Szabadság és igazság nem állíthatóak szembe egymással. Ez a felvetés mindig akkor kerül elő, amikor elfelejtjük, hogy a köztük lévő viszony/ok dinamikusak és nem statikusak. Ezért, hogy csak és kizárólag konkrét helyzetekben vizsgálhatóak. Az igazság nem más mint az ember képessége arra, hogy hazugság és igazság között különbséget tegyen. Ha ezt a képességünket elveszítjük, akkor ezzel együtt elvész a szabadságunk is.Ezért, hogy amikor az emberek megfeledkeznek ( avagy meg kívánnak feledkezni) az igazság és a hazugság közötti különbségről, akkor ezzel lemondanak a szabadságukról.

Abban az óvodában, ahova én jártam az volt a divat, hogy igazság nem igen van, inkább igazságok vannak. Ezekkel kell tudni együtt élni. Azt mondták a középsőcsoportban, hogy szeressük azt, aki keresi az igazságot, az igazságokat, de óvakodjunk attól, aki megtalálta. Különösen attól, aki az Igazságot találta meg. Azt mondták abban az óviban, hogy egy Igazság birtoklása az bizony rögeszme. Persze lehet, hogy mást mondtak. Ki tudja? Régen volt. És ma már senkit se érdekel.

Divatok jönnek, és divatok mennek. De az igazság és a szabadság viszonyának dinamikussága az marad.Úgy látszik, hogy újfent megállapíthatom, hogy sokat köszönhetek annak, hogy az óvóda intézményét kihagyhattam. Az igazság pedig szerintem nem jelent se többet se kevesebbet, mint magának az igazságnak a folyamatos keresését, ami szükségszerűen feltételezi a szabadságot is. Ugyanis a nem-szabad embernek nincs indíttatása az igazságkeresésre, hiszen mások megmondják neki, hogy mit tekintsen és mit ne tekintsen, mit fogadjon el és mit ne fogadjon el igazságnak.

Divatok jönnek, mennek, csak Malvina örök, mint Anna, akiknél egyedül a bevezetés a dialmatba jegyzet szellemi mélységén repdeső gondolatok örökebbek.
Az igazság – bárkié – korlátozott. Ennek oka – mondják az oviban, a kiscsopiban – eleve az emberi megismerés korlátaiban keresendő, amihez egyéb korlátok is társulnak, például gazdaságossági, hogy nem is érdemes egy-egy kérdés minden momentumát összegyűjteni. (Nagycsopi) Az igazságkereső célja a megelégedettség aspirációs szintjének elérése. Mindenkié. Ez egy nagy örök teljes igazság. Hogy cáfoljam a bevezetőt. :)
Na de, ha egy-egy kereső azt hiszi, hogy neki van igazsága, ami a szabadság alapja, akkor máris bölcs Tanítónk Joszif Visszarionovics álláspontján vagyunk. Enyém az igazság, a maga dinamikus változatosságában, és aki ezt felismeri az szabad lehet. Vagy nem. De ha nem akkor rosszul ismerte fel az Igazságot, azaz magára vessen. Ha még él.
A bejegyzés október 23-án kelt, az ünnepen előforduló megnyilvánulások egyikére, másikára reagált. És bizony a megnyilvánulások között ott volt az Igazság hirdetése, ami mögé szónok és hallgató dinamikusan csatlakoztathatta a szabadságot. A maga szabadságát. Hogy kiátkozzon más igazságokat. A maga dinamikus kapcsolatrendszerében. Hablatyoltan. Ettől persze megmaradnak a különböző 56-os igazságok, hiedelmek, ezek érvényesülési vágyai, csak a szabadság csorbul. Hogy töprenghessek, hogy reflektálhassak, hogy gyakorolhassam a nyílt gondolkodást, ami az alapja a közösség önreflexiós képességének, hatékonyságának, túlélő képességének. Szóval nem mindegy, hogy mikor, hogyan és mit beszél az ember.

