Mármint az isteneké, ami - tegnap jeleztük - kezdet lehet. Nekünk. Szerintünk. A miért, az a levegőben maradt. Most se garantáljuk a megnyugtató választ, de egy kísérletet teszünk. Nézzük meg mi az, amiben ma óhajtunk tévedni.

Először is vegyük sorra, amivel ez ügyben dolgunk lesz. Az istenek alkonya, magyarul Götterdämmerung Wagner operája, a négy műből álló Nibelung gyűrűje záró darabja. A cím azonban ma már több, mint az egykori Rajna partján játszódó nehezen követhető és még ennél is nehezebben megfejthető történet. Ma az istenek alkonyával a németek okozta XX. századi világégés, a bukásukkal járó kegyetlen ámokfutásuk lezárására szoktak utalni. Az ok nyilvánvaló, a náci Németország skandináv mitológián alapuló ideológiája, amely együtt járt a Harmadik Birodalommal. Adódik a kérdés, hogy ezen túl mi a közös a két korban. A barbárság, a nyers hatalomvágy és a még nyersebb erotikus, pusztító vágyak uralma. Más motiváció nincs. Illetve különösen a későbbi változatban eltűnnek. Tulajdonképpen ez az eltűnés a történetük. Önuralom el sem képzelhető. Önbefékezés? Ugyan miről beszélünk. Én-erő? Miről beszélünk II.? Semmi szublimáció, semmi civilizáció jó ez így nem igaz, a technikát szolgáló rációnak ott vannak a termékei, de direkt alávetve az elszabadult gyilkos ösztönöknek. Az öngyilkos ösztönöknek. A civilizáció kollektív mámorító levetése zajlik, aminek ára van. Nem válasz erre, hogy a civilizációnak is. Minden homályos minden kérdéseket vet fel, semmire sincs válasz, semminek sincs a nyers barbárság újrateremtésén túlmutató valós perspektívája. Pillanatok vannak és hatalomvágy. No meg ködcsuklya és varázslás. Az istenek eredeti alkonyában. Ugorjunk egy nagyot, hagyjuk a középkort, a Rajnát, a Harmadik Birodalmat és seperjünk a magunk portáján.

Nos, mi ebből számunkra a tanulság, ahol Brünhildák és Siegfridek nemigen vannak, legfeljebb paródiáik, de ez is túlzás, lássuk be, azok sincsenek. De itt van a társadalmuk sajátos leutánzása, (deszublimáció), a barbárság, a szerényen mintázott motivációs bázis, a perspektívátlan szituációk váltakozása, az önkontroll hiánya, az alkotásra való szerény késztetés, az önuralom, az amit megígértem megteszem mentalitásának hiánya, ami a civilizáció alapját adná, amiből egyesek szerint kinőtt a Nyugat. Mi lebontottuk magunk körül a Nyugatnak esélyt adó feltételeket és megcsináltuk az istenek birodalmát. Slamposan. Istenek nélkül. Ködcsuklya és varázslás nélkül. Mert az már valamilyen alkotás lett volna. Nem tellett rá. Mi most a deszublimációval vagyunk elfoglalva. Most akkor azok alkonya segíthet rajtunk, akik nincsenek? - hallom a kérdést. Igen - mondom ráhagyóan, no meg egy kicsit bosszúsan. :)  Mert már így is hosszú.