A dekonstruktivitás, a destruktivitás és a merész víziók nagy napjait éljük.
Intézmények mennek a süllyesztőbe, ítéltetnek rombolásra, miközben építik a boldog jövőbe vezető sztrádát, és annak korlátait. Mert ez nem egy rendezetlen fáklyásmenet. Hétköznapjaink egy csoda igézetében, a mindenoldalú lázadás és a mindenoldalú alávetés sajátos egységében peregnek. Új értelmet kap az élet. A közönségsiker egyelőre szerény. A világ színpadain fütyülnek. Az alkotó szeme nem rebben. Lábai nem remegnek. „Nekem nincsenek problémáim. Én halhatatlan vagyok. Nekem az élet engedelmeskedik, mert én vagyok a kezdet..." – mondatja Déry a születése pillanatától kész, járni, beszélni tudó, önmagát az élet és a halál urának képzelő óriáscsecsemővel. Ha jól emlékszem egy cirkuszban. Ahol mutogatják, miután pár órásan apja eladta. Ártatlan naivitással tesz-vesz. Akár borzalmasat. Ahogy egy újszülött tehet-vehet. Akár borzalmasat. Fogalma sincs tettei súlyáról. Következményeiről. Gyerek. Játszik.
