Gyorsan múlik ez a nyár, mint egy szép tünékeny álom.
Marasztalnám, de hiába. Nem érdeklem, untatom. Azt hiszem, hogy már menne is. Nem tehetek mást, mint beletörődve a megváltoztathatatlanba addig élvezem a társaságát, amíg engedi. Hogy legyenek emlékek! Emlékek a nyár nagy lehetőségéről, amikor az élvezetben önmagadat élvezheted. A szellem így játssza ki a múlandóságot. Nyáron.
Tegnap délben bevásároltam, jó sokat, hogy egy darabig ne kelljen. A vásárlás tudniillik nem élvezet. Kipakoltam a kocsiból, meleg volt, ittam egy sört, esetleg kettőt és ezzel legott kiúsztam a kötelező, hasznos világból. S csak loptam a nyári nap csodás gyönyörűjét. Élveztem az életet, mert éreztem, hogy az élet nem hiábavalóság. Beteljesülés. Az élet a szendergésben találja meg célját. Szenderegtem hát. Még arra se engedtem időt magamnak, hogy elmenjek öt lépést az autóhoz, és az árnyat adó fa alá állítsam. Az alá a fa alá, amelyik alatt mindig is állt, és amelyiket az éjjel kettétört a vihar.
