Én bízom abban, hogy van megoldás legalább elméletben. Ettől tudok bízni abban, hogy gyakorlattá is lehet.
Abban bizonytalan vagyok, hogy ez a bizalmam itt és most megalapozott-e.

Csak akkor lenne bármi esély is arra, hogy ebben valami változás elindulhasson, ha a szegénység, a leszakadás, a kizárás - ugyanúgy, ahogy a világ nagyobb részén - közüggyé, a közös beszéd részévé válhatna. De ez nálunk egyszerűen tabutéma. .És a rossz hírem az, hogy a társadalmi bajokról való szólás, beszéd és a demokrácia szorosan összefüggnek. És akkor arról még nem is szóltam, hogy a legfontosabb az lett volna már évekkel ezeőtt, hogy a minimálbért olyan szintre emelni, hogy abból legalább "félemeber" módjára meg lehessen élni. És ennek a prioritásnak bizony én minden mást a háta mögé szorítottam volna. Mert a kirekesztetteknek enélkül egyszereűen nincs egy hangyafaxnyi esélyük sem. Még úgy sem garantált, de a bagy számok törvénye alapján biztosra veszem, hogy segítene. Abban bizonyosan, hogy a generációk további fokozatos lecsúszását valamlyest megállítsa. csakhát az alapvető baj már megint és még mindig a képmutataás! Annak itt kérem magasiskolája van.

Sokan – a díszes miniszteri társaságot is beleértve – valószínűleg nem tudják önmagukról, hogy előítéletesek. Ugyan toleránsak tartják magukat, a a másik másságát elfogadják, sőt, még jóakaratot is tanúsítanak. Csakhát ebbe az elfogadásba bizony jókora távolságtartó megvetés is vegyül. A tolerancia édeskevés, ha nem párosul vele a másik helyzetének megérteni akarása, a másik emberként egyenlő mivoltának, emberi méltóságának elismerése. Márpedig az üres és semmitmondó rizsázásból, és az egyelőre csak romboló tettekből, cselekedetekből semmire nem futja. Határozottan érzem, hogy valami nagyon ocsmány és rettenetes helyzet felé rohanunk. És nem akarom, hogy ne legyen igazam, mert az a meggyőződésem, hogy mindent egyszeűen nem lehet büntetelenül csak úgy megúszni. Mint ahogy gyszer kétszer ugyan elslisszolhatunk a pénztártól fizetés nélkül, egyszer-kétszer még összehordhatunk valamiféle magyarázatot önmagunk és a többiek számára, de aztán elkövetkezik a pillanat, amikor kamatostul kell mindent visszafizetnünk, és ami ráadást kapunk, abban fogunk csak igazán kilapulni!!!

Amivel szembe kell nézni, hogy tömegek képtelenek bármilyen a piacon értékesíthető tevékenységre. De élnek és élni akarnak. Küzdenek a forrásokért, ahogy tudnak. És hát csoda, de ők is forrásokká válnak olyanná, amilyenné.

Csodák pedig nincsenek. És nem néznek szembe a helyzettel, pont ezt írtam az előbb, és az, ami még csodának tűnik, annak nemsokára híre hamva se lesz. Hiszen még ma sem történik semmi! És ha az nem késztető erő egy állítólag humánus társadalom számára, hogy gyerekek tömegei éheznek, akkor nem tudom, hogy mi a jófranc lehet késztető erő. ::(((