A világ változik, ha tetszik, fejlődik, a formák jönnek, mennek. Vagy épp mozdulatlanul áll. Mindegy. Ez az egész ramazúri így is, úgy is érthetetlen, okot, egy kívülről ható mozgató, stabilizáló okot igényel. Feladatunk – mondtuk ijedtünkben – felfedezni és megfejteni az okot, megérteni az üzenetet. Ha van, ha nincs. A nagy Látók meglátva e mindig újjászülető igényt szolgáltatnak és a jelenségvilág mögött felfedezik a lényegit, a teremtés, az erkölcs, vagy épp az értelem, örök törvényeit, az abszolút szellem, a történelem, az életakarat, a lényeg, megannyi okként szóba jöhető rejtett struktúráit, megannyi láthatatlan erőit. Az ok az Ő léte, a Valami kisugárzása – mondták, azok, akik látni vélték az okot. Hogy legyen végre jókedvünk. Nekik meg szerepük.
A Látó a Lét felfedezőjének és egyben küldöttének protezsálja magát. A Látó, amit látni vél, azt Üzenetnek, közössége sorskérdésének képzeli. Ő úgy gondolja, hogy nála kezdődik a történelem, vagy ő - legalábbis momentán - ő érti. Azt, amit lát és ennek alapján kínál a köznapokban, az interakciók - ezen belül a gazdaság világában - megvalósítandó alternatívátlan útként mutogat. Olyan út ez, amelyen végig kell menni, amelyet végig kell szenvedni és boldogok leszünk. Vagy nem, de ez nem az ő kompetenciája, hanem az Ővé. Ő - a mondat eleje miatt nagy az ő! - nem a tervért felel, hanem annak észrevételéért. Ő azt mondja, hogy van sorsunk, valamire ítéltettünk és az ő lánglelke + lángesze segíti a megvalósulást, így kvázi boldoggá tesz minket. Eredménygarancia persze nincs. Meg lehet, hogy nem is erről van szó.
A Látó útja rögös. A rög én/mi vagyok, mert ezeknek a Látóknak és követőiknek az, ami a köznapokban, az interakciók – ezen belül a gazdaság – világában történik, az bizony ellenséges rögként adódik. Ellenséges lefikázott világnak látják, láttatják azt ahol, ha nem is boldogan, de esetleg néha boldogan, ahol, ha nem is szabadon, de esetleg néha szabadon élhetnénk. De nem megy, mert a prófétai projekt szárnyalását a köznapokban, az interakciók – ezen belül a gazdaság – világában az ellenség, esetleg a megtévedt hülyék, az önző gazfickók, vagy egyszerű idióták ellehetetlenítik. Az ő és az én szomorúságomra. Ennek az alja világnak a kollektív lelke okozza a világ elidegenedettségét, ami őket ab start bénítja, minket meg örök kétségbeesésre, vagy valami más kellemetlenségre ítél. Szomorkodhatunk hát. Pedig mi lenne, ha …. ? Semmi – mondom rezignáltan. Mert biztos elidegenedett a világ, meg vannak gazfickók, de hogy az értelmes élet, a szabadság, boldogság a köznapok, az interakciók – ezen belül a gazdaság – világán kívül nincs, az biztos. Ezen kívül értelmes program sincs. Látomás sincs. Látóink látomásaikkal együtt e világ termékei. Elidegenedett termékei. (Tudásszociológiai pozícióból.) Úgy kell velük bánni. Tapintatosan. Ha másért nem, hát azért, mert mi hívtuk életre őket.
