Tulajdonképpen hogyan került össze a szeretet és az igazságszolgáltatás? Előbbi személyes, utóbbi hangsúlyozottan nem az.
Ami a bűnbak ügyet illeti, azt nem értem, a szeretet miért rendel bűnbakot a dolog mögé. Hogy ezt miért gondolod. Meg talán nem is felment, hanem megbocsát. De ez egy régi szöveg, és nem sok köze van az igazságszolgáltatáshoz. Maximum az igazsághoz. De az is mi? Hosszú ...

Reggel egy olyan személy, akivel nem kellő körültekintéssel jártam el meg se fordult a fejében, hogy ítélkezzék felettem. Pedig igaza lett volna. Nem tette. Lehet, hogy a Teremtőt fedte meg, lehet, hogy mást, a pechet, de nem engem. Örült nekem. Én a szeretett fél nem lehettem vétkes. Ezt az érzelmek és a gondolkodás kapcsolata gátolja. Egy harmadik személy nyilván igazságot szolgáltatott volna. A kötődés azonban megmaradt.

Egyetértek Z. kételkedő kérdéseivel...
...a szeretet nem jelent mindenki számára feltétlen vakságot..., a gyilkost az anyja továbbra is fiaként szereti, még akkor is, ha bizony, bizony megvan a véleménye , sőt el/megítéli a cselekedetét. És ez kérem, kicsiben és apróbb dolgokban is pontosan imigyen műxik, legfeljebb a felsorolt személyek köre bővül/és vagy változik . Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak történések , helyzetek (benne emberek), amelyek éppen úgy kezelhetőek a legkorrektebben, ha úgy fogadjuk el őket, ahogy megestek..., de ebből semmi esetre sem az következik, hogy összeboronáljuk a szezont a fazonnal.. :)

p.s.
A vak szeretet az nem szeretet, a szeretet éppen az, ha sorra megküzdünk azokkal az érzésekkel, amelyek azt fel akarják bennünk számolni..., de ez soha nem mehet a tisztánlátás, az igazságosság rovására...,az ugyanis már nem szeretet, hanem valamiféle vakbuzgó rajongás, ami mögött a legtöbbször az önimádat csücsül ...

Az anya tudja, hogy a fia vétket követett el, de egy sor rajta kívül álló okot fog felsorolni. A rossz társaságtól kezdve az azóta már nem kedvelt apuka génjéig, akár saját magáig. A gyerek inkább áldozat lesz. Aki így gondolkodik az nem hülye. Ez természetes. Mi ezzel a gond? Természetesen Malvinánál ez nem így van, ő objektíven ítélkezik és szubjektíve szeret. A pillanatok hermetikusan elzárva. Na igen! Ahogy Móricka elképzeli a fürdővonatot.

"de egy sor rajta kívül álló okot fog felsorolni." - mondja Luczifer-anyuka. :) ...és mekkorát téved, mert nyilván sokan így tesznek, nyilván sokan nem így tesznek, mert nyilván sokan átlátják a lehetséges okokat, beleértve a saját felelősségüket is, és önmagukat nem akarják felmenteni azzal, hogy a gyereküket felmentik alapvető emberi felelősségek vállalása alól..

Mondom én, hogy itt az önimádat csóválja azokat az anyukákat és apukákat, akikre Luczifer utal...

...és kedves Luczifer, objektív ítélkezés nincs, mert nem létezhet, legfeljebb is tárgyilagos..., az persze természetes, hogy vannak, akik képesek rá, és vannak, akik nem, és ez utóbbinak - mint fentebb már utaltam rá - bizony, nem sok köze van a szeretethez, sokkal inkább az önszeretethez...

p.s.
A tárgyilagos ítélkezés lehetőségét nem zárja ki a szeretet, mint ahogy fordítva sem..., a jog mégis megendedi - helyesen -, hogy pl. egy anya megtehesse, hogy ne valljon a saját gyereke ellen. Wittgenstein azt mondja, hogy ahogy az etika a világ feltétele, úgy az igazságosság is az.

