A szocializmus hosszú és kevés színnel festett éveiben többek között arra tréningeztek, hogy fogadjam el; nekem semmihez, semmi közöm, hogy a szűkre szabott magánon kívül – amikor már volt – én egy senki vagyok.
E hétköznapi való világnál csak az ünnepek álságos világa volt lealacsonyítóbb, amikor a senki státuszomhoz illő semmi kérdésekben kérték a véleményemet. Egy délutánra használatos ócska gumicsontokat vetettek elém, amikkel ha foglalkoztam a helyzetem még megalázóbb lett. Hasonlatosan ahhoz, mintha most kifejteném, hogy miért tragikus a felvetés, hogy a nagycsaláddal járjon több szavazat anyukának, apukának, még abban a nehezen elképzelhető esetben is, ha el tudnánk dönteni, hogy az én gyerekem, a te gyereked, és a mi gyerekünk jogán ki, mennyit szavaz, ha az én első párom nem szavaz, de a te második párod igen, aki viszont nem szülője, de … Hogy miért döbbenetes ostobaság törvényben korlátozni az állam lehetséges hitelfelvételeit - és ennek megfelelően az ezt firtató kérdés is - hogy miért abszurd milliókat arra kérni molyoljanak már annak eldöntésén, hogy a T Szülők fizessenek-e adót a gyermeknevelés költsége után, vagy se. Miért elképesztő a felszólítás, miszerint döntsek; alkotmányilag kívánom-e védeni a Kárpát-medence természeti sokféleségét, különös tekintettel az e tájon őshonos görényekre, bélférgekre és a számomra oly’ kedves szúnyogokra, vagy sem. Miért hápogok, amikor abban kérik állásfoglalásomat, hogy az alkotmány fokozottan védje-e a nemzeti vagyont, vagy csak a vagyont, ami persze ugyanaz, de így „nemzetiesen” mégse lesz ugyanaz, miközben mellékesen tájékoztatnak; a tulajdon nem szent. És így tovább. (Ma kaptam az új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívet, ezért e buzgalom, innen a kitalálhatatlan ötletparádé! E zárójeles megjegyzés azoknak szól, akik még nem láttak ilyet és a fentieket olvasván jogosan felmerült bennük a kérdés; netán megbolondultam-e) Amire viszont örömmel, egyértelmű igennel válaszolnék az, az a kérdés, hogy az új alaptörvény szankcionálja-e a parlamenti bizottságok előtt való meg nem jelenést? Igen szankcionálja! Csukják le egymást! Mindegy miért, valamiért! Ha másért nem ezekért a kérdésekért. De nem mondom, mert ez olyan prolis – értsd ressentiment – lenne, és ha mondom, azzá lennék, akivé tenni akarnak. Senkivé. Marad hát a csend.
(Fotó: Kecskeméti Dávid)
