"megy-e a büntetések által előrébb a világ? "

Ez az elsőre fontosnak látszó kérdés egy rossz kérdés. Először is azért, mert a világ folyását soha nem önmagában egy-egy dolog , jelenség, tett , stb. befolyásolja, hiszen minden mozgás és minden változás komplex viszonyrendszerek mentén alakul, formálódik. Ezért is buggyan fel az emberben azonnal a másik kérdés: mi is az, hogy "előrébb"? Merről, merre és mihez képest.
Tehát, én inkább a bűn és büntetés relációjában, ezek viszonylatainak mentén látom fellelhetőnek a valóban releváns kérdések sorát.
Annak lényege pedig, amit a kárörömről stb. írsz, az hogy ennek a társadalomnak egyszerűen történeti öröksége, képződménye az arra való szakadatlan késztetettség, hogy hibáit, bűneit folytonosan elhárítsa magától. Mindig volt egy befoglaló hatalom, amire, akire rá lehetett kenni mindannak a következményét, amit önmagunk indukáltunk. Az sem véletlen, mert annak az eredője is valahol itt leledz, hogy ennyire beette magát hozzánk a tagoltságnak ez a kétpólusú volta.kvázi láthatóan ez is egy viszonyrendszer által kialakult, létező és ma is fennálló jellegzetesség ezen a vidéken. És ez a poltikában ugyanúgy, ahogy a mindennapjainkban élő hétköznapi embert is szorítja, nyugodtan mondhatom, hogy torzítja.Hiszen annál személyiségrombolóbb,-torzítóbb hatás kevés van, amikor furton-furt képtelennek mutatkozunk arra, hogy elismerjük ,hogy különböző nyomorainkhoz nekünk, saját magunknak bizony kiemelten közünk van. Hogy élethelyzeteinket nem egyszerüsíthetjűk le a végletekig azzal, hogy a hibás, a bűnös, az okozó az mindig a másikban, az mindig máshol keresendő. És egyedüli megoldásként csak abban vagyunk képesek gondolkodni, ha azokat elhatároljuk, azokat negligáljuk, nota bene "kiiktatjuk" )akár időlegesen, akár örökre) magunk közül. Mert a hibáit beismerni képtelen, a bűneit mindig másra , a másikra áthárító ember imígyen gondolkodik. És ebből születnek, jönnek létre a "magunkfajták" és a "magukfajták".

A politika pedig nem elég, hogy alapvetően hozott anyagból dolgozik, még tudatosan "építkezik" pontosabban "rombolódzik" a társadalomnak erre a jellegzetes mentális és tudati állapotára.

És hogy mindezek függvényében, avagy mindezekkel való közömbösségében a világ miként és hogyan alakul, változik majd, arról azt gondolom, hogy előbb utóbb majdcsak felnő egy új nemzedék, ameilyik a világban való létezésmód efféle mérhetetlenül primitív módját már egyáltalán fogja olyan magától értetődőnek tartani, ahogyan ezt mi itt és most tesszük. És nem a folytonos másokra mutogatásban merül majd ki minden energiája, gondolata és cselekedete.

Na, ebből megint posztocska lett. Hiába, nekem az ihletet mindig a diskurzus szolgáltatja! ::)))

Kritikádat továbbítottam a Misinek, a Vörösmarty Misinek. Azt mondja a Misi, hogy igaza van ennek a kislánynak – mindent magához viszonyít, mit csináljunk költő – de csak megszorításokkal. Igaz, hogy a történelemben nincs előre, meg hátra, de kultúrán belül elképzelhető. Mert van a kultúráknak bölcsője, virágkora és el is pusztulnak szegények. Itt – mondja a Misi – van értelme az elébb-nek. Megfogalmazom ezt magamnak. Egy csoport, ha kultúrát vált, akkor álmodozó / balhés kamasz lesz. Ebből az állapotból át kell evickélnie a konszolidált felnőtt korba. Ez nem törvényszerű, hogy bekövetkezik, de bekövetkezhet. Velünk is előfordulhat. És ha előfordult, akkor elébb vagyunk. Nos, a kérdés, hogy ebben a folyamatban van-e szerepe a büntetésnek? Van, de kevesebb, mint hisszük. Ez a folyamat megy-e elébb a büntetések által? Igen, de jóval kevésbé, mint hisszük. Mint hiszik a T. Politikusok – ha egyáltalán hisznek – akik nem lennének kiszolgáltatottai a helyzetnek, ha lennének eszközeik. De nincsenek. Mert fogyatékosok. Mert képzetlenek. Sajnálom. És ezért rossz eszközökkel akarják kezelni a konszolidációt blokkoló ügyeket. És nem miattam.