6-7 milliárd emberre igaz, hogy ha valamilyen negatív tapasztalat – vétkezett a gyerek – ellentmond a korábbi elképzeléseknek – jó gyerekem van, akihez büszkén kötődhetek – akkor megrendítő disszonanciát, belső feszültséget él át. Ez a disszonancia szorongáskeltő állapot, melyet csökkenteni igyekszik az a 6-7 milliárd ember. Például úgy, hogy magára veszi a vétket és ezzel védi, a gyereket, a kötődését a korábbi állapotát. Természetesen az édesanya maga helyett választhat mást is. Mit kell ezen begörcsölni? Ilyen az ember. Természetesen téged leszámítva. Te ezen túlléptél. A törvény nálad már ledőlt. Még hogy nincs fejlődés?

Lucifer, kezdjük ezt elölről, mert egy kukkot se értek. De tényleg. Nem mondom, hogy miattad.
Tehát szeret téged valaki, aki nem ítélkezik feletted a szeretetből adódóan, hanem ... innen nem értem. Mást okol? Nem vitet el a zsarukkal? Meghúzza a szomszédod autóját a kulcsával, mert te nekimentél parkolás közben?
Próbálok életszerű szituációkat barkácsolni, de ott mindig sánta lesz a dolog, hogy mi a jó francért kell arról ítélkezni, akit szeretünk. Mi a motiváció? Hacsak az ember szülőanyja nem a kerületi ügyész. Nnna, hát nem bonyolítom tovább, simán nem értem. :)

nem tudsz olyat mutatni a kommentjeimben, ahol azt állítottam volna, vagy csak immanensen benne lenne , hogy ezek a folyamatok ne járnának komoly belső feszültségekkel. Miért kezdesz másról beszélni???? Továbbá nem kell hozzá komoly szövegértési, -értelmezési tudomány, hogy láthassék, én ugyan nem vagyok begörcsölve, pontosabban nem én vagyok begörcsölve..., amit pedig a disszonancia okán megpróbálsz ide beszuszakolni, hát, az is éppen arról szól, hogy a szülő saját magát, saját maga jóságát, alkalmasságát, stb. nem képes kritika tárgyává tenni, azt, amit a gyerekébe vetítt, gondol, képzel. Ráadásul, ahányan vagyunk, annyiféleképpen létezünk, és az, hogy kiben és mi okoz bármiféle disszonanciát, hát, kedves Luczifer, az is változó. Mert ugye mi a frász az, hogy "a korábbi elképzeléseknek", miszerint "jó gyerekem van, akihez büszkén kötődhetek"? Egyrészt ezt igen sokan nem így élik meg, sajnos, és gyakran joggal, okkal, mert (be)látják a saját és a gyerekeik hibáit is. Más szülök meg kifejezetten a gyerekeiket okolják a saját hibáikért...,már eleve rossznak vélve őket...szóval ez igen bonyolult kérdés és csak otromba módon egyszerüsíthető le annyira, hogy az egész emberiségre vonatkozó hamis "érvényességeket" fessünk velük az kék égboltra!

p.s.
a " jó gyerekem van" kitételhez még az is hozzátartozik, hogy jó esetben az ember soha nem a másik embert, (pl.a gyerekét, stb.) ítéli meg v. el, hanem annak a tetteit. És ez bizony nagyon más! Még "a kerületi ügyész " is így tesz. Az már más kérdés, hogy a társadalom, a különböző közösségeivel igen szívesen billogoz meg embereket , embercsoportokat a tetteiktől függően ( de bizony még függetlenül is), mondjuk jónak, rossznak, elvetemültnek avagy éppen csodálatosnak...stb.