Akkor felteszem a költői kérdést, hogy vajon miért személyeskedsz? Javaslom, hogy indulatok nélkül olvasd át újra,amit írtam. Te valami egészen másról beszélsz itt. Én ugyanis - ha átolvasod - semmiféle igazságelméletekbe nem bonyolódtam bele.

Továbbá, Joszif Visszarionovics idecitálása az én mondandómra a bizonyíték arra, hogy felületesen olvastad el, amit írtam. Te ugyanis igazságnak, az igazság állításának nevezed azt, amit J.V. hirdetett, miközben sokak számára - igaz, nem elegekének - a Napnál is világosabb volt, és ma is az, hogy az pedig hazugság volt, és semmiféleképpen nem illethető az igazság, még a "J.V. saját igazsága" megnevezésével sem! Most ebbe nem mennék bele jobban.

Az ember igazság melletti állásfoglalása a saját hatalmában van. Ha ez nem így lenne, - mert eleve determinált volna - akkor minden vita, és diskurzus teljesen értelmét veszítené, hiszen akkor igaznak lenni és igaznak tartani ugyanaz volna. Márpedig igen gyakran más az, ami igaz, és más az, amit igaznak tartunk. A köztük lévő különbség belátása pedig lényegi kérdés, mert az pontosan megfeleltethető az igaz és téves közötti különbség lehetőségének. Ha ezt a lehetőséget tagadjuk, azzal eltüntetjük az igazságnak és a tévedésnek a különbségét is. Amivel aztán felszámoljuk a tudásnak és tudománynak a lehetőségi feltételét is. Kvázi, ha minden belátás determinált lenne, akkor mindenféle eszmecsere értelmetlenné válna.

Persze, belátom, hogy a belátás sohasem könnyű, mivel az is a szabadságunkra van bízva.

:)))

Személyeskedés lenne, ha közlendődre válaszolok? Nem azt mondtam, hogy te ilyen, meg olyan vagy, hanem azt, hogy a felvázolt gondolatmenet a maga konkrét történelmi megjelenésében kellemetlen dolgokat produkált. Olyanokat, amelyeket Magyarországon kitárgyaltak. Mindenki tudja. A könyökünkön jön ki a módszer is, a következmény is. A kritikát álmából felrázva mindenki el tudja mondani, és akkor valakik elkezdik újra, új díszlettel. Ez pedig tény. Egyébként Sztálinban, az ő igazában a mai napig milliók hisznek. Tudományosan!!! A felvetett kérdésre az általad javasolt irányban nem igen képzelhető el releváns válasz. Ez nem az egyén pszichológiai / filozófiai problémája.

A vonatkozó megjegyzésed első mondata bizony, hogy személyeskedés. És ha te nem is tudod belátni, attól még az én általam vázolt gondolatmenetnek semmi köze ahhoz, amikről ismét beszélsz. De legyen! ::)

Az a kérdés, amit te feltenni vélsz, az puszta merengés a politikai manipuláció felett. És azok, akik szerinted minden emberit száműztek az ünneppé emelt napokból, azok emlékéből, az semmi más mint az ő szabadságuk hiányának kézzelfogható megnyilvánulása, ezért nem lehet közük az igazsághoz sem. Amikor egyébként gondolkodók az igazság esélytelenségéről beszélnek, hát valami ilyesmiről is beszélnek. És idetartozó az a gondolat is, amiről Kierkegaard is szól, hogy, az "én igazsága" nem olyan valami , ami hozzám tartozik, hanem az , amihez én tartozom, és éppen ezért felelõsséget is vállalok érte. Én pedig biztos vagyok benne, hogy sokan ( ha nem is elegen) pontosan így vannak ezzel. Politikai manipuláció ide, politikai manipuláció oda.
És ez is egy releváns válasz a felvetésedre. Végül megjegyzem, hogy én semmiféle "irányba" nem intéztem az előző kommentjeimben leírtakat. Ez alapos félreértés, de erre már válaszoltam: emberség, szabadság és igazság összetartoznak.

Világos! Egy park két világ! Ez már így marad. :)

Naaaaa, azért e kettőn kívül volt ott - és remélem, van is - még rengeteg másik is! ::))))

Családi ünnep. Egyértelműen ::))