A róka beköltözött hozzánk. A kert aljában van az odúja, illetve az odú fő ki-bejárata. A mellék ki-bejáratok meg a kertben szanaszét. Nagy munka lehetett ez, de megtette, megtehette, mert bár az lett volna a dolgom, hogy nap, mint nap szembenézzek a valósággal, ezen belül a kert állagával; nem tettem. Szememet behunyva kerestem az örömeim forrását. Amit nem látok az nincs - mondtam - örültem annak, hogy nem látom azt, ami van, aminek nem biztos, hogy örülnék. És ha mégis?
A rókával a tél közepén találkoztam először. A ház körül bóklászott. Akkor még az ínséges tél űzte szerencsétlen vándornak hittem. A szembenézés helyett a hit. A látogatás, mint később kiderült nem volt véletlen. Gida & Pindur vacsorázási szokásai provokálták. A lányok ugyanis a kertben szoktak enni, és gyakran hagynak a száraz tápból. A róka ezt észrevette és rendszeresen jött a maradékért. Úgy bukott le, hogy az álmunk őrzői az egyik éjjel kinéztek az ablakon – akként, ahogy egyébként szeretett gazdájukat szokták várni - és kiszúrták. Ők üvöltöttek, én pattantam s üvöltöttem; kuss! Mit szól a szomszéd!? Ők üvöltöttek tovább. Mentem hát fontoskodni, mi a gond, mi az a baj, ami ha van, orvosolni majd nem tudok. Lett szembenézés! A botrányt kiváltó botrány - mint beharangoztuk - az volt, hogy egy róka a kertben vacsorázott. Akkor még csak „egy” róka volt, ma már „a” róka. Holnap nevet is kívánunk neki adni. De akkor még csak az üvöltésnél tartottunk. A lányok üvöltöttek - én tudniillik időközben abbahagytam - az meg ott lent nyugodtan evett. Ki se vette a fejét a tálból. Fel se nézett. A ravasz pimasza tudta, hogy amit mi produkálunk az műbalhé, operett. Én megunva a valósággal való szembenézést, visszamentem aludni. Ezt ajánlottam a vártán hangoskodóknak is. Ne nézzünk tovább szembe a minket semmibe vevő valósággal, mint amennyire feltétlenül muszáj. Ez a műsor később megismétlődött. Nem csináltam belőle ügyet. Egy kis ugatás éjjelente, ki lehet bírni. Az viszont tegnapelőttig eszembe se jutott, hogy a róka már nálunk is lakik. A feleségem most magyarázza, hogy el kell küldeni. Ebbe beleegyeztem – Küld el! Ijesztget / uszítgat, hogy meg fogja harapni a lányokat. Ezt azért nem nyelem be, de valamit ennek dacára kéne csinálni a rókával. Jópofa, de ez mégsem elég ok arra, hogy együtt éljünk. Itt a tavasz, a szerelem ideje, idehoz egy asszonyt, egy férjet, s jönnek a gyerekek. Én agyon nem verem őket az biztos, de ha a szomszédnál is lebuknak, akkor azok kikövetelik a véres leszámolást. És ez megtörténhet, mert egyszer nem néztem szembe a valósággal, mert nem hoztam be a maradékot. Mert szemet hunytam. És ezért a róka se nézett szembe a valósággal. Hogy mi emberek vagyunk. Ha valaki befogadná! Tényleg kedves, nyugodt állat. Nem válogatós. Nem is eszik sokat. Együtt lehet vele élni. Csak ki kell kerülni.