@ZinczyKa: Már két hónapja rossz az autóm fékje. (Nem rossz) Felhív a főnököm (nincs) és magához parancsol. Én elindulok és elütöm a szomszéd nénit. (Van, és jól van) A lányom, aki szeret – most mit csináljunk? –azt mondja, hogy a főnök miatt van, mert siettetett. Feleslegesen. Mert az egy hülye! Ha lassan megyek nincs ez az egész. Egy hatos alátét egyszerűségű hárítás. Megőrzi a világ rendjét, de nem állítja helyre. Ahogy az a fenti megszokottan magas színvonalú posztban írva van. Malvina őszintén nem érti, hiszen ő még a büdös rohadt életben nem hárított. Nem relativizált, egyrészt-másrésztezett nem (ál)intellektualizált, stb. Neki nincsenek ilyen élményei. Ő csak keményen őszintén tökösen szembe néz a valósággal.
@malvina:
Nem írok mást, hanem ugyanazt, másképpen! Hogy ne unatkozzak.

@Luczifer: Értem. De a lánytól (mintha majdnem lenne), mégsem várhatjuk, hogy helyretolja a világ kerekét. Nem kérik fel az esküdtszékbe, hogy döntsön apukája ügyében. Pont azért, mert ugyebár erre nem alkalmas az érzelmi kötődés miatt. Szerintem nem mondunk mi mást. Szóval azt nem értem, miért várnánk mást. Nem várunk. nem kérdezzük meg igazságszolgáltatási szempontból. :)

@Luczifer:
Nem, a fenét nem! Akkor mutasd már meg, hogy hol és mikor állítom, hogy mindez ne járna, ne járhatna komoly belső feszültségekkel... :)

Továbbá, attól, hogy valaki hárít - mert mindenki teszi -, attól még mindaz amiről írtam, nem módosul. és lehet, h. vannak, akiknek az a világ rendje, hogy családi v. egyéb alapon lehazudják a másikról a felelősséget, attól még az a fránya felelősség ott van. És ezzel nyilván nem azt mondom, hogy adott esetben a szeretteink mellett ne kéne kiállnunk..., még akkor is, ha ők maguk hibáztathatóak egyes történésekért..., mert a világ rendje (már ha egyáltalán van ilyen) , hát nem az utóbbi, hanem az előbbi 8azaz, a szeretteinkért való kiállás és nem a hazugság) . Egyébként is neked, Luczifer szappanopera-szerzőnek kéne lenned, olyan sematikusan, egyoldalúan és a szándékolt válaszodra manipulálva állítod fel ezeket a példasztorikat.

Hát azért vannak intézmények, akik szeretet alapján működnek és igazságot kívánnak szolgáltatni. De nem ide kívántam kilyukadni, hanem, hogy vannak emberek, akik kevésbé kötődnek, de fejlett a szabálytudatuk. Ők lehetnek a bírák. Ahogy a hírszerzők lehetnek azok, akiknek nincs szabálytudatuk, és nem kötődnek, de érezni akarják a hatalmat. Ez a tegnapira való utalás. Akik pedig kötődnek, ők lesznek a tyúkanyók. De még száz dologra lehet kilyukadni.

@malvina: Malvina! Ez nem morális parancs, ezt az egészet a szeretet, a kötődés spontán módon hozza, amit a T Egyén majd valóságnak hisz. Semmi köze semmiféle „Kell”-hez. Tényleg le kell egyszerűsíteni a kérdést, hogy valamit megérts belőle. A fenti totális eltévedésed mutatja, hogy az egy lépés előre kettő hátra, taktikája az egyetlen lehetséges út. De szívesen teszem. Ha már ilyen szorgalmasan nézed a szappanoperát.