@Luczifer:
"Mert van a kultúráknak bölcsője, virágkora és el is pusztulnak szegények."

A kultúrák bölcsője a születésük feltételeit jelenti. A kultúrák virágkora pedig az ideig-óráig tartó ki-, és elterjedésüket, "regnálásukat". A kultúrák pusztulása pedig a születésük idején még megvolt feltételek szertefoszlásának, át-, és megváltozásának, a kultútúrák fennmaradásához szükséges „antropológiai egyensúly" kibillenésének tényét jelenti. És ezek egyáltalán nem minőségi kategóriák. Nem létezik olyan rejtett törvényszerűség, avagy önelvű evolúciós program, amely az emberiség kultúrájának végtelen fejlődését garantálná.

Egyébként alapvetően tagadom, hogy a kultúraváltás lehetőségét! A kultúrák alakulásáét természetesen nem. Nemhogy egy emberélet, de még egy mammuté sem elég ahhoz, hogy képes legyen kultúraváltásokat átívelni.

Mindazonáltal én is úgy gondolom, hogy a mai világban egyedül az oktatás-nevelés az az alrendszert, amely egyszerre képes valemelyest befolyásolni a kultúrák intézményi és individuális komponenseit.

Ami pedig a büntetéseket illeti, előbb definiálni kéne, mit is értesz bűn és büntetés alatt. Mert pontosan úgy, ahogy ezerféle bűn létezik, ugyanúgy ezerféle büntetés is. És a büntetés soha nem független a bűntől és magától a bűntetés módjától. Az például, hogy bizonyos kultúrák, bizonyos társadalmak mit és miért tekintenek bűnnek, már magában hordozza a büntetésükhöz való viszonyukat is.

Ezzel csak arra akarok utalni, hogy így általában nem mondható ki, hogy a büntetésnek van-e, vagy nincsen értelme. Én mindig amondó vagyok, hogy az is a büntetések egyik formája, ha a jóról nem beszélünk.

A kiszolgáltatottság és eszköz viszonya pedig igen sajátos! Az eszköz nélküli ember mindig kiszolgáltatott, ez igaz! Csakhogy ezt soha nem úgy kell elképzelni, hogy az eszközöket - akár a T. Politikusok fogják és csak úgy a sutba dobják, avagy tosznak lehajolni érte a földre! Ugyanis az eszköztelenség akkor következik be, amikor az egyének, az emberek egymás közötti, személyes érintkezés minőségében változik. Amikor a személyes érintkezések már folyamatosan
organizációk tagjai közötti érintkezésekké lényegülnek át. Ebből következően az organizációkkal szemben való egyéni fellépés ellehetetlenül ,aminek hatására, illetve e folyamattal párhuzamosan az élet egyre inkább csak és pusztán különböző ideológiák közti harccá lényegül. Kvázi ennek a fogyatékossághoz semmi köze sincs. Illetve ha van, akkor mindannyian fogyatékosok vagyunk a javából! És ezért ha jár, ha nem jár, még mi is megkapjuk a magunk büntetését. Aztán vagy tudunk vele valamit kezdeni vagy nem, de kárhoztatni - így általában!!! - igencsak haszontalan időpocsékolásnak tűnik fel!

Nem az emberiség kultúrája fejlődik, hanem egy embercsoport kultúrája. Ez tény, vannak ideáltípusok, és vannak csoportok, amelyek közelebb állnak hozzá és vannak, akik távolabb. Egy ember is tud kultúrát váltani. (Ha ez nem lenne, nem lenne mobilitás.) Ez különösen Mo-n nem kérdés, de itt nem erre, hanem a csoportkultúra váltására gondoltam. Az pedig megint csak történelmi tény. Megint csak lásd Mo. A bűnt nem én definiálom, hanem a csoport. És innentől kezdve itt és most.
Itt és most konszolidálni kéne a kapitalizmust, a liberális demokráciát. Ennek a trendje világos = világos, hogy hova szeretnénk eljutni. Ebben az értelemben van fejlődés. Része-e ennek a folyamatnak a büntetés? Létjogosultsága van-e a három csapásnak, a gyűlöletbeszéd szankcionálásának, vagy azok a dolgok, amiket ki szeretnénk ezekkel gyomlálni, annak nem a büntetés a legjobb eszköze. Mondjuk például a társadalmi különbségek csökkentése. Mívesebb kommunikáció. Hogy ne legyenek ekkora egymásnak feszülések.

