósítandó tervekkel, meséli, hogy mit szeretne a cégnél, izgul, hogy megfelel-e. De bizakodik, mert édesanyja megígérte; segíteni fog. Egy halom papírt szorongat a hóna alatt, amire mint aktuális szenvedése aktuális okaira bök, ezekben kiigazodni sose fog tudni. Ugyan – legyintek – nézzük át. Kevesebb munkája lesz édesanyádnak. Csodálkozik az ajánlaton, de elfogadja. Leülünk egy asztal mellé és rakosgatjuk az iroda nehezen emészthető termékeit. Miközben adom a tippeket, egyben interjúvolom is. Hol járt mostanában? Minek örült, minek nem? Mit szeret, mit nem? Kit szeret, kit nem szeret? Mi lesz, ha még nagyobb lesz? A kérdések őszinték, jutalmul a válaszok is őszinték és részletesek. Élvezem a beszélgetést. A hétvégéről érdeklődöm. Mondja, az gonddal jár, mert esténként nem kockázatmentes az utca. ? – én. A bőrére mutat. Ha egyedül megyek belém kötnek, s megvernek. Hiába mondom, hogy az vagyok, ami ők, hiába mondom, hogy úgy gondolkodom, mint ők, azt akarom, amit ők; megvernek. Pedig a fiú romlatlanul őszinte, nem hazudik. Támadóinak se.
