A magánnyugdíj-pénztári tagok a közeljövőben meg fogják kapni az eddigi befektetéseik reálhozamát és ezzel lezárják a magánnyugdíj jelentette kalandot. Boldogok.Több, ebből nem volt kihozható.
A befektetéseket kezelő társaságok, már korábban ünnepelhettek, hiszen ők már menet közben jövedelemhez jutottak. Végkielégítésként pedig most még kapnak egy halom ügyfelet, ez is megér egy pár milliárdot. (A volt magánnyugdíj-pénztári tagok jelentős része a most felmondott szerződések helyett újakat köt.) Több, ebből a helyzetből nem volt kihozható.
A maradéktalan diadal élménye mégis az államé, aki eddig erre az egészre ugyan csak ráfizetett, de most nem, most pénzt kap, hozzájut egy vagyonhoz, és így gond nélkül finanszírozhatja a folyó kiadásokat. A maradékból – az is tekintélyes summa – pedig csökkentik az adósságot, aminek a kamatát ma is, holnap is, és holnap után is egy prémium kategóriába tartozó kamattal számláz ki a piac. 1. Mert tragikusan kezeli az ügyeket.1. Mert az állam jókedvében folyókiadásokra költötte az államosított vagyont. 2. Mert egy nem túl szerencsés - magyarul rossz - szisztémát nem túl szerencsésen - magyarul rosszul - vezettek ki. Rosszat, rosszul, rosszkor. 3. Mert nincs megoldva a nyugdíjkérdés és egyelőre még halvány remény sincs arra, hogy valaha is meg legyen. Nincs pont ahol az államnak - annak mindenkori vezetőinek - anélkül sikerült volna maximalizálni a vesztességeket, hogy akár a legcsekélyebb pozitívum is bejött volna. Egy halom pénzért ott vagyunk, s leszünk(!) ahol voltunk. Vagy ott se. Ennek ellenére mindig és mindenki rém elégedett magával és büszke! Lehetnek is, hiszen tévedhetetlenek a tévedésben.
