Már megint fején találtad a szöget! Bah! Mert az ördög tudja...! :) Pontosan ez a ma problémája, itt nálunk is. Én ugyanis Durkheim gondolata alapján értelmezem e devianciát, azaz, hogy a deviancia nem az adott viselkedés lényegéből következik, hanem az adott társadalom ítéletéből, a társadalomban elfogadott normákból, amelyek társadalmanként és korszakonként eltérőek lehetnek. És amire én ezen belül is a hangsúlyt helyezem, az az, hogy "nem az adott viselkedés lényegéből következik". Mármint a deviancia. Mi viszont furton-furt azt akarjuk bizonyítani, hogy az általunk kisebb vagy nagyobb mértékben deviánsnak tartott csoportok /utcai stb./ devianciája e csoportokat alkotó egyének lényegéből következik. Ezért, hogy egyre jobban eltávolodunk a megértésüktől, ezért, hogy civil és kormányzati lelkiismeretfurdalások zavarják össze a fejünket, amiért is képtelenek vagyunk az ocsút a búzától elválasztani. Ezért, hogy mind a rendőrség, mind a bíróságok, és legfőképp a külső szemlélők teljesen hamis képzetekkel fordulnak e jelenségek felé. Hogy nem látjuk magunkat, mennyire képtelenek vagyunk tárgyilagos, racionális kritikán alapuló helyzetelemzésre. És ameddig ez így van, addíg mindenki a saját gusztusához szabja az okok és okozatok egymásnak történő megfeleltetését.

Itt és most - és csak neked, Lucifer :) - visszautalnék például a K.E. távolmaradására onnan, ahová még O.V. is jobbnak látta / méghozzá eltúlzottan jobbnak! / elmenni. Aztán persze ő is rárakott az októberi tábortűzre egy pár husánggal! Ne legyen igazam! Mindez persze, csak erre a mostani válságcsúcsra áll, mert nem gondolja senki komolyan, hogy a másik oldalnak nincs, nem lenne ha nem is hasonló , de hatásában azonos szerepe a helyzet ilyetén alakulásában. Csakhogy válsághelyzetben úrhölgyek és urak nem a saját hasfájásukkal, fejfájásukkal vannak elfoglalva. Mert akkor minden hasznos percet a repülősó utáni szaladgálás, rohangálás foglal el.

Egy szó mint száz! Bárhogy is telnek majd el a következő napok, szerintem mindenkinek önmaga felé kell fordulnia, és nem hápogó, jajveszékelő sikoltásokkal önmagától eltávolítani, eltolni a felelősséget. És válaszolnia kell magának a kérdésre, hogy ő vajon mennyiben képes a tárgyilagos, racionális kritikán alapuló helyzetelemzésre.

Akármilyen őrült a világ, a keretrendszereket el kell fogadni. Pontosabban: meg kell tanulni működni benne.
A világ olyan, amilyen.
Valójában mindig a saját őrületünk, gyengeségünk pusztít el minket.
A káosz és a rend között nincs mezsgye. Nem lehet átkelni rajta. Az ember ebben a homályzónában ragadt, ami egyszerre létezik is meg nem is, és keresi a kiutat.