A kötődés és a szabálytudat sem zárják ki egymást, se vica se verza. Azt meg végképp nem értem, miből gondolod, h. a hírszerzőknek ne lenne szabálytudatuk. Az ő szabálytudatuk (amihez egyébként meg miért ne kötődhetnének) szerint az ő alapszabályuk maga a szabályszegés, aminek bizony, szintén megvannak a maguk írott és íratlan szabályai. Látszik, hogy soha nem voltál hírszerző...Luczifer, ezért sem tudtál időben csavarni a dolgokon, hogy azúristen olyan randán és váratlanul ki ne penderítsen az angyalok közül... ::)))))

@Luczifer:

Ne keverj Luczifer, ne keverj, ez már tényleg hülyeség...! A szappanopera meg még nem készült el, annyira jól még nem állsz! ::)))

Miért zárnák ki. Azt mondtam, hogy a bírónak van szabálytudata, a hírszerzőnek nincs. A hírszerzőnek egyébként tényleg nincs neki inkább alárendelődési vágya van, az tartja egyben, az viszi előre. Mondom úgy, hogy tényleg nem voltam hírszerző, de ezt hallottam ki a hírszerző szavaiból. Ha viszont bármelyik kötődik, akkor már nem lesz se jó bíró, se jó hírszerző. Egyébként lehet olyan ember akinek magas a kötődése és magas a szabálytudat és/vagy az alárendelődési vágya. És neki is jut szerep.

De, a hírszerzőenk is van szabálytudata, csak más, és másként. De nem ismételek. Ez az alárendelődési vágy meg, már bocs, de hülyeség, még akkor is, ha éppen egy egykori hírszerző szájából hallottad is.persze, biztos van ilyen is. Továbbá kötődni is igencsak sokféleképpen lehet. nem feltétlenül és kizárólag (ál)romantikus és szentimentális módon. Ezek mind-mind üres panelek, üres dobozok amiket itt citálsz, és éppen ezért a valósághoz is csak annyi közük van, amennyiben mindez egy valóságos, létező embernek a világról alkotott képzeteit, vágyait, tévedéseit hordozzák.

Az alárendelődési vágy nem csak létezik, de még jól mérhető is. És ezt nem a hírszerző mondta, hanem mások. Akiknek ez volt a szakmájuk. A hírszerző az volt, akit, mint alárendelődni vágyót azonosítani lehetett. Aki alárendelődött, túlengedelmeskedett például a hírszerzés szakmai szabályainak, az azt megtestesítő csapatnak, főhírszerzőnek. E szabályok tudása, szabálytudata lényegi pontokon eltér a fent általam említett szabálytudattól, ami a szuperego, ha tetszik a „felettes mi”részeként lenne értelmezhető. Ez utóbbiak jóval szélesebbek, nagyobb kőrt ölelnek fel és nem egy fontos, de mégiscsak peremcsoport termékei. Az ő szuperegojuk legjobb esetben is csökött, visszamaradt. Ezek nem üres panelek, dobozok, bár hogy valaha is felfedezd a bennük lévő tartalmat, hát erre nem látok sok esélyt, de száz évig élünk, miért pont ez ne sikerülhetne. Vannak csodák, vagy ha azok nem is de véletlenek igen.

@Luczifer:

Azt sem állítottam (az előzőekben már említettek mellett), hogy a jellemzően alárendelt viszonyban való létezést preferáló személyiség sajátos megnyilvánulási jegyeit ne lehetne felismerni, azonosítani. (Nem pedig az alárendelődési vágyat!) Emellett a szervezeti szocializációnak bizony egyik lényegi eleme a szervezeti normák (értékek) iránti nyitottságot segítő, alárendelődést kiváltó tapasztalat. De én már ebbe nem megyek bele jobban, ugyanis meglehetősen kesze-kuszán rángatod a szófonalat, ami elég fárasztó, mert távolról sem konzisztens gondolatfolyamra épül. Bár lehet, hogy az elővezetés és a rugalmatlanság is nagyot ront a dolgon... , tehát hiába "százévezel", a jeles akkor is kijár neked dobozolásból... ::))