A kultúránktól idegen, és/vagy műveletlen, durva elemeket, csoportokat a barbár szóval illetjük.
Ők azok, akiknek a teljesítménye az általunk igazinak és érvényesnek tekintett létezés értelmezési tartományán kívül esnek, akikkel ezért nem vállalunk közösséget. Másképp, ők azok, akik nem tartoznak az általunk értékesnek tekintett „Mi” körébe. Mert mások, mert valaminek a híján vannak, bárdolatlanok, mert testükben, lelkükben, kultúrájukban fogyatékosok. A szó valószínűleg a görög dadogó, az érthetetlenül beszélő kifejezésből ered, ami az idők folyamán nem csak egyszerűen a nehezen érthető idegenséget jelölte, de az idegent kegyetlennek, embertelennek, műveletlennek is minősítette. A leminősített gyakorlatilag egyet jelentett a leminősített jogainak korlátozásával, ha volt közösségi tagsága, akkor annak elvitatásával, stb.
Egy építési anyagokat forgalmazó nagyáruház eladóterében felvilágosítást kértem a cég egyenruhájába bujtatott kamasztól. Az itt-ott szűrös, az itt-ott pattanásos srác kikapta a kezét a zsebéből, tanácstalanul toporgott, s közben dadogott valamit, majd látva, hogy elégedetlen vagyok, szolgálatkészségét demonstrálandó, ha lehet még zavartabban újra belevágott mondandójába, pontosabban kínlódásába. Az eredmény – nem meglepő – ugyanaz. Össze-vissza makogott, mutogatott, de egy értelmes szó, ami nem sok, annyi nem hagyta el a száját. Tudomásul vettem, hogy a felzárkóztatása - ha egyáltalán volt is - nem sikerült, s hogy társaságának semmi hasznát nem láthatom. Fogtam magam s otthagytam. Ahogy távolodtam még hallottam artikulálatlan hangját, ahogy egyre hangosabban, egyre kétségbeesettebben újra és újra próbálkozik. Hogy mit mondott nem tudom. Talán csak fájdalmasan arra kért, hogy várjak, ne taszítsam a semmibe. Elismeri, hogy ő egy barbár, kültelki suttyó, ő a közösség alatt él, de ember akar lenni. Bebocsátást kér. Megtűrést. Esélyt. Egy gesztus erejéig. Talán erre még telik a válságsújtotta nyájas vásárlónak.
