Ne, most akkor te vagy az ókorban érettségiztél :)) (már hogy ennyire elfelejtetted azokat az időket) vagy igencsak peches gyerek lehettél, ha nem élhetted át azokat a bizony, bizony közösségi élményeket, amelyek nélkül az érettségire való készülés (de még a nem készülés is!) , de akár csak maga az iskolába járás egyszerűen elképzelhetetlen. Persze, ennek vannak/lehetnek fokozatai, a sajátos szocializációtól, környezettől, az egyéni attitűdtől stb. igen függő (eltérő) szintjei. Én legutoljára 2000-ben államvizsgáztam , a lányaim pedig nemrégiben másoddiplomáztak, tehát pontosan tudom, látom, hogy miféle közösségi erő és milyen remek kapcsolatok léteznek, alakulnak az ilyen alkalmakkor is. De hát ősrégi az a tapasztalaton alapuló mondás is, hogy a skacok (akárhány évesek is!) az oskolákban bizony leginkább egymástól tanulnak. És hidd el, hogy ez az érettségi teremben is pontosan tetten érhető, még ha kívülről nézve nem is úgy látszik.

Természetesen nem tagadom, hogy az idők során változott az egyén és közösség közötti viszony, de hát minden változik, miért pont ez ne tenné! Továbbá nem értek egyet azzal a divatos károgással, hogy az egyéni érdekek előtérbe kerülése az oka a társadalom bajainak. Az kérem szépen csak tünet, ami leginkább is az ingaeffektussal írható le, magyarázható. Kvázi az inga most ebbe az irányba leng ki. Enne előtte - emlékezzünk csak! - a másikba tette, még akkor is, ha azok a közösségek igen sok esetben látszatközösségek voltak. Ezért, hogy olyan nehéz az egyensúlyi helyzet megtalálása ebben a műfajban is. Hiszen amíg a kilengés amplitúdója bármelyik irányba is túl nagy, erős , addig azt mindenféleképpen problémának érzékeljük. Persze azt is tudni kell, hogy tökéletes egyensúlyi állapot soha nem lehet, illetve csak akkor, ha már mindennek vége! Az élet ugyanis maga a mozgás. ::)))

p.s.
És hát azt már ideje lenne tudomásul venni, hogy az élet elsősorban is harc, nem ötórai tea. Ameddig ezt az alapvetést nem fogadjuk el, addig az adott és a választott közösségeink is olyanok lesznek ,amilyenek. Természetesen, nem mindegy, hogy miféle harcmodor(oka)t részesítünk előnyben! ::))

Drága Malvina! Az én időmben is közösséget alkottak a gyerekek. Nem rájuk céloztam, akik nem tudták mi a jó nekik. Ma is szívesen látom őket, ha látom. Csak az én időmben – amire te nem emlékezhetsz – az egyenlő pályán egyenlő eséllyel + a mindenki, mindenki ellen elvében volt, aki nem közösségépítési szándékot fedezett fel. Úgy sejtette, ma már gondolja, hogy ott a dominánsok piacán versenyeztek az egyének. Később ez a kétkedő tökkelütött úgy látta, hogy ott ahol siker van, ott nem az egyének versengenek, hanem a közösségek. És nem a dominánsok piacán! Ebből sok gondja származott annak a tökkelütöttnek. De lehet, hogy megérdemelte.

@Luczifer:

Egyrészt én úgy gondolom, hogy egyént és közösséget nem lehet ilyen egyszerűen szétválasztani. (Tulajdonképpen pont erre kívántam célozni az első kommentemben.) Még akkor sem, ha tudom, hogy közösség és közösség között nagy különbségek lehetnek. Sőt! Nem véletléenül ma már sokan a társulás fogalmát tartják megfelelőbbnek használni. És lehet, hogy ezért most nagyon nem fogsz szeretni, de azt is tudomásul kell vennünk - még ha belenyugodni soha nem szabad! -, hogy nem csak az egyenlőség, de az esélyegyenlőség sem létezik, létezhet. Ez utóbbin javítani tudhatunk, de azt hiszem, igen messze van még az a társadalom, amelynek általános állapota majd magában hordozhatja az egyenlő esélyek lehetőségét. Egyben viszont addig is igen biztos vagyok. Mégpedig abban, hogy minden egyénnek alapvető szüksége van a társakra (akár közösséget, akár társulást (akár relatíve állandót, avagy alkalmit ) alkotnak. Mert bizony egyedül nem megy. Ez mindenféle siker esetében pontosan kimutatható, hol kisebb, hol nagyobb jelentőséggel.

Nincs nekem semmivel se bajom, én azon élcelődtem, hogy akkor a közösségi társadalmat szorgalmazták és a legfontosabb teljesítménymérés egy kooperációmentes, egyéni versenyhez volt kötve. A szocializmus úgy volt „közösségi”, hogy minden közösséget kinyírt és ezzel csak az individualista technikák őrződtek meg. Ezek pedig édeskevesek a teljesítményhez. A közösség szó meg kvázi indexre került. Tovább rontva az esélyeket. Ha azt mondom közösség, akkor úgy néznek rám, hogy mázli, ha túlélem. A világ másik részén meg építik. Itt nem szabad.

@Luczifer:

Stimmel. Hát éppen azért, amit írsz! Bár azért az nem teljesen igaz, hogy minden közösséget kinyírt, mert volt, amelyeket nem, lásd túlélő közösségek, ellen-közösségek stb. Viszont más mód pedig nem lesz, nem lehet. Akkor jön a kipusztulás.