Feltűnnek-e azok, hoznak-e valami újat azok, akiknél a politikában, a piac konkurencia mechanizmusaira emlékeztetően, arra hasonlítva épülnek ki az eszmék versenypályái? Azok, akiknél az identitás és az identitások gyakorlati teljesítményei adják az identitás aktuális vizsgaeredményeit. Azok, akik nem ideális, hanem élhető hétköznapokban gondolkodnak. Magyarul, mi van a pragmatikusokkal? Hol vannak? Hogy állnak azok, akik a szabadságot azon az alapon gondolják, hogy a valóság többé-kevésbé mindenki számára megközelíthetően kifejezhető? Jelentkeznek-e játékra? A konzervatívok – itt nem parlamenti irány – legyintenek; Ilyen nincs, vagy ha igen, az maximum egy intellektuális kaland. Ha visszafogottan fogalmazunk. Mondják ők. Akik ezt komolyan gondolják végzetes tévedésben vannak. Figyelmeztetnek ők. Lehet, mint mindig és mindenki válaszolom fiatalos hévvel. Majd ha lehet még fiatalosabb hévvel folytatom, az elegáns szkepszisetek valóságértékét rendesen devalválja, hogy náluk – a várt új pragmatikusaknál – a deprimáló megalapozhatatlanság helyett, a motiváló megalapozhatóság élménye irányít. Illetve ezt reméljük. Mert realisták vagyunk. Náluk – a várt új pragmatikusaknál – az ellenőrizhetetlenség lefegyverző élménye helyett az ellenőrizhetőség, a teremtés lelkesítő igénye jut szóhoz. Legalábbis erre várunk. Mert idealisták vagyunk. Ők, az élet ellehetetlenülésének közép (kelet) európai élményén – ha volt ilyenben részük – úgy lépnek túl, hogy az élet megalkothatóságáról gondolkodnak. Erre számítunk. Mert gyógyíthatatlanul optimisták vagyunk. És ezt az alkotást magabiztosan teszik, vagy – hogy ne kapjak több fekete pontot – legalábbis tenni vélik. Ők azok, akiknek a játékra jelentkezését várjuk, hogy utána megkönnyebbülve kérhessük „adjon Isten bort, búzát, bort a feledésre” Van mit.