A társadalom alatti világ a kifosztottak világa, azoké, akiket a gazdasági, a kulturális a politikai értékektől elzártak, megfosztottak, akiket leírtak, akik leírták magukat.
A rés nélküli depriváció a bénult reménytelenségbe vezet, de miután a depriváció is csak ritkán tökéletes, így mindig van remény, ami mozgósít. Megjegyzendő, hogy ezek a remények is csalfák. A csalfa remény forrása, hogy minden látszat ellenére a kifosztottak is emberek, az ő világuk is emberi, csoportjuknak van szerkezete, mintázott, közöttük is vannak még szerencsétlenebbek, még kiszolgáltatottabbak, nekik is lehetnek igaz ellenségeik, akikbe bele lehet, sőt bele kell rúgni. Ezt követeli a kitagadottak becsületigénye. Látható; a társadalom alatt is társadalom van. A kifosztottságra az elégtételt, az álgyógyírt, a csalfa reményt, az élményt a nyomor törésvonalai menti lenézések, az utálkozások, a büntetések, a végláthatatlan bosszúk, megtorlások, hozzák. Azaz a Harc. És ez adja a társadalom aljának - nem = társadalom alattiakkal - a lehetőséget. A söpredék hatalmat akar és ezért a szerencsétlenek élére állnak a szerencsétlenekkel vívott harcukban. Ami biztos, hogy a nyomorultak veszítenek. Vagy így, vagy úgy. A söpredék meg nyer. Vagy így, vagy úgy. A felemelkedés meg kizárva.