N. Sándor, megérkezve Gordionba, egy darabig tanácstalanul nézte azt a bizonyos csomót – azt, amit, ha valaki ki tud oldani, az Ázsia urává lesz – majd egyszerűen átvágta.
A történet valószínűleg nem igaz, úgy gondoljuk, hogy ezt az egészet csak N. Sándor propagandistái, főnökük rátermettségét igazolandó, ötölték ki. A sztori ettől függetlenül mindent s mindenkit túlélve, mára már a megoldhatatlan megoldhatóságának metaforája lett, illetve a megoldhatatlan megoldására ajánlott bátor módszer ajánlása. Ne piszmogjunk; cselekedjünk! Itt a híd, át kell menni rajta! Bátran! Ha kell szabályt kerülően! Erről ismerszik meg az alkotó tehetség. A nem piszmogás a tehetség próbája. Erre oktat a propaganda. És van, aki ezt elhiszi és miután tehetségesnek, rátermettnek, mi több egyenesen kiválasztottnak képzeli magát, elkezd csomókat vagdosni. Nem piszmog, hanem cselekszik. Szabályt kerülően. És várja a sikert. Ami elmarad. Ez az a pont, ahol érdemesnek találjuk, hogy a legendában és önmagukban hívők figyelmét felhívjuk e kétségtelen sikertörténetet megalapozó feltételrendszerre. Amiről a propaganda megfeledkezett. N. Sándor – amikor csomót vagdosott – maga mögött tudta kora győzhetetlen hadseregét, és a törekvéseit támogató, igazoló, a hódítást elfogadtató, rendkívül sikeres, vonzó és motiváló bla, bla, bla kultúrát. Az erőt és a tartalmat. Ami a vagdosást megelőzően fel lett építve. Aminek a használatára a derék N. Sándor ki lett képezve. Ez alapozta a sikeres csomóvágást (=) expanziót. És miután ezek a sikert alapozó feltételek megvoltak, bónuszként lehetett csomót vágni. A show kedvéért. Látványosan érvényteleníteni a lejárt világot. De nem a show hozta az eredményt, hanem az azt megelőző építkezés. Nem a szabályok érvénytelenítése, hanem az újak érvényesítése. A show önmagában - erő és tartalom nélkül - szánalmas vagdalkozás, Paprikajancsi mutatvány, ahol a próbatétel tárgyát, a csomót jobb híján a langyos őszben szálló ökörnyál szolgálja. Mint Don Quijote-nak a malom.
***
A kép Józef Chełmoński - Babie lato.