Ami a három csapást és a gyűlöletbeszéd szankcionálását illeti, mindkettőről azt gondolom, hogy baromság! Az első esetben most is minden jogi lehetőség a bíróságok rendelkezésére áll, hogy "beszámítsák " a visszaesők esetében a visszaesés tényét.
A második esetben is azt gondolom, hogy csak a T. Bírákon múlik, hogy hogyan alkalmazzák a B.T.K. vonatkozó paragrafusait. Minden uszító , társadalomra veszélyes magatartást lehet szancionálni a ma érvényben lévő törvényekkel, jogszabályokkal. De először is az embereknek maguknak kell/kéne kiköpniük maguk közül az ilyen hangadókat. Ami ugyanis nem történik meg a társadalom kisebb egységeinek szintjén, az magasabb szinten sem orvosolható. Az csak puszta látszattevékenység, az csak puszta választóvadászat!

A kultúraváltás kiváltó okai a társadalmi mobilitás, a munkaerővándorlás, a belsô és külsô migráció, a városiasodás, illetve a mindezekkel együttjáró életformaváltás , és nem fordítva. Ugyanis a kultúraváltás még a csoportok, de az egyének életében is csak fokozatosan alakul, mehet végbe, válhat belső és meghatározó lényeggé.

Az, hogy valami - és azon belül mi - váltja ki a kultúraváltás szükségességét az nem változtat azon, hogy adott esetben kultúrát kell váltani. Tapasztalat, hogy ezt nemzedéken belül is meg lehet csinálni. Egyénnek, csoportnak egyaránt. Akár kívülről, akár belülről irányított a folyamat.
Mind a két „büntessük jobban” akció nullahatékonyságú marhaság. De ha az ezeket a marhaságokat hajtó hölgyek / urak gazdagabb eszköztárral rendelkeznének, képességesebbek lennének, nem csinálnák ezeket az alibi mozgásokat, amelyeknek több a káruk, mint a hasznuk. Itt nem igen segíti a kultúraváltást a büntetés.

Nem akarnék mélyebben belemerülni a témába, de itt is fontos lenne meghatározni mit is értesz kultúraváltáson! nekem meggyőződésem, hogy minden lényegi kultúraváltás hosszadalmas folyamat. A kultúra nem gatya, nem lehet csak úgy levenni és lecserélni. Az antropológusok pl. időleges kultúraváltást visznek véghez, amikor idegen kultúrákban töltenek el hosszabb-rövidebb időszakot. A kultúrák találkozása mindig kiváló lehetőség a különböző változások ra, hiszen az egymásrahatásuk adott. Bár megjegyzem, hogy adott feltételek között a különböző kultúrák eltávolodásához is vezethet! Egy egész társadalmat érintő radikális kultúraváltáshoz többnyire bizony nagy traumák, nagy kataklizmák kellenek. Én a különböző viselkedés-, és szokásbeli változásokat, amelyek természetesen a kultúra részei, még nem nevezek kultúraváltásnak. A kultúraváltozás és váltás között minőségi különbség van. Szerintem.
De legyünk konkrétak. Vegyük pl. a szülő-gyermek, avagy a házastársak közötti viszony alakulását, ami ugye igen jelentős és meghatározó az egyének, a csoportok és így a társadalom egészének alakulásában is. Ha csak itt, Ma.o.-on körülnézünk, akkor bizony - a családi tűzhelyektől, a nevelési-oktatási intézményeken át egészen a gyámhatóságok működését meghatározó kultúrájáig bezárólag - azt tapasztaljuk, hogy érdemi kultúraváltásról nemigen beszélhetünk. Természetesen a kultúraváltáshoz szükséges és vezető kultúraváltozás e területen (is) tagadhatatlanul jelen van, de ahhoz képest, hogy a 3.évezredben járunk sajnos igen-igen csekélyke mértékben. Ezen a területen jószerivel még mindig erősen tartják magukat a jellemzően félfeudális viszonyok.